A végtelen felé hajózva

A végtelen felé hajózva, a csillagok között,

az emberi lelkek nyugodtak és békések,

csak a rosszat hagyják maguk mögött.

 

Magukkal viszik azonban a szeretet erejét,

a boldog pillanatokat, a csodás álmokat,

s a dobogó szívük őszinte melegét.

 

A szeretteik emlékét, szavait, pajkosságát,

a gyermeki kacajt, a csilingelő nevetést,

és a kicsik mosolygó arcocskáját.

 

Az igaz öleléseket, s a barátságok emlékét,

a forró szerelmes perceket, a vágyakat,

és az összetartozás valós eszméjét.

 

A végtelen felé hajózva nem létezik bánat,

nincs többé fájdalom, sértődés, harag,

s minden lélek szabadon szállhat.

Szabad szelek szárnyán

Szabad szelek szárnyán szállva vidám az élet,

s szabadon szökellve a virágos mezőkön,

igazi nyugalmat talál minden lélek.

 

Széles e világon, sok a szemet megragadó táj,

dombok, hegyek és völgyek békés vidékén,

a szív repes, ilyenkor semmi sem fáj.

 

Szabad szelek szárnyán útra kelnek a vágyak,

érzések hevülnek és érzelmek szikráznak,

reményt adva sok-sok titkos vágynak.

Mi minden rejlik belül

Mi minden rejlik belül, a lelkünk legmélyén,

ezt bizony majdnem lehetetlen megfejteni,

s ezért elbukunk majd az utunk legvégén.

 

Megannyi szeretet, szerelem, s titkos vágyak,

elképzelt, de meg mégsem valósult tettek,

velünk mind az örökkévalóba szállnak.

 

Kihagyott lehetőségek és forrón izzó percek,

a számtalan csalódás, fájdalmak, s bánat,

a semmivé váló, egykori szép tervek.

 

A néma megbánás, a ki nem mondott szavak,

a megjátszott sértődöttség, s a duzzogás,

a ki nem használt, könnyed nyarak.

 

Mi minden rejlik belül, magunk sem tudjuk,

és sokszor még önmagunkat is meglepjük,

miközben álmainkat börtönbe csukjuk.

Csillagfényes éjszakán

Csillagfényes éjszakán útjára indulnak a vágyak,

a régóta eltitkolt érzések feltörnek a mélyből,

s az álmok hátán az ismeretlenbe szállnak.

 

Ott keresnek valami fantáziadúsat, s valami újat,

elfeledve a sikertelenségeket, a kudarcokat,

és messzire hessegetve a keserédes múltat.

 

Csillagfényes éjszakán újra izzanak az érzelmek,

az érzékek finoman játszanak a lélek húrjain,

s mára aludni küldik a megfáradt értelmet.

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk, az csodás lenne,

szárnyalhatna a szívünk és a lelkünk is egyaránt,

s a sorsunk azontúl csakis jó irányba menne.

 

Boldogak lennének a napok, nyugodt minden pillanat,

örömteli valamennyi történés, oly békések az órák,

és nem foszlanának szét az álmok egy perc alatt.

 

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk, az elég is volna,

már nem kellene mindennap az életünkért küzdeni,

hiszen a világ csak a jóról és a szépről szólna.

Életben tartó emlékek

Életben tartó emlékek, s a lelket perzselő tűz,

a szívet marcangoló vágyak izzó parazsa,

ez mind a sejtelmes izgalmak felé űz.

 

Ki nem a szépről, jóról álmodik, nincs olyan,

s olyan sem, akit hidegen hagyna mindez,

bár lehet, elképzeléséből jó nem fogan.

 

Megannyi, ezerszer átgondolt pillanat árnyal,

felidéződnek a legmélyebben rejlő titkok,

ám mégis a földön kell állni, két lábbal.

 

Életben tartó emlékek, s ködbe vesző remény,

selymesen bársonyos simogatások érzete,

talán felcsillan az esély a jövő egén.

Érzelmek viharában

Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,

sokszor nem is látnak tisztán a világban,

s mindig a csalódás rémétől félnek.

 

Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,

nem merik felfedni az igazi mivoltukat,

és feszülten várják az álombeli csodát.

 

Vágyak perzselik a szívüket minden percben,

ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,

mivel nem készültek fel még fejben.

 

A szemük előtt suhan tova a saját reményük,

s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,

hagyják elveszni az utolsó esélyük.

 

Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,

a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,

s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.

A bizonytalanságba zárt lélek

A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,

és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,

hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.

 

Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,

bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,

és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.

 

A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,

folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,

és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.

Telik-múlik az idő

Telik-múlik az idő, bársonyon futnak a percek,

néma árnyként lebeg felettünk a sorsunk,

s a szívünk számtalan vágytól serceg.

 

A lelkünk álmokkal telített, az angyalok óvják,

bizony érzékeny, sérülékeny és törékeny,

önnön titkaink a nehéz utakat róják.

 

Telik-múlik az idő, selymesen cirógatva suhan,

sokszor nem érezzük át az igazi mivoltát,

s végül a létünk a semmibe zuhan.

Emlékek és titkok

Emlékek és titkok, bezárva egy kis helyre mind,

odabent zsúfolódnak a szívnek a legmélyén,

ám olykor meglátszanak az arcon is, kint.

 

Belülről hevítik a lelket és érzéseket idéznek fel,

megmutatják a múltat, az elkövetett hibákat,

s miattuk a lelkiismeret nyugalmat nem lel.

 

Néha akadnak napok, mikor nem bírják tovább,

s amint kitárul előttük a vágyaknak a kapuja,

felszínre törnek, de tudják, nincs odább.

 

Emlékek és titkok, melyeket megőriz az ember,

amelyeket mások elől örök időkre elrejtene,

miközben reméli, újraélheti őket egyszer.