Saját alkotásaim
Vannak olyan napok, amikor semmi nem sikerül,
mikor maga a lét is fáj, s hiába küzd az ember,
rengeteg ereje fogy, mire a pácból kikerül.
Vannak olyan napok, mikor nappal is dúl a sötét,
és a legjobb szándék is bántóvá, kínzóvá válik,
s nagyon nehéz eloszlatni a butaság ködét.
Vannak olyan napok, amikor borzalmas minden,
mikor a gondolkodás sem működik rendesen,
és úgy tűnik, reménykedésre ok nincsen.
Csendes az esti város, még a hópelyhek is alszanak,
odabent, a jó meleg szobákban nagy a várakozás,
a gyermekek minden zajt Mikulásnak hallanak.
Izgatottan figyelnek a legapróbb zörejre, neszekre,
kicsiny szívük hevesebben dobog az izgalomtól,
és ma este nem szeretnének menni semerre.
Csendes az esti város, csillagok ragyognak az éjben,
a szeretet időszaka ez, a boldogságé, s a reményé,
őszinte öröm csillan a sok gyermek szemében.
Egy kis erdei ház áll a hegyen, a fenyők erdejében,
csillagos este van, friss hó hullott a környéken,
és farkasok hangja hallik a messzeségben.
Díszkivilágítás ragyogja be a házikót, a környéket,
odabent kellemes a meleg és halkan szól a zene,
a gyermekek számára a mese, igaz történet.
Mese a Mikulásról, a varázslatról, a csomagokról,
a tündérekről, a manókról, a harcos törpékről,
a királykisasszonyokról és a hős lovagokról.
Nagy a várakozás, a kicsik álmosak, aludni térnek,
gyorsan bebújnak az ágyukba, puszit kapnak,
és a kedves Mikulástól jó sok csokit kérnek.
Egy kis erdei ház pihen a téli hidegben csendesen,
egy nagy fán bagoly huhog, odább róka oson,
s a feljövő Hold letekint e helyre kedvesen.
Erősödik a szeretet a szívekben, így Karácsony táján,
meghittebben telnek a napok, az órák, a percek,
és a rengeteg fény igazán csodálatos látvány.
Erősödik a szeretet a szívekben, ébred a sok remény,
ajándékok sokasága rejtőzik a szekrények alján,
és felragyognak a csillagok, december egén.
Amíg valaki még fiatal, addig bizony el nem hiszi,
hogy legyen bármennyire gyors és igen fürge,
a sors legvégül őt is a temetőbe viszi.
Az idősebbek szavára lebecsmérlőn hiába legyint,
idő múltával, amikor az egészsége meggyengül,
arcra esik, majd újra, újból és megint.
Eleinte nem érti miért van az így és fel sem fogja,
nem is bírja elviselni a tudatot sem, sehogyan,
s azt, hogy már gyengül, ki nem mondja.
Mikor az ereje kezdi elhagyni és nehezen mozog,
megbeszéli magával, hogy ez csupán látszat,
tovább küzd, erősködik, akaratos, konok.
Mindenkit megbírál, aki jót akar, s jót is tanácsol,
nehezen tűri el a segítőszándékot, a jóakaratot,
és önmagának egy álomvilágot varázsol.
Amíg valaki még fiatal, hitetlenkedve rázza a fejét,
ám a napnyugta közeledtével mégis megbékél,
s mielőtt végleg búcsút int, megleli a helyét.
A pulyka már unta a hideget, hiszen túlságosan fázott,
nem tetszett neki, hogy megjött a tél és havazott,
s emiatt a díszes tollruhája igencsak átázott.
Odament a gazdájához és hevesen panaszkodott neki,
ezt ő így nem bírja tovább, engedje be a szobájába,
különben mérges lesz, s a gazdát helyre teszi.
A gazda először meglepődött, majd kinyitotta az ajtót,
kérte a pulykáját, hogy fáradjon be a konyhába,
de csak óvatosan, hisz már felmosta a padlót.
A pulyka már unta a hideget, s nem tétovázott sokáig,
besietett, ám hamarosan a sütőben találta magát,
immár nem fázott, de nem is jutott el a szobáig.
A végzet lovasa mindig úton van, nem áll meg soha,
nappalokon és éjjeleken át is lovagol kitartóan,
s ha úgy adódik, minden reményt elvisz tova.
A végzet lovasa mindig úton van, mindenkihez elér,
nem lehet elbújni előle, s a küzdelem hiábavaló,
igen fájó, de minden tette önmagáért beszél.
Csend honol az utcákon, hófehérbe öltözött minden,
a lámpák fénye varázslatosan csillog a friss havon,
és ennél a pillanatnál nyugalmasabb nincsen.
Az otthonokban kellemes a meleg, készen a vacsora,
oly meghitt a légkör, érződik az ünnep közeledte,
s jóllakottan az emberek nem vágynak sehova.
Csend honol az utcákon, már a szél nesze sem hallik,
hangulatosan telik az idő, s lassan éjfélt üt az óra,
eljött a lefekvés ideje, de a szeretet sosem alszik.
Ragyognak a csillagok, a kerek arcú Hold mosolyog,
s vidáman nézi, ahogy a hóember egy ajtón bekopog.
A kezében ajándékok, az apró gyermekeknek szánja,
hiszen tudja, mindőjük izgatottan a karácsonyt várja.
Karácsonykor útra kél a szeretet, s a szívekbe költözik,
este szállingózik a hó és a remény is hófehérbe öltözik.
Az asztalokon egymás mellett, ünnepi étkek sokasága,
ez idő tájt a boldogság beköltözik mindenki otthonába.
Karácsony estéjén minden meghittebb, varázslatosabb,
valamennyi perc vidámabb, szeretettelibb, s boldogabb.
Az ünnep alatt is élnek emberek magányosan, egyedül,
de mind igazi szeretetre, s megértésre vágynak legbelül.
Nem mindenkin egyformán látszik meg az idő múlása,
van, akit sokkal tovább tart fiatalosan a sors szele,
és van, akinek zordabb időket sodor az útjába.
Nem mindenkin egyformán látszik, hogy ki valójában,
a szemeket könnyedén megtévesztheti a fantázia,
és elhomályosítja, milyen az illető a valóságban.
