Saját alkotásaim
Nincs csodásabb, mint elveszteni a jövőt,
s közben ünnepelni az aljadék cselszövőt.
Nincs csodásabb, mint eltemetni a békét,
és elfogadni a háborús pusztítások rémét.
Nincs csodásabb, mint elköszönni a jótól,
és eközben lemondani a szeretetről, jóról.
Nincs csodásabb, mint nem gondolkozni,
s értelem hiányában folyvást fontoskodni.
Nincs csodásabb, mint hazugságban élni,
állandóan rettegni, minden percben félni.
Nincs csodásabb, mint feladni magunkat,
és a gyengeségünkkel leplezni a bajunkat.
Könnyű megvezetni azt, akinek csukva a szeme,
aki elfogad mindenféle hazugságot és mindig,
s akinek az értelem hiányától nem fáj a feje.
Aki elvakult, akit megrémít az igazságnak réme,
aki azt sem hiszi el, amit önnön szemével lát,
s aki akkor is boldog, ha mindennek vége.
Könnyű megvezetni azt, aki gyűlöletből tombol,
akinek az igazi értékek soha nem számítottak,
s akinek az az öröm, ha pusztít és rombol.
Egy asztalnál ülnek, a jövő, meg a sors,
és arról beszélgetnek mit várhatnak,
közben suhan az idő, nagyon gyors.
Pár perc múlva többen is csatlakoznak,
a bizonytalanság, az aggódás, a jelen,
és egyre hevesebben vitatkoznak.
Hamarosan megjön a félelem egymaga,
halványan mosolyogva köszön nekik,
s közben reméli, itt majd lesz szava.
Végül befut a hiszékenység, s a remény,
a kétkedés a fejét lehajtva jön utánuk,
utoljára érkezik a józan ész, szegény.
Mind elmondják, mi a szívüket nyomja,
hogyan éreznek és mikre számítanak,
most van mindüknek bőven gondja.
Bizonytalanok, tanácstalanok és félnek,
úgy érzik, hogy bármi megtörténhet,
ezért a sorstól kockavetést kérnek.
A sors rögvest megteszi, elveti a kockát,
az gurul, gurul, majd az oldalára dől,
s talán felfedi mindannyiuk sorsát.
E pillanatban a sors eltakarja a kezével,
egyiküknek sem volt ideje megnézni,
így csak tippelhetnek, némi eséllyel.
Egy asztalnál ülnek, immáron órák óta,
s bár az eredményt még nem tudják,
biztos sokat fognak beszélni róla.
Saját maga sírját ássa az, aki csak vár,
aki tétlenül néz, nem gondolkozik,
és elhiszi, nem lesz többé nyár.
Aki felül minden hazugságnak mindig,
s még akkor is tagadja a valóságot,
amikor a talaj a talpa alatt izzik.
Aki azt sem fogadja el, amit maga átél,
akit csupán az indulat, a harag fűt,
s aki nem érti, mi is az a háttér.
Aki önként feladja az elveit és a jogait,
másokért lemond a szabadságáról,
s így növeli a hiszékenyek sorait.
Aki gazul elárulja a hazáját és a népét,
véres pénzért bármikor megvehető,
s letagadja a létezésének a tényét.
Saját maga sírját ássa az, aki túl buta,
aki nem lát tisztán, csupán őrjöng,
és akinek az élete szörnyű kusza.
Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,
mind helyezkedtek és versenyeztek,
tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.
Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,
a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,
a butaság, az ordítás és a pusztítás.
Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,
látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,
hisz a tudat ehhez nem volt kellő.
A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,
egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,
a vele való összhang reménytelen.
Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,
fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,
és sokszor erőlködtek görcsösen.
Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,
a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,
az erejük és a tehetségük elfogytak.
Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,
a szeretet, az értelem, meg a becsület,
az igazság nem megvehető jószág.
A gyűlölet és a butaság kéz a kézben járnak,
s a hiszékenységgel karöltve tombolnak,
ha rajtuk áll, nem lesz többé másnap.
Mindenfelé hőbörögnek, dühöngnek rendre,
tajtékoznak a haragtól, ha észt találnak,
s az igazság nem intheti őket csendre.
Igyekeznek befészkelni az elmékbe, tudatba,
s az árulással kiegészülve igen büszkék,
sokszor az öntelt kábulatba zuhanva.
Amerre járnak, a Nap haptákban áll az égen,
s mosolyogva kíséri őket hódító útjukon,
nem a Hold, ők tündökölnek az éjben.
A gyűlölet és a butaság igen hatékony páros,
sikeresen gerjesztik a félelmet, rettegést,
s nem hiszik el, a tevékenységük káros.
Csodálatos jövőkép függ a múzeumi falon,
rajta háború, pusztulás, temető látszik,
ez a kép valósághű és realista nagyon.
A kép előtt állók tekintete merev, komoly,
döbbenten bámulják az alkotást sokáig,
és egyikük arcán sem látszik mosoly.
A lelkükben, mélyen, megborzong valami,
szinte érzik a bőrükön azt, amit látnak,
és eszükbe jutnak elődeik intő szavai.
Csodálatos jövőkép függ az emberek előtt,
ez a kép lefesti a számukra a rémálmot,
és próbál hatni rájuk mindenekelőtt.
Mikor a félelem irányít, akkor nincs remény,
nincs megnyugvás és nincs békesség,
az élet pedig rettentően kemény.
Mikor a szemek nem látnak, csak az orrukig,
és azt csak veszik észre, amit engednek,
akkor azt bánni fogják, holtukig.
Mikor az ész alszik, s a hiszékenység az új úr,
könnyedén elhallgattatják az értelmet,
a lelkekben a bizonytalanság dúl.
Mikor családtagokat uszítanak egymás ellen,
s azok egy része engedelmes bábbá válik,
nem számít a vér, igazság, jellem.
Mikor a félelem irányít, az embereknek vége,
a szabadságuk a múlté lesz, véglegesen,
és soha többé nem jutnak a fénybe.
Aki elhiszi bármely hazug ember szavát,
és nagy áhítattal isteníti is az illetőt,
az csak egyvalakit csap be, magát.
Hiszékenysége nagy mélységekbe küldi,
olyatén szintre, honnan a kiút nehéz,
és azután nem fog jókat derülni.
Nem veszi észre, igazából ő nem számít,
és nem több, mint kihasznált senki,
azt sem érzi, hogy valami sántít.
Aki elhiszi, hogy itt érte történik bármi,
és csakis miatta válik szebbé az élet,
azt nem utálni kell, hanem szánni.
A hiszékenység és a butaság együtt edzenek,
mindennap látogatják az edzőtermeket,
s ott izmaik fejlesztésébe kezdenek.
A hiszékenység és a butaság kézen fogva jár,
igen elégedettek önmaguk fejlődésével,
s hiszik, rájuk egy csodálatos jövő vár.
