Mindenki fél valamitől

Mindenki fél valamitől, még ha le is tagadja,

a csalódástól, a viszonzatlan szerelemtől,

és a kudarctól, ami magával ragadja.

 

A becstelenségtől, a hitványságtól és a bútól,

a kirekesztettségtől, a kizsákmányolástól,

s attól, hogy letér egyszer az igaz útról.

 

A fájdalomtól, amely folyton gyötri a lelkét,

a betegségektől és a hazugságok sorától,

tudva, így elősegíti a sötétség tervét.

 

A veszteségektől, amik kivéreztetik a jelent,

a soha meg nem bocsátható tévedésektől,

melyek többsége utolsó esélyt jelent.

 

A számkivetettségtől, az aljas korlátozástól,

a kötelező mérgektől, a fenyegetettségtől,

és a durva, erőszakos kíváncsiságtól.

 

Mindenki fél valamitől, mi fogságban tartja,

és egész életútját behálózhatja a rettegés,

amíg a fejét örök álomra nem hajtja.

Hihetetlen a feszültség

Hihetetlen a feszültség az emberek között,

óriási a belül lakozó rémítő aggodalom,

s a kegyetlen jövőkép áll emögött.

 

Lassacskán már nem beszélnek egymással,

s elhidegülnek az eddigi jó kapcsolatok,

le kellene számolniuk egy, s mással.

 

Nem kellene hallgatniuk a hazug szavakra,

az ámításra, becsapásra, mételyezésre,

s gondolniuk kéne a saját javukra.

 

A szeretet lenne erre a legjobb gyógymód,

a színtiszta őszinteség, a becsületesség,

s nem megtagadni a valósat szólót.

 

Hihetetlen a feszültség eme sötét világban,

s mégis meg kell próbálni legyőzni ezt,

hiszen a gonosz terve sem hibátlan.

Búcsúzhatunk

Búcsúzhatunk az eddigi, megszokott életünktől,

a régóta dédelgetett álmainktól, vágyainktól,

s elköszönhetünk igen sok készletünktől.

 

Mindhiába gyűjtöttünk össze különféle javakat,

és hiába igyekeztünk valami szépet, jót tenni,

sajnos elhittük a hazug, alattomos szavakat.

 

Mostanra nagyot fordult a világ, beborult az ég,

villámok cikáznak felettünk, s vihar dühöng,

a reményeink sokasága a gonosz tüzén ég.

 

Búcsúzhatunk az élővilágtól, mérgező a levegő,

sorban eltávoznak közülünk kiket szerettünk,

s nekünk sem marad más, csak a temető.

A tiltások és tagadások honában

A tiltások és tagadások honában a káosz az úr,

a becsület semmit nem számít semmikor,

s az igazság a visszajövetelére gyúr.

 

Az emberek birkamód engedelmesek, s félnek,

önmagukért sem mernek tenni semmit sem,

és egyre szegényebb rétegként élnek.

 

Összezavarodottan, s oly tétován néznek körül,

olyan bizonytalanok és annyira elesettek,

a szenvedésüknek a sötét kör örül.

 

Lassan egymáshoz sem mernek szólni és érni,

s megtagadják az elődeiket, a családjukat,

bizony levegőt sem mernek kérni.

 

Hiszen tiltott a gondolkodás, pláne az értelem,

s le van tagadva minden bűn, vagy gaztett,

felszínre nem kerülhet soha a sérelem.

 

Hazugságok fojtogatják a létet, tervek szerint,

befolyásolják az időjárást, s minden mást,

és titkosítják a bűneiket újra, megint.

 

Elveszik az életteret, s tönkreteszik a bolygót,

majd az egyszerű emberekre fogják ezt is,

mérgekkel készítve elő a koporsót.

 

A tiltások és tagadások honában öröm az élet,

nincs is jobb, mint elpusztítandónak lenni,

hiszen erre vágyik az összes lélek.

Annyi mindentől

Annyi mindentől megfosztanak minket míg élünk,

lefoglalnak munkával és kötelességekkel,

s tesznek róla, hogy mindig féljünk.

 

Sunyin, alantas módon elveszik a szabadságunkat,

becsapnak, túlterhelnek, félelemben tartanak,

s kihasználják a laza hanyagságunkat.

 

Megrémítenek, igyekeznek elhitetni, jót akarnak,

s nekünk csupán engedelmeskednünk kell,

hiszen a dolgok jó irányba haladnak.

 

Hazugságokkal etetnek, egymás ellen fordítanak,

eltávolítanak a szeretteinktől, az igazságtól,

és mindent, amit lehet, eltorzítanak.

