Saját alkotásaim
Dalolnak a madarak, a tavasz fénye ragyog,
a természet újra felveszi a zöld ruháját,
és nem sokáig lesznek már fagyok.
Dalolnak a madarak, az élet is magára talál,
s miközben ébredezik a hosszú álmából,
újfent magára talál a vidék, a határ.
Vonyít a sakál hangosan, szavanna szerte,
fájlalja, hogy nem ő az állatok királya,
s eme címet el még nem nyerte.
Merészen hiszi, hogy az bizony kijár neki,
sokat szaladgál az oroszlán nyomában,
és amit csak lehet, attól elcseni.
Igyekszik magát igazán bátornak mutatni,
ám amikor az oroszlán elkezd üvölteni,
rögvest szalad fedezék után kutatni.
Vonyít a sakál, a bőrét mentve iszkol tova,
a mai estén sem fogja teleenni magát,
s kezdi belátni, nem lesz király soha.
Igazi békesség csakis egy helyen létezik,
azon a helyen végleg megpihen a lélek,
és többé nem szenved, nem kétkedik.
Igazi békesség az emberek csodás álma,
egy álom, amelyben a szeretet is örök,
és amelyben már semmi nem drága.
Igazi békesség, az a felhőtlen nyugalom,
a temetői csendben szunyókál az idő,
és a sok nehézség után ez a jutalom.
Van egy világ, amelyben nincsenek fegyverek,
és nincsenek megtervezett háborúk sem,
ott örök békében élhetnek az emberek.
Ama világban nincs betegség, harag, gyűlölet,
természetes az öröm, van nevetés, kacaj,
és nincsen semmiféle sötét bűvölet.
Van szeretet, megértés és van igazi nyugalom,
az ég mindig kék, zöld a fű, ragyog a Nap,
s minden perc maga a valódi jutalom.
Abban a világban nincs elesett, nincs szegény,
ahogy nincs gazdag sem és nincs gonosz,
van viszont mindenki számára remény.
Van egy világ, amelyben teljesülnek az álmok,
igaz, ez a világ csakis az álmainkban létezik,
ahol a lelken, s a szíven, nincsenek rácsok.
Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,
amire annyira vágyakozunk, ám hiába,
és ami elkísér minket, amíg élünk.
Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,
ami bearanyozhatná minden percünket,
akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.
Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,
ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,
s amit nem fújhatna el a reggeli szél.
Kihagyott pillanatok szállnak az őszi széllel,
s velük tart megannyi esély és álom is,
így suhannak a semmibe széjjel.
Kihagyott pillanatok szállnak gyorsan tova,
hisz hagyták őket elmenni búcsú nélkül,
és ők már nem térnek vissza, soha.
Minden áldott reggel, amikor ébred az ember,
villámként csapja meg az a fájó gondolat,
hogy talán ő már senkinek nem kell.
Miközben igyekszik kitörölni fejéből az álmát,
és nyitogatja a szemeit, egy jó nagyot ásít,
szomorkodik, majd elhúzza a száját.
Minden áldott reggel így megy ez és így is fog,
mindaddig, amíg a lelkét emészti a bánat,
s míg a gyötrő fájdalom rajta kifog.
Az álomvilág addig szép, amíg alszik az ember,
amíg a fantáziája szabadon szárnyal,
és amíg fel nem ébred reggel.
Az álomvilág addig szép, míg nyugodt az álom,
míg békés, ellazító, varázslatos, csodás,
és pihenteti a lelket, hosszú távon.
Egy varázslatos estén hegedülni kezd a tücsök,
lágy szellő simogatja a susogó faleveleket,
és a fűben óvatosan lépkednek a sünök.
A kerek arcú Hold mosolya beragyogja az eget,
egy bagoly suhan az éjben, a város lepihent,
ez idő tájt már alszik felnőtt, s gyerek.
A Göncölszekéren utazik az álmodozó remény,
az éjszaka óceánjában békések a csillagok,
s ilyenkor az álmok világa nem szegény.
Egy varázslatos estén, szerte a nyugalom árad,
a szeretet megcirógatja a pihenő lelkeket,
miközben az idő gyors lovakon vágtat.
Ahol hiszékenység uralkodik, ott nem terem béke,
a butasággal karöltve vidáman törnek előre,
s nem látják be, hogy rossz lehet a vége.
Eme páros igen hatékony és jól végzik a dolgukat,
könnyedén elcsábítják az emberek tömegét,
megszépítve az amúgy keserű sorsukat.
Ahol hiszékenység uralkodik, ott a Nap is ragyog,
örökzöldek a mezők, virágok nyílnak szerte,
és az álmokban sem léteznek a fagyok.
