Címke: harc

Érzelmi bizonytalanság

Érzelmi bizonytalanság szövi át az életünk,

és nem telik el nap álmodozás nélkül,

ezt bizony meg kellene értenünk.

 

Sajgó és szomorú szívek vívják a harcukat,

mindőjük a maga baját tarja fontosnak,

egész nap csörtetve a kardjukat.

 

Az igazat meg sosem hallva tetéződik a baj,

az érzések indulatos árjában fuldokolva,

óriási erővel dübörög a belső zaj.

 

A belső zaj, mely megzavarja az érzékeket,

egymás ellen fordíthat, gyűlöletet kelt,

és eltiporhatja az igazi értékeket.

 

Érzelmi bizonytalanság övezi ezt a világot,

és a Földön lakó valamennyi embert,

nincs olyan, ki még nem hibázott.

Meg kellene védeni

Meg kellene védeni a múltunkat, az álmainkat,

megőrizni szívünkben a régi szép időket,

s beteljesíteni az áhított vágyainkat!

 

Nem szabadna elengedni a jövőnek az esélyét,

s védtelenül várni a rosszat, a végzetünket,

és eljátszani valamennyiünk reményét!

 

Nagy hiba a fejünket lehajtva vágóhídra menni,

s ott tétlenül várni, hogy végezzenek velünk,

igenis tudnánk önmagunk létéért tenni!

 

Nem hagyhatjuk elpusztítani a szeretteink sorát,

és nem hagyhatjuk magukra a gyermekeket,

szájtátva várva, a nem létező csodát!

 

Nem áldozhatjuk fel, mit őseinktől örököltünk,

harcolnunk kell, ha muszáj az idők végéig,

s a gonoszon soha ne könyörüljünk!

 

Meg kellene védeni a jót, az igazat és a szépet,

hisz a lelkünk is, s a szívünk is tudja, érzi,

az életünk nem érhet ily siralmas véget!

Elvett életek

Elvett életek, megnyomorított, tönkretett emberek,

mesterségesen elpusztított gazdaság, s éghajlat,

a nyakunkba zúdított probléma rengeteg.

 

Már nem a pénzért kell küzdeni, hanem az életért,

a megmaradásért, a családunkért, s magunkért,

hiszen az eddigi életünk örökre véget ért.

 

Bármilyen hihetetlen is legyen, ám sajna ez a való,

az ármány mételye gonoszul ellepte a világot,

és megtévesztette azt, mint egy trójai faló.

 

Amíg abban a hiszemben telnek a napok, a percek,

hogy minden rendben, visszatért a normalitás,

addig a sötét homályban új méreg serceg.

 

Nem lesz kegyelem, sem kímélet, sem könyörület,

s mindaddig nem lesz valódi nyugalom soha,

míg véget nem ér ez a tébolyult őrület.

 

Elvett életek és koszorúkkal borított sírok tömege,

ha az emberiség harc nélkül feladja önmagát,

nem reményektől csillog a jövő fövenye.

Tiltások között élve

Tiltások között élve az élet nem igazi élet,

korlátozottak a jogok, nincs szabadság,

és mindettől szenved a sok lélek.

 

Ne tedd ezt, vagy nem szabad olyat tenni,

fizesd az adókat rendesen, hűségesen,

s ha parancsolják el kell menni.

 

Nem vitatkozhatsz, s mindent el kell tűrni,

önfeledten már nem is örülhetsz igazán,

ehhez nemigen van mit hozzáfűzni.

 

Mossák az agyadat, amíg van benne tudat,

nem lehet önálló gondolatod sohasem,

s az urak mindig mutatják az utat.

 

Elvárják, hogy magadba szúrasd a mérget,

majd jókat nevetnek az ostobaságodon,

s az életed kínok között érhet véget.

 

Tiltások között élve, elpusztítod önmagad,

és ha harc nélkül feladod az álmaidat,

mi rád vár, az egy kicsi földdarab.

Aki győzni akar

Aki győzni akar, annak harcolnia kell érte,

máskülönben elvész hitványul, gyáván,

és hiába néz fel könyörgően az égre.

 

Ez így volt, s így is marad minden korban,

és mindazok, akik nem álltak ki küzdeni,

elhullottak mind, egymás után, sorban.

 

A világ kegyetlen, nem kímél, nem sajnál,

míg hasznot húzhat valakin, élni hagyja,

amúgy mindenkit legyűr, s kihasznál.

