Saját alkotásaim
Szeretnének a nyulak répát és káposztát enni,
azonban ahhoz sokkal bátrabbnak kéne lenni.
Ők inkább gyáván lapulnak az üregük mélyén,
ha így óvatoskodnak, éhen maradnak a végén.
Szeretnének a nyulak teli hassal pihenni jókat,
s befalni a retkeket, salátákat, meg a borsókat.
Amíg a termést lesik a magas fűben megbújva,
mindez álom marad, az esélyüket a szél elfújja.
Eltette hegedűjét a tücsök, elfáradt a nyáron,
immáron pihenni készül, s jöhet a szép álom.
Húzta a nótát kitartóan esténként a parkban,
most végre megágyazhat a járatában, halkan.
Minden szép álomnak vége szakad egyszer,
és mindenkinél eljön majd az a pillanat,
mikor már nem ragyog a Nap reggel.
Minden szép álomnak szomorú lesz a vége,
s valamennyi elvész a végtelen ködében,
mialatt mi eljutunk békésen a révbe.
Mikor a farkasra bízzák, hogy őrizze a nyájat,
az nagyon fog örülni, hisz ez volt az álma,
s naponta bekap a birkákból egy párat.
Azonban ez sem elégíti ki, sokkal többet akar,
neki az összes birka kell, az utolsó szálig,
s számára a napi néhány igazán fanyar.
Mikor a farkasra bízzák, tegyen kedve szerint,
és ne is foglalkozzon a birkanép vágyával,
az istennek hiszi magát újra, s megint.
Minél tovább alszik mély álomban az ember,
annál fájdalmasabb lesz majd az ébredése,
s miután körbenéz, megszólalni sem mer.
Rádöbben, semmi nem olyan már, mint rég,
fájón látja, hová is fajult a világ, míg aludt,
s ha ez így folytatódik, hamar eljön a vég.
Minél tovább alszik az elme, annál rosszabb,
annál inkább képtelen lesz magára találni,
és eközben az agóniája sem lesz hosszabb.
Dalolnak a madarak, a tavasz fénye ragyog,
a természet újra felveszi a zöld ruháját,
és nem sokáig lesznek már fagyok.
Dalolnak a madarak, az élet is magára talál,
s miközben ébredezik a hosszú álmából,
újfent magára talál a vidék, a határ.
Vonyít a sakál hangosan, szavanna szerte,
fájlalja, hogy nem ő az állatok királya,
s eme címet el még nem nyerte.
Merészen hiszi, hogy az bizony kijár neki,
sokat szaladgál az oroszlán nyomában,
és amit csak lehet, attól elcseni.
Igyekszik magát igazán bátornak mutatni,
ám amikor az oroszlán elkezd üvölteni,
rögvest szalad fedezék után kutatni.
Vonyít a sakál, a bőrét mentve iszkol tova,
a mai estén sem fogja teleenni magát,
s kezdi belátni, nem lesz király soha.
Igazi békesség csakis egy helyen létezik,
azon a helyen végleg megpihen a lélek,
és többé nem szenved, nem kétkedik.
Igazi békesség az emberek csodás álma,
egy álom, amelyben a szeretet is örök,
és amelyben már semmi nem drága.
Igazi békesség, az a felhőtlen nyugalom,
a temetői csendben szunyókál az idő,
és a sok nehézség után ez a jutalom.
Van egy világ, amelyben nincsenek fegyverek,
és nincsenek megtervezett háborúk sem,
ott örök békében élhetnek az emberek.
Ama világban nincs betegség, harag, gyűlölet,
természetes az öröm, van nevetés, kacaj,
és nincsen semmiféle sötét bűvölet.
Van szeretet, megértés és van igazi nyugalom,
az ég mindig kék, zöld a fű, ragyog a Nap,
s minden perc maga a valódi jutalom.
Abban a világban nincs elesett, nincs szegény,
ahogy nincs gazdag sem és nincs gonosz,
van viszont mindenki számára remény.
Van egy világ, amelyben teljesülnek az álmok,
igaz, ez a világ csakis az álmainkban létezik,
ahol a lelken, s a szíven, nincsenek rácsok.
Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,
amire annyira vágyakozunk, ám hiába,
és ami elkísér minket, amíg élünk.
Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,
ami bearanyozhatná minden percünket,
akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.
Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,
ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,
s amit nem fújhatna el a reggeli szél.