 

Kegyetlenül elbánnak azokkal, akiknek van esze,

s akik nem akarnak megtörni és elveszni,

azoknak biz gyakran főhet is a feje.

 

Annyi mindentől eltántorítanak, hiszen engedjük,

gyávaságból lemondunk az álmainkról is,

s így önmagunkat végleg elvesztjük.

Meddig tűri még a nép

Meddig tűri még a nép, hogy hazudjanak neki,

és kizsákmányolják, a létét is elpusztítva,

mert abban a hatalom az örömét leli?

 

Meddig viseli el a megtiprást, a jogai elvételét,

a félelemben tartást, s szabadsága eltörlését,

tagadva a gonosz létezésének elméletét?

 

Miként hagyhatja, hogy kiirtsák eme világból,

s elvegyék a családját, rokonait, barátait,

és ne gondolkozhasson a világról?

 

Hogyan viselheti el, hogy állatokként kezeljék,

és a szeretett gyermekeikkel egyetemben,

végül mindőjüket a vágóhídra tereljék?

 

Meddig tűri még a nép, hogy semmibe vegyék,

s megkérdezése nélkül, levegőnek nézve,

vele ezt a sok mocskot megtegyék?

Alaptalanul reménykedve

Alaptalanul reménykedve várnak az emberek a jóra,

becsapva egymást és önmagukat ugyancsak,

mivel maguk is fogékonyak a hazug szóra.

 

Ezernyi ígéret, ármányos, furfangos, hamis hangok,

félrevezető szövegek, fenyegetések, zsarolás,

s majdan emberi csontokon taposó tankok.

 

Alaptalanul reménykedve, bizonytalanul és tétován,

az emberi elme olyannyira hiszékennyé vált,

meglátszik, hogy túl van már a fénykorán.

Ömlik a szenny

Ömlik a szenny a televízióból, s mérgezi a lelket,

folyamatosan rettegést és félelmet gerjesztve,

egyre jobban növeli az embereken a terhet.

 

A hazugságok árja átmossa a sok fogékony agyat,

s a jól fizetett bérencek gondoskodnak arról,

hogy ne sokan éljék túl ezt a forró nyarat.

 

A hiszékenység nagyon rossz, téves utakra vezet,

rengetegen kifordulnak egykori önmagukból,

s ennek jó vége így biztosan nem lehet.

 

Az engedelmesség felgyorsítja a gyilkos terveket,

amelyeket régen kidolgoztak elmebeteg körök,

nem szánva sem felnőttet, sem gyermeket.

 

Ömlik a szenny a televízióból, elkábítva az elmét,

ám ha az emberek kikapcsolnák és nem néznék,

alaposan megnehezítenék a gonosz tervét.

Vastagbőrű Féreg Egon

Vastagbőrű Féreg Egon, a férgek népének éke,

mindennap csodálja magát a tükörben,

s igen büszkén néz fel a kék égre.

 

Vastag az arcán a bőr, az igazság lepattan róla,

keres is rendesen ezzel a tulajdonságával,

s a hazug szavakat villámként szórja.

 

Folyamatosan ármánykodik, félelmet gerjeszt,

miközben tömi a tárcáját, s a vagyona nő,

féregbetegségekről híreket terjeszt.

 

Mind valótlan, amiket mond, ám nem zavarja,

értelmes fajtársai bizonyítékait elutasítja,

s az állításait mindig csűri-csavarja.

 

Tudja jól, hogy sok ilyen hitvány féreg létezik,

s velük kell osztozni a dicsőségen, a koncon,

legbelül haloványan sejti, hogy vétkezik.

 

Vastagbőrű Féreg Egon okosnak tartja magát,

s hiszi, minden bűnét könnyen megússza,

ám érte jön a halál és ellátja a baját.

Minek is örüljünk?

Minek is örüljünk? Talán a forró levegőnek,

amely árt a növényeknek, az állatoknak,

a felnőtteknek és a csecsemőknek?

 

A sok rossznak, mely naponta kínoz, gyötör,

tönkreteszi a megszokott életünket most,

és csak egy vár reánk, a sírgödör?

 

A rengeteg aljasságnak, amit reánk öntenek,

nem kímélve senkit, soha és semmikor,

s mindig a fejünk felett döntenek?

 

Az állandó hazugságok árjának, amely butít,

kiöli az elmét, az értelmet és a lelket is,

s folyamatosan egymás ellen uszít?

 

Minek is örüljünk? Egy jogok nélküli létnek,

melyben bármikor eltiporhatnak minket,

tényleg ez kell a hiszékeny népnek?