 

Aki győzni akar, gladiátorként kell tennie,

mivel a tét nem kevés, élet, avagy halál,

így bátornak, s keménynek kell lennie.

Az Ész és az Értelem

Az Ész és az Értelem útnak indult egy napon,

gondolták megkeresik a jó megoldást,

és igyekeztek is ezért oly nagyon.

 

Végigjárták a világnak bugyrait és segítettek,

találkoztak az Elmével is egy délután,

és kis pihenő után, erőt merítettek.

 

Azután folytatták az útjukat a tudás irányába,

a homály leküzdése lett a fő céljuk,

s így kerültek a sötét világába.

 

Ott félvakon csak tapogatóztak, s nem láttak,

a szemük lassan szokta csak a helyet,

épp ezért a menekülésre vágytak.

 

Azonban már késő volt, a mocsárba kerültek,

érezték, hogy egyre inkább süllyedtek,

és lassan a legaljára merültek.

 

Levegő után kapkodtak, de csak fuldokoltak,

s kínjaikban felmerültek a régi szép idők,

a mostanitól bizony undorodtak.

 

Az Ész és az Értelem érezte, hogy itt a vége,

s innen nem lehet kiszabadulni könnyen,

ám úgy döntöttek, harcolnak végre.

Mikor már minden fáj

Mikor már minden fáj, szenved a lélek,

ez az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

Megannyi probléma, gondok és terhek,

és a semmibe szálló dédelgetett tervek.

 

Lassan nem marad semmi, ami megéri,

ezért eljött az idő a valóságról mesélni.

Az azonban bizony nagyon is fog fájni,

és nem lehet csak a régi álmokkal hálni.

 

Mikor már minden fáj, kevés a remény,

hiszen a gonosz sajnos erős, s kemény.

Harcolni ellene szívvel, szerettel lehet,

mert tovább ez a sok rossz, nem mehet.

Mielőtt végleg elmegyünk

Mielőtt végleg elmegyünk, elmerengünk a tetteinken,

feldereng előttünk a múlt, s a szép emlékek sora,

amelyek örök nyomot hagytak a lelkeinkben.

 

Felidéződnek a gyermekkor játékos évei, a vidámság,

mikor felhőtlenül lehetett játszani, gondok nélkül,

s még véletlenül sem bukkant fel a sivárság.

 

Jöttek az iskolás évek, majd átléptünk a felnőtt korba,

kezdtük belátni, hogy nem minden van aranyból,

mégis be kellett állni a hosszú, s tömött sorba.

 

Érzelmeink hullámvasútként emelkedtek, s zuhantak,

a hormonok működtek és elért minket a szerelem,

ahol egyszerűen nem maradt hely a tudatnak.

 

Telt-múlt az idő, s energiánkat lekötötte a sok munka,

kezdtünk már mindenbe belefáradni, elegünk lett,

ráébredtünk, ez lesz mindőnknek a jussa.

 

Mielőtt végleg elmegyünk, végigsimítjuk az arcunkat,

s néma könnycseppek indulnak hosszú útjukra,

miközben megvívjuk az utolsó harcunkat.

Megkeseredve

Megkeseredve a világ mocskától, nehéz az élet,

kínzóan telnek a mindennapok percei, s órái,

és örökös rabságban szenved minden lélek.

 

A hipnotikus homály annyi elmére rátelepedett,

s támadja a kevés még józanul gondolkodót,

akikre immár óriás kígyóként rátekeredett.

 

A sötétség leple ezt a világot lassan körbeveszi,

s igyekszik elpusztítani minden élőt a Földön,

mielőtt a fény serege magát összeszedi.

 

Megkeseredve zajlik a harc, a kíméletlen csata,

a tét nem az arany, vagy a pénz, hanem a lét,

s ha nem küzd a jó, győz a gonosz hada.

Könnyű másnak

Könnyű másnak különféle tanácsokat adni,

buzdítani küzdelemre, kitartásra, harcra,

s aztán pedig szépen a pácban hagyni.

 

Milyen egyszerű bárkit a barikádra küldeni,

és míg a felpaprikázottak egymást verik,

addig otthon a dicsőségben fürdeni.

 

Kényelmes a fotelból várni a sült galambot,

és tátott szájjal rácsodálkozni a világra,

közben megkongatva a vészharangot.

 

Könnyű másnak elmagyarázni, mit tegyen,

miközben az, aki mindezeket mondja,

már túl van a völgyön, s a hegyen.