Aki pökhendi, öntelt, hazug ember szavát hiszi,
az önmaga és a családja jövőjét is kockára teszi.
Akinek nem kell a biztonság és nem kell a béke,
akkor kezd eszmélni, mikor mindezeknek vége.
Aki pökhendi
Címke: pökhendiség
Mikor a nagy szájhoz
Mikor a nagy szájhoz nem társul értelem,
akkor az eredmény nem mindig vértelen.
Mikor a hőbörgés leplezi a tudatlanságot,
nehéz a sötétségbe elhozni a világosságot.
A duzzogó záptojás
A duzzogó záptojás felébredt az egyik reggel,
és mosolygott, mivel oly szépet álmodott,
mire bágyatagon ébresztette a vekker.
Azt álmodta, hogy ő lesz a megváltó, a csoda,
és a tojások népét ő vezetheti el a fazékig,
s így marad a történelemben nyoma.
A fazékig, amelyben a tojások mások lesznek,
keményre főnek és engedelmessé válnak,
s ilyetén alkotja meg a kívánt csendet.
A csendet, melyben csak jó maga hangja szól,
és nem kérdezgeti egyetlen más tojás sem,
hiszen kizárólag így érezheti magát jól.
Elképzelte, ahogy a fényben fürdőzik az égen,
és hozzá képest a Nap egy aprócska segéd,
de a Hold sem más, csekélység az éjben.
A duzzogó záptojás tagadta, hogy volna bűne,
ám amikor végül szétpukkadt és szétfolyt,
sokáig hátramaradt az iszonyatos bűze.
Az öntelt patkány
Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,
a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,
s miatta lesz országa a legvirágzóbb.
Mindennap a tükörben bámulta magát,
nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,
s meg sem hallotta a többiek szavát.
Nem érdekelte a többi patkány siralma,
és a panaszuk sem hatotta meg soha,
egyedül önmagában volt bizalma.
Mulatozott, hazudozott és játszadozott,
mindent tagadott, mit előtte mondott,
s a népéért bizony nem fáradozott.
Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,
elvárta, hogy mindig higgyenek neki,
és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.
Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,
ehhez talált magához méltó társakat,
és senki nem menekülhetett előle.
Dölyfössége túl ment minden határon,
a pökhendisége túlragyogta a Napot,
s elképzelte, kifog majd a halálon.
Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,
saját telhetetlensége okozta végzetét,
és így a koronáig el már nem jutott.
Az öntelt patkány kudarca így végleges,
az egykori imádói táncolnak a sírján,
számára a hitványsága lett végzetes.
A pökhendi hörcsög
A pökhendi hörcsög hitte, hogy övé a mező,
s gőgösen tekintett minden más lényre,
beképzelte, mindig ő lesz a nyerő.
A pofazacskója állandóan tele volt búzával,
no meg kukoricával és más magvakkal,
nem is foglalkozott a társai bújával.
Neki csak önmaga számított, hisz ő a király,
a réteknek királya, a termőföldek ura,
s nem zavarhatta semmiféle viszály.
Az arroganciája hatalmas volt, felért az égig,
önteltsége által még félelmet sem érzett,
s eme tulajdonságait megőrizte végig.
Az elbizakodottsága már nem ismert határt,
nem csak éjjel, fényes nappal is kint járt,
és ezzel kivívta maga ellen a halált.
Egy szép őszi napon meglátta egy sasmadár,
amint alant, a fűszálak között álldogált,
s eztán már nem várt reá a fagyhalál.
A pökhendi hörcsög rövid élete így ért véget,
felfuvalkodottsága vele tűnt a semmibe,
s nem hatotta meg a hörcsög népet.
A pökhendi hörcsög hajókázik
A pökhendi hörcsög hajókázik a szakadék felé,
ott szeretne fotózkodni majd, a mélységben,
hisz ő a legjobb, hasít a felismerés belé.
Amíg evez, az jár a fejében, hogy milyen bátor,
mennyire okos, merész, a népe kiválósága,
s ezt szereti is hallani, naponta százszor.
Már hallja, ahogy a lezúduló víz alul dübörög,
ez a robaj félelmetes és eléggé meg is ijed,
ám nem teheti meg, hogy csak ücsörög.
Ahogy a szakadék széléhez ér, nyel egy nagyot,
lelki szemei előtt látja az otthoni raktárait,
amelyekbe gyűjtötte a rengeteg magot.
Egy pillanattal később hirtelen zuhan is lefelé,
hangosan visítva markolja a csónak oldalát,
s nem érzi magát bátornak, mint idefelé.
A hangos becsapódás közben levegőt sem vesz,
utána felsóhajtva tapogatja a pofazacskóját,
s érzi, nem biztos, hogy mindent jól tesz.
A partra érve fellélegzik és örülni kezd nagyon,
övé lesz a dicsőség, ezt fotókkal bizonyítja,
s amit eme útjáért kap, az jókora vagyon.
A pökhendi hörcsög hajókázik büszkén tovább,
úgy véli, ennél mélyebb pont nem létezhet,
ám egy feneketlen örvény várja odább.
Akit nem érintenek meg
Akit nem érintenek meg a szívből jövő érzések,
és akinek egyáltalán nem számít semmi,
abban nem merülnek fel kérdések.
Kérdések az igazságról, a valóságról és a hitről,
a lélek érzékenységéről, az álmok erejéről,
mindezeket nem ismeri, csak viccből.
Akit nem érintenek meg a szegények kiáltásai,
a népe sikolya, s a hazája hörgő könyörgése,
nos, neki sem lesznek majd kiváltságai.
Mosó Marci
Mosó Marci fajtájának a büszkesége volt,
s dicsőítette munkáját minden élő és holt.
Nem létezett semmi, amit ki nem mosott,
ügyessége a konyhájára igen sokat hozott.
Sokszor tették próbára a rokonai, barátai,
és ilyenkor úgy érezte, nincsenek határai.
Abban a hitben élt, lehetetlent nem ismer,
bár néha úgy tűnt, itt valami nem stimmel.
Egy napon teherautók érkeztek a házához,
s fekete medvék ládákat raktak a lábához.
Közölték, szükségük van némi segítségre,
s megfelelő juttatásért mindezt megígérte.
Miután elmentek, leemelte a ládák fedelét,
és örömében máris dörzsölgette a tenyerét.
Ekkora kihívással örökre gazdaggá válhat,
s lecserélheti kastélyra a régi jó öreg házat.
A ládákban értelmes agyak halmazát látta,
s kimosásukat biz nagy izgalommal várta.
Holott tudta, a fajtársai maradványai ezek,
melyeken virítottak a butítás okozta sebek.
Megkezdte a mosást és subickolt rendesen,
s mosolyogni kezdett, sunyin és csendesen.
Nem maradt riválisa, a legjobb cím az övé,
ezután ostobákat, s butákat vesz maga köré.
Mosó Marci beképzeltté, s pökhendivé vált,
kapzsi lett, önző, gőgös, s a fellegekben járt.
Az életben maradt mosók elkapták egy este,
és másnap pirkadatra egy fán függött a teste.
