Saját alkotásaim
Illúzió a nap minden perce, az egész élet,
csupa hamisság és szemfényvesztés,
és ezt érzi minden józan lélek.
Érzik a lelkek azt a mélységes sötétséget,
amely elnyomja a szabadság létezését,
s mely veszélyezteti az emberiséget.
Illúzió a nap minden perce, s maga a lét,
a szeretet és a jóság csupán vágyálom,
nem kevesebb, a megmaradás a tét.
A cirkuszban mindenki nagyon jól érzi magát,
miközben figyelik, mi történik a porondon,
minden néző elfeledi a gondját, baját.
Elfeledi a valóságot, a fények bűvkörébe kerül,
vidáman nevet és kacag az ott látottakon,
s észrevétlen a mesék világába merül.
A cirkuszban a nézőket átjárja egyfajta varázs,
s amíg odabent kellemesen telik el az idő,
kint már nem marad meg ez a hatás.
A látszat gyakorta csal, elhomályosítja a szemet,
nem mindig a kisebb az elesett és a gyenge,
s nem mindig a hízelgő az, aki szeret.
Nem az a becsületes, aki ezt kikiabálja a világba,
ám a valóságban csak lop, csal és hazudozik,
s tereli a dolgokat a legrosszabb irányba.
Nem az a megértő, aki látszólagosan megsajnál,
s miközben hallgatja az őszinte fájdalmadat,
azt kívánja, bárcsak már végre meghalnál.
Nem az az igazi támasz, aki ígérget tettek nélkül,
és szomorú arccal megjátssza a jótevő lelket,
miközben könnyedén cserben hagy végül.
A látszat gyakorta csal, elhiteti azt is, ami nincs,
olyan, mint az illúzió, vagy egy szép délibáb,
s éppen emiatt, a józan ész igen nagy kincs.
Az illúziók fogságában szenvednek az emberek,
ám ezt a legtöbben nem is veszik észre,
miközben akad gondjuk rengeteg.
Az illúziók fogságában minden szebbnek tűnik,
s ez így is marad, amíg nem lesz világos,
és a sötétség végre meg nem szűnik.
Ígérni a legszegényebb is tud, szól erről oly sok rege,
ez így van, hiszen nem jár következménnyel,
és emiatt nem fáj soha, senkinek a feje.
Lehet ígérni Napot a legsötétebb éjszakának az egén,
Holdat a legragyogóbb nappalok folyamán,
és elhitetni, hogy az elbukás, az remény.
Lehet ígérni a legjobbat, a legszörnyűbb idők idején,
egy jobb, egy szebb világot, eme gonosz helyett,
és örök békességet a túlvilág szigetén.
Lehet ígérni igaz szeretetet, szerelmet és minden jót,
gyönyörű életet, becsületes, s álomszerű létet,
külön kiemelve valamennyi igaz szót.
Ígérni a legszegényebb is tud, a legszerényebb elme,
ám sajnos mindezeknek valós alapja nincsen,
szétfoszlanak, mint a legfinomabb kelme.
Az elaltatott figyelem nem reagál idejében semmire,
hiszen félálomban elfogad bármit, amit hall,
s nem hiszi, hogy elkábítható ennyire.
Legtöbbször szépnek látja mindazt, ami csak illúzió,
és szereti hallani a mesék áradatát mindennap,
számára ez a gyógyszer, s az infúzió.
Az elaltatott figyelem soha nem érzi meg a veszélyt,
és mire borzongva elkezdene magához térni,
rájön, már nem kap semmiféle esélyt.
A világ csak illúziók sokasága és nem kevesebb,
ám nem is több, olyan, mint a bűvésztrükk,
s a galaxisban itt élni a legnehezebb.
Illúzió a jóság, a szépség, a becsület, a szerelem,
a segítőszándék, az összetartás és a szeretet,
ám mindezt elleplezik oly kegyesen.
Illúziók a mindennapok is, mindaz, ahogy élünk,
s ahogyan reménykedünk egyfajta csodában,
miközben pengeélen táncol a létünk.
A világ csak illúziók sokasága, ám lehull a lepel,
s azután a mély sötétség lesz az úr a Földön,
mi eddig volt, az a vértócsában hever.
Mint vízcseppeken a szivárvány, olyan az élet,
egyik pillanatban még ragyog, tündököl,
s a következőben eltűnik végleg.
Amíg tündököl, legyőzhetetlennek érzi magát,
a Nap mosolya cirógatja, a szellő hűsíti,
s minden percben hallatja a szavát.
Mikor fordul a kocka, s az éjjel árnya közeleg,
hűvösebbre, zordabbra fordul eme világ,
és a fényhez nem engedi közelebb.
Mint vízcseppeken a szivárvány, színes varázs,
s bár röpke illúziónak hat, mégis azt súgja,
újra fellángol a szívekben a parázs.
Összeomló álomvilág, mely csak illúzió csupán,
s amely el tudta hitetni, hogy többre érdemes,
ám mégis elbukik, mert kiderült, puhány.
Nem képes harcolni önmagáért, elvérzik hamar,
és cserben hagy mindenkit, aki bízott benne,
bizony a sors fintora gúnyos, s fanyar.
A megszokás oly önhitté tette az emberek javát,
s megfeledkezve a szeretetről, az értelemről,
nem hallották meg az igazság szavát.
Nem vették észre, hogy besétálnak a csapdákba,
s eszeveszetten sietnek megfelelni mindig,
önként menetelve a halálnak karjába.
Összeomló álomvilág, melyet bekebelez a sötét,
lerombol mindent, ami valaha is értékes volt,
s a világra bocsátja az elmúlásnak ködét.
Illúziók viharában gyorsan terjed a homály köde,
leszáll a városokban, a falvakban, a tanyákon,
és egyre csak szűkül a tiszta terek köre.
A látszat hatásos, szemfényvesztő, becsap bárkit,
képes Napot varázsolni az éjszakai égboltra,
s az emberi elmékkel ügyesen játszik.
Elhiteti a valótlant, s mindazt, ami nem is létezik,
jóságnak láttatja a pusztítást és a rombolást,
úgy tűnhet a segítség a köd által érkezik.
Illúziók viharában mindenfelé villámok cikáznak,
félelembe és rettegésbe zárják az emberi létet,
s ha tovább tart mindez, vége a világnak.
