Saját alkotásaim
Nincs más választás, mint küzdeni a létért,
a szabadságért, egy igazán élhető életért,
és megküzdeni a kiszolgáltatott népért.
Nincs más választás, mint harcolni a jóért,
és kiállni az igazság mellett bármily áron,
néha csupán egyetlen reményteli szóért.
Aki egy hazug ember szavát issza,
az csakis a mocskot böfögi vissza.
Aki elhiszi, érte történik minden,
annak túl sok sütnivalója nincsen.
Mikor a szeretet cirógatja a megfáradt lelket,
s a nehézségek kis időre visszavonulnak,
az ember egy kevéske békére lelhet.
Mikor a szeretet cirógatja a túlterhelt elmét,
igyekszik azt pihentetni, megnyugtatni,
s elterelni a gondokról a figyelmét.
Nehéz korlátok között felhőtlenül élni,
és a sok nehézségre mosolyogva nézni.
Nehéz meglátni a fényt, ha nincs jelen,
a koromsötétben gyümölcs nem terem.
Nehéz szeretni a gyűlölködések idején,
s nehéz túllépni a lelkek rideg hidegén.
Nehéz segíteni, ha a másik nem akarja,
s örülni, ha a Napot viharfelhő takarja.
Nehéz korlátok között tenni amit kell,
igazi békére csakis egy igaz ember lel.
Nehéz elfogadni, hogy rabok vagyunk,
és semmivé fog válni minden szavunk.
Az igazságot tagadni könnyebb, mint elfogadni azt,
sokan inkább félrenéznek a szemüket lesütve,
s ily módon keresnek szomorú vigaszt.
Az igazságot tagadni lehet önbecsapva, háborogva,
a gondolatokat elterelve és álomvilágban élve,
s a valóságtól minden formában távolodva.
A gőgös nagyúr ül a trónján, s flegmán alátekint,
elvárja, hogy az alattvalói hűen szolgálják,
és adózzanak neki újra, újfent, megint.
Mondjanak le a jogaikról, hiszen minek az nekik,
engedelmeskedjenek mindhalálig, s mindig,
és akkor a kegyét talán még el is nyerik.
Ne is kérdezzék, fogadják el, csak neki van igaza,
ő mindenekfelett áll, hiszen egy igazi isten,
ám egyszer őt is elpusztítja az idő vihara.
A gőgös nagyúr ül a trónján, s önmagát csodálja,
mikor nem látják, sokszor a tükör előtt pózol,
és hiszi, hogy ő ennek a világnak a csodája.
Semmi nem tart örökké, minden változik,
a legsötétebb vihar után is kisüt a Nap,
és egyszer a legrosszabb is távozik.
Elbukik majd a gőgösség hitvány uralma,
és hiába erőlködik őrjöngve a gonosz,
a fény fölött soha nem lesz hatalma.
Semmi nem tart örökké, tovaszáll az élet,
semmivé válnak az álmok és a vágyak,
az idő sem képes útját állni a végnek.
A régi szép napok letűntek, az idejük lejárt,
s minden ami jó volt, immár örökre bezárt.
Vérvörös alkony búcsúztatta ama reményt,
s meglehet, többé senki nem látja szegényt.
A régi szép napok letűntek, itt a sírás ideje,
mindez a butaság és a hiszékenység sikere.
Mialatt a sötétség boldogan mulat, s nevet,
a fény azon töpreng, ezek után mit is tehet.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga csinál,
s eközben hiszi, neki a dicséretből is kijár.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga szeret,
az nem foglalkoztatja, másokért mit tehet.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga képzel,
még ha a világot fel sem tudja fogni ésszel.
A lelki béke bujdokol már évezredek óta,
egy szebb világra vár, élhetőbbre és jóra.
Sokszor felbukkan versekben, dalokban,
hamis érzetet kelt kicsikben, nagyokban.
A lelki béke bujdokol, megtalálni nehéz,
s ritka pillanat, amikor valakihez benéz.
Akkor sem marad sokáig, hiába is kérik,
mesehősnek tartják, a létezését is kétlik.
