Saját alkotásaim
A manipulált világ nem a szeretetről szól,
nem a jóságról és nem is a becsületről,
e világban a gonosz érzi magát jól.
A gonosz viszont tombol, őrjöng és nevet,
az igazság arcába vágja saját tébolyát,
s hiszi, hogy az egész lét ura lehet.
Hiszi, hogy előbb-utóbb mindenki érte él,
mindenki vágyja őt, oly engedelmesen,
s reggelente a Nap is csak érte kél.
A manipulált világ, a hazugok sötét világa,
a megtévesztetteké és a becsapottaké,
a remény itt nem szökken virágba.
Ki nem mondott gondolatok, eltitkolt érzések,
fájó szívek és be nem vallott szerelmek,
mindig maradni fognak kérdések.
Kérdések, hogy miért így, miért nem másként,
s miképpen romlott el az, ami szuper volt,
hogyan viselkedhet az ember nyájként?
Ki nem mondott gondolatok és hamis igazság,
elferdített valóság, s ketrecbe zárt vágyak,
a pokolban lesz majd a végső vigasság.
Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,
és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,
amikor nézi a fenti világot fáradtan.
Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,
a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,
hiszen fenn, már minden romokban.
Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,
nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,
s mind a bográcsokban végzik végül.
Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,
és sunyin uszítanak biztonságos helyről,
amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.
Némely emberhez képest a Sátán egy álom,
sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,
mit eme világ magára tett, az a járom.
A bérencek világában az árulás természetes,
a számukra a becsület az ismeretlen út,
s amiket tesznek, az mind feltételes.
A világukban a jellemtelenség a megszokott,
lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,
s az uralmuk alatt sok az elnyomott.
Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,
és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,
ám egyszer előlük is elmegy a vonat.
Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,
nem lesz rájuk már szükség, soha többé,
kívül kerülnek majd az eddigi körön.
A bérencek világában a sötétség az igazi úr,
náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,
soha nem jutnak a pokol tüzén túl.
Kártyáznak a pokolban, az ördög és a bolond,
ősidők óta játsszák már ezt a tüzes játékot,
s ehhez, ez a hely a megfelelő porond.
Szinte forr körülöttük a levegő, itt van az idő,
a tétek sokasága felhalmozva az asztalon,
s hamarosan végleg el fog dőlni a jövő.
Az ördög immár nem vár, kiterítette a lapjait,
a bolond csak nézi, ám hiába látja, kétli,
s neveti, ez nem befolyásolja a napjait.
Kártyáznak a pokolban, a játék vége közeleg,
s bár a bolond nem hiszi el, hogy veszíthet,
ezek a lapok a végzetet hozzák közelebb.
Amikor mérgező gombák kerülnek bele a kosárba,
és igyekeznek megbújni a sok ehető között,
akkor az étel nem sikerül túl csodásra.
Amikor mérgező gombák kerülnek le a gyomorba,
akkor bármily finom is volt az ebéd, vacsora,
az étkező fájdalmasan juthat a pokolba.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha üres a lelke,
ha nem érdekli semmi más ezen a világon,
s csak a hatalom megszerzése a terve.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha irigy, kapzsi,
és eladná a szeretteit is bármikor, bárkinek,
s a szívébe csak a gonosz jár be lakni.
Hiába dúskál valaki a pénzben, őt is eléri a vég,
nem menekülhet a sorsa elől, ahogy senki,
és a bűnei miatt, a tüzes pokolban ég.
A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,
a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,
el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.
Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,
iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,
a halálhörgés a számára a kedves zaj.
Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,
és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,
időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.
Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,
amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,
minden percüket az iszonyat kíséri.
A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,
bőven van még irtani való, van mit felégetnie,
hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,
elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,
s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,
kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,
s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.
Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,
átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,
a természetet is, mely így pokollá válhatott.
Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,
mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,
és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.
Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,
kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,
s már nem csupán nappal, este is rombol.
