Saját alkotásaim
A hazaárulás bűne soha nem megbocsátható,
senkitől, semmikor és semelyik időben,
s az effajta bűn nem is igazolható.
Régebben a büntetése egyértelmű volt, halál,
aki a hazáját eladta, bármennyi pénzen,
annak árulásában nem létezett határ.
Egykettőre lecsapott a hóhér bárdja a fejekre,
vagy kötél került a nyakakba egyhamar,
ezt az igazságtételt hagyva a jelenre.
A hazaárulás bűne újabban büntetlen marad,
és minden el van nézve a haza árulóinak,
miközben a világ a végzete felé halad.
Karácsonykor is dől a mocsok eme világra,
és a szenny szolgái öntik is reánk bőven,
a szeretetre nem jut idő, csak vitákra.
Karácsonykor is dől a mocsok, s a gyűlölet,
a gonosz nem pihen még ilyenkor sem,
és nem hatja meg az ünnepi bűvölet.
Aki a fogához veri a garast, azt csakis a pénz érdekli,
a fukarsága nem ismer határt, egy igazi fösvény,
és szerinte a segítségét senki nem érdemli.
Aki a fogához veri a garast, az belefulladna a pénzbe,
az az istene, az igazi szent Grálja, a vágya tárgya,
a szerelme, s mindezt nem is veszi észre.
Aki a fogához veri a garast, az aztán született zsugori,
olyannyira, hogy még önmagát is cserben hagyja,
és számára a csalódottság túlontúl gyakori.
Az a sok királyfi és királyleány, kik a felhőkben élnek,
s a képernyőn keresztül árasztják azt a sok észt,
folyvást több és még több pénzt remélnek.
Az egyszerű halandóknak a példaképei akarnak lenni,
megmutatják, milyen munka nélkül gazdagodni,
és mi az, amit nem igen szeretnének tenni.
Az pedig nem más, mint a dolgozás, az egy rémálom,
micsoda egy alantas dolog, kifejezetten utálandó,
s ezt prezentálják, közös és saját példákon.
Az a sok királyfi és királyleány, akik beképzeltek biza,
el sem tudják képzelni, milyen is az a valódi élet,
és pláne nem, hogy bennük is lehet hiba.
