jövő Archívum - Kiss Gyula versei

Most dől el a jövő

Most dől el a jövő, ebben a következő néhány évben,

és a döntésektől nagyon sok függ, maga a létezés,

a fény győz, vagy a halál fog aratni az éjben.

Harc nélkül a válasz egyértelmű, mindenkinek vége,

s aki netán kegy folytán rabszolgaként megmarad,

az is csupán remegve mer felnézni a kék égre.

Senki semmit nem birtokolhat és jogai nem lesznek,

állatként az otthonába lesz majd örökre bezárva,

a sírján nem lesz név, rá virágot nem tesznek.

Most dől el a jövő, s az ismert világ romjaira hullhat,

azok, kik ezt tették az emberiséggel, meglakolnak,

s a felelősségre vonás elől, el egy sem bújhat.

Szösszenet

Szösszenet az egész létünk ebben az időben,

és meglehet emlékünk sem marad a jövőben.

Éppen ezért nem mindegy, bármit is teszünk,

hogy tiszta, vagy mocskos marad-e a nevünk.

Szösszenet vagyunk, semmi más, nem egyéb,

szólhatnak rólunk regék, történetek és mesék.

Netán elfeledhet minket a történelem, a világ,

csak a sírjainkon marad pár elszáradt virág.

Koromsötét jövő

Koromsötét jövő előtt áll az emberiség,

és nem számít sem faj, sem nemzetiség.

A szabadságjogok eltűnnek véglegesen,

mivel sajna a butaság terjed végzetesen.

Nagyon sikeres a kábítás, az agymosás,

a félelemkeltés, s a rettegésbe hajszolás.

Tönkremennek a gazdaságok, s a cégek,

rabszolgasorsra jutnak a még élő népek.

Senkinek sem lehet majd soha semmije,

s az embereknek nem maradhat senkije.

A sötétség aljas, gonosz terve jól halad,

az sem fog örülni, aki végül megmarad.

Koromsötét jövő ármánya vetül a létre,

itt már a világnak a megmaradás a tétje.

Azonban még létezik az értelem csírája,

s erősödve szabadságot hozhat a világra.

Rideg álmok és sötét félelem

Rideg álmok és sötét félelem uralják az életet,

nem hagynak nyugodalmat és pihenést,

s előre vetítik a közelgő végzetet.

Sejtetik, hogy semmi nem az, aminek látszik,

szemfényvesztés uralja a mindennapokat,

amit látni lehet, az elmével játszik.

Csavaros fondorlatok, jól kitalált hazugságok,

sebezhető lelkeket kihasználó gonoszok,

kik rohamosan gyártják a hazugságot.

Mindenkit zsaroló, s fenyegető erőszakhullám,

folyamatosan pánikot okozó rémképek,

átgázolnak minden élőn, s hullán.

Rideg álmok és sötét félelem zavarják a jelent,

felforgatják az életet és magát a világot,

s a létük borzalmas jövőt teremt.

Mi végre élünk?

Mi végre élünk, ha szabadok úgyse lehetünk,

és nem választhatjuk meg a sorsunkat,

s ez ellen túl sokat nem is tehetünk?

Mi értelme lehet egy ilyesfajta torz világnak,

ahol nem számít a jó, s a becsület álom,

és nincs helye az értelmes vitáknak?

Miféle faj az ember, amely butít, öl, gyilkol,

mely nyomorba taszít és sokat harácsol,

miközben minden valóságot titkol?

Hol van az értelem, hol van a szeretet lángja,

hol a bátorság, a szív és a küzdeni tudás,

mindezeket majd az utókor bánja?

Hová tűnt az életösztön, a kitartás, s a féltés,

mi lesz a gyermekekkel és a jövőjükkel,

feltehető még egyáltalán az a kérdés?

Mi végre élünk, ha elbukunk, s ha veszítünk,

volt vajon értelme egyáltalán a létünknek,

vagy hamis dicsfényben feszítünk?

