Fénykora után

Fénykora után minden lény útja lefelé vezet,

és legyen az növény, állat, vagy ember,

ez ellen sajnos semmit nem tehet.

 

Delelőjén túl a Nap is megfárad, pihenni tér,

eleget tett, elvégezte a dolgát, feladatát,

és elvonul, ám reggel új életre kél.

 

A Hold hasonlóan tesz, mikor elkezd fogyni,

és a szép kerek arcából vékonyka lesz,

ám soha, de soha nem fog elkopni.

 

Fénykora után, élőlény erre már nem képes,

hiszen az élete percei szűkre szabottak,

és ami maradt, az biza igen véges.

woods 183519 640

Akkor értékelünk valakit

Akkor értékelünk valakit, amikor már többé nincs,

amikor csak az emlékezetünk tartja életben,

s rádöbbenünk ki is volt, mekkora kincs.

 

Bezzeg míg élt, sohasem foglalkoztunk igazán vele,

egyszerűen természetesnek vettük, félvállról,

s most, hogy késő, a szívünk bánattal tele.

 

Soha nem ismertük el, mi is jelentett a számunkra,

mennyire szerettük, tiszteltük és becsültük,

s ím, szomorúság nehezedik a vállunkra.

 

Akkor értékelünk valakit, mikor már túlontúl késő,

hisz a lelke immár messze jár, a végtelenben,

s az az útja a számára és nekünk is a végső.

angel 3683276 640

Egyszer utunk végéhez érünk

Egyszer utunk végéhez érünk, a múlt részeivé válunk,

ám az nem mindegy, hogy mikor és miképpen,

arra a pillanatra készen, soha nem állunk.

 

Egyszer utunk végéhez érünk, s megpihenünk végleg,

a lelkünk elhagyja a testünket, nyugalomra lel,

és tagjává válik a végtelen, csillagos égnek.

astronomy 1867616 1280

Egyszer mind elmegyünk

Egyszer mind elmegyünk oda, hol a nyugalom örök,

s ama helyen rátalálunk majd a lelki békénkre,

ott senki nem kiabál és semmi nem zörög.

 

Szabadok leszünk végre, s a csillagok között járunk,

nem cipelünk terheket, gondokat, fájdalmakat,

és egy varázslatos, csodás világra találunk.

 

Egyszer mind elmegyünk, s visszük az emlékeinket,

visszük, mit a szívünk magában rejtett mindig,

a titkainkat, a vágyainkat és a reményeinket.

astronomy 1867616 1280

Egyszer minden véget ér

Egyszer minden véget ér, ez bármikor is történjen,

elköszön majd a jó, a rossz, az öröm és a bánat,

s mind ott haladunk, a fénybe menő ösvényen.

 

Búcsút int a szerelem, s bőröndjét veszi a szeretet,

a vidámság még mosolyogva kacag egy jókorát,

és meghajolva köszöni, hogy velünk lehetett.

 

Mankóval sántikál és búcsúzik tőlünk a fájdalom,

megannyi kín, s betegség is elhagy bennünket,

mindezeket látva, szem nem marad szárazon.

 

Egyszer minden véget ér, lejár az esti mesék kora,

fáradt testünk otthonra talál a csillagok között,

s tudjuk, innen nem lesz visszaút már soha.

istockphoto 636966482 612x612 1

Amíg valaki meghal

Amíg valaki meghal, számtalan problémája akad,

alig van nap, amikor igazán nyugodt lehet,

s mindez a világ gonoszságából fakad.

 

Rengeteg küzdelem és sok félelem keseríti a létet,

számtalan gond nehezíti a mindennapokat,

ám az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

 

Muszáj küzdeni, mert egyszerűen más kiút nincs,

s ez még akkor is igaz, ha sajnos hihetetlen,

bizony az akarat, a kitartás nagy kincs.

 

Amíg valaki meghal, szétzúzzák a lelkét sokszor,

megalázzák, megtiporják és földbe tapossák,

viszont a remény így is az életre voksol.

istockphoto 1384850755 612x612 1

Mindenki elkopik

Mindenki elkopik egyszer, nem kivétel senki,

akár előbb, akár utóbb, de nincs menekvés,

és az időben csak előre lehet menni.

 

Ketyeg az óra, s körbejár a végtelennek útján,

nem fog megállni és soha nem fog sajnálni,

miközben az ember mereng a múltján.

 

Elmereng önmagán s a szép időkön, ami volt,

a szerelmein, a szerettein, egykori tettein,

s rájön, az élete nem a sikerről szólt.

 

Mindenki elkopik és folyton változik minden,

az egészségből betegség lesz, a jóból rossz,

de végül mind eltávozunk majd innen.

istockphoto 184876690 612x612 1

A csillagok útján

A csillagok útján sétálnak az eltávozó lelkek,

köröttük mindenfelé varázslatos az űr,

s ők remélik, végre békére lelnek.

 

A galaxisok között hihetetlen az a nyugalom,

ami eddig elképzelhetetlen volt számukra,

s annak, ki idejut, ez igazi jutalom.

 

A csillagok útján haladva az emlékek szépek,

hisz megszépültek e csodás ragyogásban,

s ebben nem volt részük, amíg éltek.

istockphoto 920377884 612x612 1

Mi mindent

Mi mindent veszítünk el az életünk folyamán,

egészséget, anyagi biztonságot, szerelmet,

és csak sóhajtozunk, mindez oda már.

 

Elveszítünk szeretteket, barátokat, s komákat,

odalesznek a kedvenc állataink, virágaink,

amíg mi ülünk és várjuk a csodákat.

 

Elkopnak az ízületeink, s elváltozik a testünk,

az elménk is veszít majd egykori fényéből,

és múlttá válik az összes dicső tettünk.

 

Mi mindent nem tudunk már megtenni többé,

mennyi álmunk, s vágyunk száll a semmibe,

minekutána a létünk is átváltozik köddé.

istockphoto 1029342942 170667a

Mindenki fölött

Mindenki fölött eljár az idő, s mind elkopunk,

sem az elménk, sem a testünk nem a régi,

és biz lassacskán teljesen elfogyunk.

 

A teljesítményünk gyengül, a lelkünk kifárad,

nem tudunk gyorsan futni, mint egykor,

és a szánk már a beszédtől kiszárad.

 

Nem tudunk felugrani az asztalra páros lábbal,

nem ragyogunk, mint a fény a sötétben,

és nem birkózunk meg sok számmal.

 

A vágyaink még éltetnek, bár a szívünk fárad,

az érzéseinkben sokkal több a zűrzavar,

és az énünk eme helyzet ellen lázad.

 

A feledékenység többször látogat meg minket,

s minden alkalommal másként látjuk azt,

mennyire tudjuk teljesíteni a szintet.

 

Ugyanakkor mások ugyanazt várják el tőlünk,

ugyanazt, mint húsz, netán harminc éve,

s nem nézik, hogy mi is lett belőlünk.

 

Mindenki fölött ott függ a végzetnek kaszája,

s hiába nem hagytuk el fiatalon a világot,

utunk egyetlen helyre vezet, a halálba.

constant 63613 480