hazugság Archívum - Kiss Gyula versei

Csodás érzésekkel van tele

Csodás érzésekkel van tele ez a szép világ,

gyűlölettől, haragtól kókad az a sok virág.

Irigység, s rosszakarat járja át a perceket,

a gőgösség sokszor rombolja le a terveket.

A pökhendiség virít, a kivagyiság tombol,

a kegyetlenség pedig lesújt, mint az ostor.

Az utálat nevetve dőzsöl, a hazugság arat,

s a lelkeket mérgezik az ármányos szavak.

Csodás érzésekkel van tele az emberi szív,

amely mindennap új és újabb csatára hív.

A szeretet retteg, a remény sem tündököl,

mindenre, ami még jó, vár már a sírgödör.

Amikor több már

Amikor több már a fájdalom, mint kellene,

s jóval több a szenvedés, mint az öröm,

megmutatkozik az ember jelleme.

Amikor több már a homály, több a feledés,

s az ember egykori fénye a sötétbe vész,

gyorsan elhalkul a kacaj, nevetés.

Amikor több már a hazugság, mint az igaz,

és sokkal több a gyűlölet a szeretetnél,

oly keveseknek adatik meg a vigasz.

Amikor több már a sérelem minden jónál,

és a lelket beborítja a sebeinek tömege,

egy simogatás többet érhet a szónál.

Amikor több már az utálat, mint az imádat,

és több a kegyetlenség is a békességnél,

ideje lenne végre beismerni a hibákat.

Aki egyszer is hazudott

Aki egyszer is hazudott, az máskor is megteszi,

soha nem fogja érdekelni senki értékrendje,

és az ellene szegülőket lenézi, megveti.

Aki egyszer is hazudott, annak becsülete nincs,

nem tisztel senkit, lenéz mindenkit, mindig,

és a számára az igazmondás nem kincs.

Az igazságot kimondani

Az igazságot kimondani sokan nem merik,

mert félnek attól, hogy visszaüt reájuk,

és akkor a lelki békéjüket nem lelik.

Legtöbbször félnek szembesülni magukkal,

az egész életükkel és a csalódásaikkal,

a tengernyi gondjukkal, s bajukkal.

Félnek belátni a kudarcaikat és a hibáikat,

tagadják a szerelmeiket is, a vágyaikat,

s pláne letagadják a vesztes vitáikat.

Képesek letagadni a legszebb álmaik sorát,

s tagadják azt, milyen szerencsétlenek,

miközben folyvást várják a csodát.

Az igazságot kimondani soha nem könnyű,

igaz becsületet és gerincességet igényel,

és sokaknak ez a gondolat is szörnyű.

A tudás és a tudatlanság

A tudás és a tudatlanság együtt rója az utat,

amit az emberiség hajnala óta járnak,

ám nem találtak sohasem kiutat.

Kiutat az élet nehézségei elől, a félelem elől,

s miközben az idő vasfoga őrölte őket,

érezték, hogy önnön világuk ledől.

A tudás próbálta tanítgatni a tudatlanságot,

és számtalanszor lehajolt érte a földig is,

mégsem hozott a sötétbe világosságot.

A tudatlanság csökönyös volt és nem tanult,

inkább befogta a füleit, hogy ne halljon,

holott a kíváncsiság benne is lapult.

Befogta a szemeit is, hogy ne lássa az igazat,

s inkább félrenézett, ha mégis meglátta,

a számára a hazugság a szent kirakat.

A tudás és a tudatlanság sokat veszekedtek,

a kapcsolatuk mindig is túl viharos volt,

bármerre is jártak, vagy tekeregtek.

Önámítás, a lélek gyilkosa

Önámítás, a lélek gyilkosa, mely a magasba emel,

elhiteti, hogy az ember bizony oly tökéletes,

és semmiféle gondért, bajért, nem felel.

Elhiteti, hogy minden pazar, s minden nagyon jó,

nem kérdéses a siker, a dicsőség, a győzelem,

és az óhaj sem egy pusztába kiáltott szó.

Önámítás, a lélek gyilkosa, mely az elmét megöli,

és amely hatalmas arroganciát sugall szerte,

s a jóságot, az emberséget, örökre kiöli.

Sokan nem akarják meglátni

Sokan nem akarják meglátni az igazságot, a valót,

inkább behunyják a szemüket és félrenéznek,

szívesebben hallgatnak meg egy csalót.

Sokan nem akarják meglátni azt, ami nyilvánvaló,

mivel az nagyon kellemetlen lehet a számukra,

és nekik a hazugság inkább elfogadható.

A „ha” szónak semmi értelme nincs

A „ha” szónak semmi értelme nincs, soha nem is volt,

egyfajta álomkép csupán és egyféle remény,

mindig is csak a vágyálmokról szólt.

Ha nem vesztettünk volna, akkor a győzelem a miénk,

ha eszünk, biz nem leszünk egy ideig éhesek,

és ha végünk van, az élet nem az igénk.

Ha gyűlölünk, a szeretetet nem érezhettük volna soha,

s nem lennénk kiválóak, ha gyengék vagyunk,

és minden reményünk elszállna tova.

Ha a szívünk becsületes, nem lenne oly hazug és sötét,

s nem létezne sem a gonosz, sem az ármány,

ha a Nap feloszlatná a homály ködét.

A „ha” szónak semmi értelme nincs, önámítás és hiba,

tagadása a valóságnak és főleg az igazságnak,

s efelől nincs kétség, sem pedig vita.

Az önámítás csakis hazug látszat

Az önámítás csakis hazug látszat és nem több annál,

egyfajta vágyálom, elképzelt valóság, óhaj,

s ez világosabb a ragyogó napnál.

Az önámítás csakis hazug látszat, s szemfényvesztés,

a nem létező tehetség és képesség elhitetése,

mások számára pedig megtévesztés.

Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést

Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, de végleg,

mivel mindabból, amit valóságosnak láttatnak,

semmi és soha nem volt igaz, de tényleg.

Mikor ébred végre az öntudat, s mikor végre az ember,

mikor fog rádöbbenni, hogy bizony eltiporták,

és az egyszerű emberi mivolta, az nem kell?

Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, az látszat,

eltompítja a tudatot, s eltorzítja a valóságot is,

ezáltal mindenki, a sötétség foglyává válhat.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31