Elrabolt álmok

Elrabolt álmok, elrabolt életek, s elrabolt jövő,

megváltoztatott és hamis történelmi tettek,

a sötétség homálya állandó cselszövő.

Elhazudott napok, s eltervezett, kivetített tudat,

megtervezett évtizedek és gyilkos mérgek,

az igazság oly gyakorta hiába is kutat.

Lecsukott szemek, látni nem akaró elmék hada,

fel sem akarják fogni mindazt, mi történik,

ám hamarosan mindnek eláll a szava.

Elrabolt álmok szállnak el a végtelen semmibe,

s foszlanak a gyűlölet gyilkos mocsarába,

a halálig nem kell menni messzire.

Egy új esély

Egy új esély, egy új kezdet, s felcsillan a remény,

talán más lesz, talán jobb lesz, több eséllyel,

az élet egyébként is túlzottan kemény.

Gyakorta a váltás jót hozhat, újabb lehetőségeket,

másfajta tennivalókat és másabb szokásokat,

újfajta munkát, komoly felelősségeket.

Az újdonság ereje nagy kihívás, s kemény feladat,

próbára teheti a tudást, a kitartást, a türelmet,

és aki megállja a helyét, az fennmarad.

Egy új esély teret adhat a fantáziának, a vágynak,

s szárnyalhat az önmegvalósítás, a lélek ereje,

és szebb jövőt ígérve, legyint a mának.

Amit elszalasztottunk

Amit elszalasztottunk, az el is tűnik az időben,

és valószínűleg nem fog visszatérni a jövőben.

Esélyek sokasága illanhat el a tétovázás miatt,

érzések, érzelmek, vágyak vesznek oda emiatt.

Összetört szívek, fájó csalódások, halk sóhajok,

lelkek húrjain félénken pengető, újfajta óhajok.

Álmok varázslatos világa adhat újabb reményt,

és aki méltó rá, annak a sors felajánl egy esélyt.

Amit elszalasztottunk, az utunkon elkísér végig,

s belülről emészt minket a fájdalom mindvégig.

Ám hiába sajnáljuk magunkat, hibásak vagyunk,

hisz mikor kellett volna, sajna elakadt a szavunk.

Mi a fontosabb

Mi a fontosabb, a saját testünk, s a lelkünk,

vagy bármilyen üdülés, koncert, foci,

ahol sikerül kis örömre lelnünk?

Az, hogy genetikánk érintetlenül maradjon,

s azok maradjunk, akinek születtünk,

vagy az, hogy a terv haladjon?

Hagyjuk a sejtjeink, szöveteink rombolását,

s tétlenül nézzük végig a kísérleteket,

a nem létező erők tombolását?

Állatként örökre bezárva akarunk élni eztán,

állandóan kiszolgáltatva a félelemnek,

s elbukni az életet jelentő deszkán?

Mi számít jobban, a szeretteink, a családunk,

a gyerekek, kicsik, nagyok, s a barátok,

vagy, hogy a hullasorba beálljunk?

Mi a fontosabb, a szabad élet, a normális lét,

vagy az engedelmesség gyáván, ostobán,

miközben az élet, vagy a halál a tét?

Koromsötét jövő

Koromsötét jövő felé tart ez az egész világ,

pusztítás, gyilkolás, háborúk, mérgezés,

s igencsak elmérgesedett viták.

A gonosz sötét ármány leple gyorsan terjed,

megmérgezi a lelkeket, s az élet magját,

minden kegyetlenségre gerjed.

Nyomában csupán a kiválasztott elit marad,

és mindenki mást a túlvilágra küldenek,

az idő kegyetlen gyorsan halad.

Küzdelem nélkül elpusztul a remény esélye,

amely amúgy is zsugorodik félelmében,

s ha vége, rettegés lép a helyére.

Koromsötét jövő felé tart a fénynek az útja,

az út végén nem vár rá, csak pusztulás,

nem marad jelene, sem múltja.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30