https://gyulaversei.hu/

Nem hozhatjuk vissza

Nem hozhatjuk vissza soha a múltat,

hiába vágyunk rá és hiába siratjuk,

ám a jövő, az rajtunk is múlhat.

Nem feledhetjük el, miket is tettünk,

azt sem, kik is vagyunk valójában,

és az idők során mivé is lettünk.

Nem feledhetjük el, kiket szerettünk,

ki volt jó és ki volt rossz hozzánk,

s közülük már kiket temettünk.

Nem feledhetjük el a szívünk titkait,

az érzéseinket és a vágyaink sorát,

s hogy hallgattuk mások szitkait.

Nem feledhetjük el, miket hibáztunk,

mennyi sebet őriz még a lelkünk,

és leginkább kikkel is vitáztunk.

Nem hozhatjuk vissza azt, ami nincs,

és talán nem is létezett sohasem,

ám az emlékezet, az nagy kincs.

Önnön fájdalmát

Önnön fájdalmát mindenki maga érzi,

maga szenvedi el és maga is viseli,

ugyanakkor a másokét kétli.

Kétli, hiszen az nem neki okoz kínokat,

nem az ő testét, lelkét, szívét gyötri,

s csak merengve nézi a sírokat.

A sírokat, melyekben a családja pihen,

melyekben az ismerősei fekszenek,

és képtelen elhinni, van ilyen.

Önnön fájdalmát senki nem feledheti,

nincs rá mód, az vele él, s vele hal,

soha nem fogja őt elereszteni.

A hiszékenység és a butaság

A hiszékenység és a butaság együtt edzenek,

mindennap látogatják az edzőtermeket,

s ott izmaik fejlesztésébe kezdenek.

A hiszékenység és a butaság kézen fogva jár,

igen elégedettek önmaguk fejlődésével,

s hiszik, rájuk egy csodálatos jövő vár.

A kiváltságosok klubjában

A kiváltságosok klubjában mindent szabad,

ama klub tagjai megtehetnek bármit,

és szórakozni való mindig akad.

Titkos összejöveteleken álarc mögé bújnak,

és fekete, csuklyás köpenyt viselnek,

úgy hódolnak a szexnek, bornak.

Sötét rituáléval kezdik meg a mágikus estet,

s amíg szól a sejtelmes zene és az ének,

láthatnak sok gyönyörű női testet.

Azután jöhet az arc nélküli bujaság és a kéj,

a szavak nélküli intimitás, a játszadozás,

csodás élményekkel zárul az éj.

A kiváltságosok klubjában dőzsöl ám az elit,

átlagember soha nem lehet eme kör tagja,

s aki kíváncsi, azt hamar jégre teszik.

A rettegő lovag

A rettegő lovag megjárta a hadak útját,

és részt vett sok csatában, sokfelé,

sosem feledve önmaga múltját.

A harcokban bátran küzdött, hősiesen,

és nem félt a páncélos ellenségeitől,

követte a parancsokat hűségesen.

Egy éjszaka rémisztő látomása támadt,

páncél nélküli emberek gyűrték le,

és ebbe a tudatba bele is sápadt.

Reggel vastagabb páncélt vett magára,

s óvatosan, szinte félve nézett körül,

gondolta, ez lesz a gyógyír a bajára.

Harc idején többé nem rohant az élen,

visszafogta a lovát is, miközben félt,

s alig várta, hogy végre hazaérjen.

A kastélyában ülve is a félelem kínozta,

páncélban evett, ivott, úgy is aludt,

és sokat gondolt a tömegsírokra.

A rettegő lovag szégyene lett magának,

s kezdte elveszíteni a maradék eszét,

a páncéltalanokat tartva a bajának.

A pénz bűvöletében

A pénz bűvöletében sokan mássá válnak,

csillog a szemük, pökhendiek lesznek,

s egy álomvilágnak a talaján állnak.

Kapzsiság árad az ereikben, éjjel-nappal,

a mohóság felfalja a lelkük maradékát,

és nem törődnek kicsivel, naggyal.

A hatalmi téboly kezd eluralkodni rajtuk,

s marakodnak a legkisebb koncokon is,

csak a pénz láttán derül fel az arcuk.

A pénz bűvöletében fuldokolnak a végig,

és nincsenek tekintettel senkire sem,

az emberséget nem pénzben mérik.

Az élet ütéseit

Az élet ütéseit bizony nem könnyű kiállni,

osztja ám az egyeneseket, a horgokat,

és a ringből nem lehet kiszállni.

Hiába jó a reflex, hiába hajolgat az ember,

a meccs alatt többször is padlóra kerül,

és fél, hogy ott is marad egyszer.

Ám tudja ha nem áll fel, mindennek vége,

vérzik a szemöldöke és számolnak rá,

ideje összeszednie magát végre.

Sejtelme sincs, meddig fogja még kibírni,

és hány menete lehet még neki hátra,

ám igyekszik a tiszteletet kivívni.

Az élet ütéseit kivédeni túlságosan nehéz,

aki ügyesebb, az jobban védi magát,

aki nem, az több pofont is benéz.

Varázsolnak a kezek

Varázsolnak a kezek, üresednek a zsebek,

a tátott szájak a csodálattól hangosak,

s meg vannak tévesztve a szemek.

Varázsolnak a kezek, tetőfokon az ámulat,

s miközben az emberek elméje alszik,

jól szórakozik az elitista társulat.

A Föld és az utolsó ember

A Föld és az utolsó ember beszélgetnek,

eldiskurálnak az együtt töltött időről,

s ezután béke lesz, reménykednek.

Az ember lehajtott fejjel hallgat, bólogat,

nem tagadja le a Föld jogos panaszait,

és nem is vár a bűneiért bókokat.

Jól tudja, az emberiség nagyon is vétkes,

túl sok rosszat követett el a Föld ellen,

és ezért nem is lett a jövője fényes.

Végigdúlta a tájait, kibányászta a javait,

kipusztította a növény és állatvilágot,

és hazugságokba burkolta a szavait.

Folyamatosan háborúzott, fosztogatott,

önző és gőgös volt, nem kegyelmezett,

s amerre járt, sok halált osztogatott.

Mostanra már csak egy maradt közülük,

lejárt az idejük, ide juttatták magukat,

a végtelen többé nem hall felőlük.

A Föld és az utolsó ember kezet fognak,

s hosszasan néznek egymás szemébe,

az ember percei vészesen fogynak.

Egy férfi ül a padon

Egy férfi ül a padon, s mereng magában,

nézi a parkban daloló kis madarakat,

a Nap pihenni készül a határban.

Visszaidézi a múltat, közben a fákat nézi,

a lelki szemei előtt látja a szeretteit,

odafentről figyelik őt, hiszi, s érzi.

Tudja, hozzá is bekopog majd az alkony,

egy angyal képében gyengéden átöleli,

és hívja, a végtelenbe vele tartson.

Egy férfi ül a padon, nem sír, nem nevet,

s már látja is közeledni azt az angyalt,

az órájára néz, itt az idő, mehet.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31