jellemtelenség Archívum - Kiss Gyula versei

Egy kis magyar várat

Egy kis magyar várat ostromolt a törökök hada,

hetekig ágyúzták a falakat és romboltak,

miközben pusztult a seregük java.

A védők hősiesen küzdöttek, s harcoltak bátran,

hiszen ők a hazájukat és a létüket védték,

miközben hullottak naponta százan.

Volt azonban valaki, akit csak az arany érdekelt,

aki képes volt elárulni a hazáját és a népét,

s a birodalom előtt fejet hajtva térdepelt.

Aki képes volt kinyitni egy éjjel a várnak kapuit,

alantas módon, hitványul, s magától eltelve,

feláldozta az országát, a népe nagyjait.

Egy kis magyar várat így pusztítottak el teljesen,

kivégezték a védőket, élőket nem is hagyva,

miközben az áruló ünnepelt lelkesen.

Könnyed az álma annak

Könnyed az álma annak, akinek a szíve tiszta,

s aki a régi szép időket bánatosan sírja vissza.

Viszont pokol annak, aki jellemtelen, hitvány,

akinek a becsület soha nem szerepelt a listán.

Ahogy az igazság sem, no meg semmi, ami jó,

legvégül mindenki sírját be fogja takarni a hó.

Aki képes sárba tiporni

Aki képes sárba tiporni a hazáját és a népét,

az egy hazaáruló, aki elősegíti országa végét.

Egy olyan senki, ki pénzért mindenre képes,

azonban a jövője neki sem lesz majd fényes.

Aki képes sárba tiporni bárkit kedve szerint,

az maga is el fog bukni, újra, újból, s megint.

Az élete nem lesz csodás, azt hiába is reméli,

végül önnön bukását egy szép napon megéli.

Ennek a világnak

Ennek a világnak békére van szüksége és fényre,

nyugalomra, szeretetre, őszinteségre, örömre,

szabadságra, becsületre, sok valódi tényre.

Ennek a világnak nem kell a rossz, sem a gonosz,

nem kell az árulás, a kizsákmányolások sora,

és nem kell senki, aki a zsebekben motoz.

Ennek a világnak nincs szüksége az emberi fajra,

a kártékonyságára, meg a jellemtelenségére,

sem pedig az általa okozott rengeteg bajra.

Mindig akad

Mindig akad, aki elvégzi a piszkos munkát,

s ezért majd meg is kaphatja a véres jussát.

Mindig akad, aki árulója hazának, népnek,

s aki az elősegítője a pusztulásnak, végnek.

Egy jellemtelen emberből

Egy jellemtelen emberből nem lesz jellemes,

hiába hiszi magáról, hogy csodás, szellemes.

Az alma is szép kívülről, pedig a kukac rágja,

s a hörcsög is bájos, míg nem habzik a szája.

Egy jellemtelen embertől jót várni nem kell,

hisz a szíve is gonosz, s a lelke békét nem lel.

Számára az öröm a mások fájdalma, bánata,

és ha megtehetné, mindenkinek csak ártana.

Aki elárulja a hazáját

Aki elárulja a hazáját, az nem is lehet ember,

csupán egy hitvány és jellemtelen senki,

aki egy normális világban nem kell.

Aki elárulja a hazáját, az a vérpadon végezze,

s az utolsó perceiben is csak szenvedjen,

mielőtt a hóhér vele végleg végezne!

Az öntelt patkány

Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,

a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,

s miatta lesz országa a legvirágzóbb.

Mindennap a tükörben bámulta magát,

nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,

s meg sem hallotta a többiek szavát.

Nem érdekelte a többi patkány siralma,

és a panaszuk sem hatotta meg soha,

egyedül önmagában volt bizalma.

Mulatozott, hazudozott és játszadozott,

mindent tagadott, mit előtte mondott,

s a népéért bizony nem fáradozott.

Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,

elvárta, hogy mindig higgyenek neki,

és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.

Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,

ehhez talált magához méltó társakat,

és senki nem menekülhetett előle.

Dölyfössége túl ment minden határon,

a pökhendisége túlragyogta a Napot,

s elképzelte, kifog majd a halálon.

Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,

saját telhetetlensége okozta végzetét,

és így a koronáig el már nem jutott.

Az öntelt patkány kudarca így végleges,

az egykori imádói táncolnak a sírján,

számára a hitványsága lett végzetes.

Mennyit ér az a nép

Mennyit ér az a nép, mely összefogni képtelen,

amely önmagát pusztítja, s belülről rohad,

melynek a sorsa sosem volt vértelen?

Amely fejet hajt idegen uralom előtt bármikor,

amelyet nem a hazaszeretet, a szív vezérel,

és amelyik folyamatosan csak pánikol?

Amelyik véres pénzért behódol, árulóvá válva,

és megtagadja a gyökereit, a dicső múltját,

s amelyiket könnyen taposnak a sárba?

Amelyiknek már szégyen az egykori nagysága,

amely kicsi akar lenni, csak, hogy élhessen,

s melyiket torzzá tesz a gyűlölet vaksága?

Amelyik ahelyett, hogy példát venne elődeitől,

és fennen hirdetné az 1848.-49. ragyogását,

csak részesülni akar árulása előnyeiből?

Melynek nem a haza a fontos, nem a becsület,

nem Petőfi, Kossuth, és nem a szabadsága,

melynek a saját földje csupán terület?

Melynek egy része uszít, hergel, a másik ellen,

és megtesz bármit a félelem fenntartásáért,

s amelyikből kihalóban a harci szellem?

Mennyit ér az a nép, amely nem küzd magáért,

amely tétlenül nézi, hogy a porig lealázzák,

s nem áll össze egy nemzetté, a javáért?

A hazaárulás bűne

A hazaárulás bűne soha nem megbocsátható,

senkitől, semmikor és semelyik időben,

s az effajta bűn nem is igazolható.

Régebben a büntetése egyértelmű volt, halál,

aki a hazáját eladta, bármennyi pénzen,

annak árulásában nem létezett határ.

Egykettőre lecsapott a hóhér bárdja a fejekre,

vagy kötél került a nyakakba egyhamar,

ezt az igazságtételt hagyva a jelenre.

A hazaárulás bűne újabban büntetlen marad,

és minden el van nézve a haza árulóinak,

miközben a világ a végzete felé halad.

h	K	s	c	p	s	v
						1
2	3	4	5	6	7	8
9	10	11	12	13	14	15
16	17	18	19	20	21	22
23	24	25	26	27	28	29
30