Saját alkotásaim
Egy kis hegyi városban összegyűlt a sok mocsok, szemét,
és ellepte az annak idején tiszta utcákat, tereket,
elvéve mindenki kedvét attól, hogy egyék.
Bűz terjengett a levegőben, beivódott a kövekbe, falakba,
s az egykori szép vidék élhetetlenné kezdett válni,
immáron nem lehetett fellátni a magasba.
Egy kis hegyi városban beszennyeződött minden, örökre,
az emberek már ki sem mertek lépni a házaikból,
és a továbbiakban sem lesz okuk örömre.
Az elmék programozása immár teljes erővel folyik,
ahogyan a félelem és a rettegés fenntartása is,
mindaddig, amíg az értelem el nem fogyik.
Az elmék programozása túlságosan kihat a jövőre,
engedelmes szolgákká teszi az emberek zömét,
és így válik majd semmivé mindenki jövője.
Kártyáznak a pokolban, az ördög és a bolond,
ősidők óta játsszák már ezt a tüzes játékot,
s ehhez, ez a hely a megfelelő porond.
Szinte forr körülöttük a levegő, itt van az idő,
a tétek sokasága felhalmozva az asztalon,
s hamarosan végleg el fog dőlni a jövő.
Az ördög immár nem vár, kiterítette a lapjait,
a bolond csak nézi, ám hiába látja, kétli,
s neveti, ez nem befolyásolja a napjait.
Kártyáznak a pokolban, a játék vége közeleg,
s bár a bolond nem hiszi el, hogy veszíthet,
ezek a lapok a végzetet hozzák közelebb.
Elég egy kis áramszünet és az adathalmaz elköszön,
fogja magát, becsomagol, s eltűnik a semmiben,
mindent, mi eddig volt, immáron megköszön.
A bőröndjében viszi a sok titkot, az emberek életét,
a vágyaikat, álmaikat, a reményeiket, óhajukat,
és mindezekkel körbe fogja járni a féltekét.
A rekeszekben ott lapulnak a féltett számlaszámok,
melyeket bármikor eltüntethetnek a támadások,
és nem is adnak vissza soha a drágaságok.
Elég egy kis áramszünet és végleg búcsút int a jövő,
eltűnik mindaz, ami egykoron igen jól működött,
s dörzsölheti a markát a sok gaz cselszövő.
Égbe kiáltott remények, fogadkozások és vágyak,
szokásos év eleji nekibuzdulás, s álmodozás,
ezek hamarosan mind semmivé válnak.
Égbe kiáltott remények visszhangoznak a térben,
s teszik boldogabbá a lelkeket egy kis időre,
ez így volt és így is lesz minden évben.
Egy néphez szólni felelősség, nem szórakoztató játék,
nem egy babazsúr, amely csak úgy magával sodor,
és ami a legfőbb, nem komolytalan szándék.
Aki ezt megteszi, annak a tudatában leledzik mindez,
s aki tiszta szívvel teszi a dolgát, az mind tudja jól,
hogy semmi, de semmi köze nincs a hithez.
Egy néphez szólni felelősség, mert rajta állhat a jövő,
rajta állhat mindaz, ami a jelent is szebbé teheti,
s ehhez becsületes ember kell, nem cselszövő.
Ki ne szeretne géppé válni és utasításokra hadoválni,
a mesterséges intelligenciával összekötve lenni,
s az egyszerű halandókon jókat hahotázni?
Ki ne szeretne géppé válni, emberi mivoltát elárulni,
érzésektől és gondolkodástól megfosztatva élni,
s emberségtől, szeretettől, végleg elárvulni?
Nem mindegy, hogyan emlékeznek reánk, távozásunk után,
úgy, mint amilyenek voltunk fénykorunknak idején,
vagy úgy, mint amikor csak bámultunk bután.
Nem mindegy, hogy mennyi jót, vagy rosszat tettünk régen,
és mennyit szenvedtünk igazságtalanul és elnyomva,
s az sem, mennyi rémálmot álmodtunk az éjben.
Nem mindegy, hogyan emlékeznek reánk, mit jelentettünk,
mennyit segítettünk másokon, s mikről mondtunk le,
milyen saját világot és saját jövőt is teremtettünk.
Miközben Csipkerózsika álmát alussza a nép, fenik a bárdot,
és bizony le is sújtanak vele a mélyen alvókra, bárkire,
a maradékokra pedig gyorsan ráteszik a jármot.
Miközben Csipkerózsika álmát alussza a nép, elszáll a jövője,
elvész mindene, ami eddig volt, minden álma és vágya,
s végül még szeretetet sem tud küldeni a jövőbe.
Elszálltak a pillanatok, elszálltak az évek és itt a vége,
minden, ami ez idáig történt, semmivé válik,
a lélek pedig a sötétből, kijuthat a fényre.
Kijuthat és gondtalanul, könnyedén szárnyalhat tova,
nem cipel semmiféle súlyt magával, soha már,
a számára ez hihetetlen, valóságos csoda.
Elszálltak a pillanatok, elszálltak az évek, letelt az idő,
a múlt végleg ködbe burkolózik, s elfelejtődik,
a lélek számára, a végtelen lesz az új jövő.
