Néma sikolyok szállnak az időben tova,
s mindőjüket be fogja lepni az idő pora.
Eme sikolyok emberi sorsokról szólnak,
s az emlékét hordozzák rossznak, jónak.
Néma sikolyok szállnak
Címke: emlékezet
Amikor a teli spájzot
Amikor a teli spájzot patkányok lepik el,
nem sok marad, mire a gazda reggel kel.
Felfalják az összes tartalékát, az élelmét,
s megerősítik a kártevőktől való félelmét.
Amikor a teli spájzot csupán emlék őrzi,
már semmi nincs, amit meg lehet főzni.
A régi szép idők után jön az éhezés kora,
ezt pedig senki nem felejti el majd soha.
A reménytől megfosztva
A reménytől megfosztva keserűek a napok,
az egykori dicső idők után jönnek a fagyok.
A régi szép álmok ideje lejárt, jön a végzet,
és utána nem marad más, csak az enyészet.
A varázslatos kertet
A varázslatos kertet a ragyogó napfény éltette,
a szellő cirógatta a virágokat és a termést,
e csodás helyet a szeretet hívta életre.
Fák és bokrok szegélyezték, zöldelltek a rétek,
a közepén egy hűs vizű patak csordogált,
ember nem látott még ilyen szépet.
Eme kert a völgyben pihent, hegyektől ölelve,
pazar vidék volt, biztonságos és nyugodt,
nem reagált a távolról hallható zörejre.
A zörej egyre erősödött, elsötétedett a kék ég,
a szélvihar erőteljesen tombolt, dühöngött,
és hamarosan szétverte a kertet a jég.
A varázslatos kertet csupán az emlékezet őrzi,
az egykori csodája már a végtelenbe szállt,
és ott az örökkévaló örökre megőrzi.
Mikor már csak
Mikor már csak önmagunk árnyékai vagyunk,
s a legszebb éveink a végtelen felé tartanak,
átgondoljuk, az utódokra mit hagyunk.
Mikor már a Nap melege is hűvösnek érződik,
és a szellő cirógatása kemény ütésként hat,
rájövünk, mindez túl jól nem végződik.
Mikor már alig tudunk felmenni a lépcsőkön,
mindenünk fáj és a levegőt kapkodni kell,
az esélyeinken merengünk, a végsőkön.
Mikor már az emlékezetünk többször hibázik,
és a hajdani elménk inkább aludni vágyik,
az egykori énünk egyre jobban hiányzik.
Mikor már semmi nem megy úgy, mint régen,
s már a szeretet is megkopik irányunkban,
éjszakánként szomorúan ülünk az éjben.
Mikor már csak szenvedés a sorsunk és bánat,
nevetés ritkán hagyja el kiszáradt ajkainkat,
a lelkünk az utolsó sóhajtásunkra várhat.
Az egykor tiszta vizű folyót
Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,
mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,
és így az életközössége pusztulásra lel.
Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,
a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,
és mégis ez a sötét sors jutott a számára.
Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,
nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,
és megihletett verseket, festményeket.
Egy nemzet sorsát eldöntheti
Egy nemzet sorsát eldöntheti, hol tartja az eszét,
van-e bátorsága megküzdeni a szabadságáért,
s mi jellemzi, a fényes kard, vagy a szemét.
Képes-e a hazájáért vészterhes időkben harcolni,
és egy emberként összefogva csatába indulni,
vagy fejet hajt, s akkor meg fogják sarcolni.
Képes-e félretenni a nézeteltéréseket, a haragot,
az egyéni sértettséget, dacot és a büszkeséget,
s odaadni a lelkéből, a szívéből egy darabot.
1848. március 15-én erre képessé vált a magyar,
a szabadság utáni vágy beragyogta a kék eget,
s mindőjük kardot kötött az oldalára hamar.
Petőfi Sándor és a márciusi ifjak kiálltak bátran,
szembeszálltak a zsarnokokkal, elnyomókkal,
s Magyarhon népe velük tartott e csatában.
Kitört a szabadságharc, fennen lobogott a zászló,
a piros-fehér-zöld szín ott volt már mindenütt,
most az elnyomottak tömegéből lett a vádló.
Kossuth Lajos hívó szavára hazatértek a katonák,
a huszárokat szólította a vér és a hazaszeretet,
s nem állította meg őket a félelem, babonák.
1848.-49. dicsőségét az emlékezet nem feledheti,
nem feledheti az áldozatokat, a vért, a hűséget,
és a magyar szabadságvágyat nem temetheti.
Egy nemzet sorsát eldöntheti, miért él, miért hal,
mi a fontos a számára és van-e benne becsület,
amelyik népben ilyen nincs, az biztosan kihal.
Igen sok emléket
Igen sok emléket őriz az emlékezetünk,
melyek a lelkünk mélyén pihennek,
többet, mint amit feltételezünk.
Igen sok emléket viszünk a végtelenbe,
ám odáig még átéljük őket sokszor,
újra, újból, nappal és éjjelente.
Élt valaha egy idős néni
Élt valaha egy idős néni, aki csak jót akart,
akinek hatalmas volt a szíve, s a lelke,
és aki soha, senkit nem zavart.
Aki mindig segített, ha az erejéből kitellett,
s aki képes volt betegen is támogatni,
a jó célért minden lehetőt kifejtett.
Aki imádta a családját, kicsiket, nagyokat,
számtalan tragédia árnyékát viselte,
de néhanap megélt jobb napokat.
Akit a szomszédai is kedveltek, s szerettek,
sokszor süteményeket is sütött nekik,
gyakorta pedig együtt nevettek.
Élt valaha egy idős néni, az emléke ragyog,
s fennen hirdeti az igazi szeretet erejét,
nélküle sokkal szürkébbek a napok.
Senki nem marad olyan
Senki nem marad olyan, mint volt egykor rég,
nem marad fiatal, fürge, sem pedig erős,
és egyre jobban érzi, közeleg a vég.
Az egykori fénye megkopik, az elméje is fárad,
a megbecsülése kérdésessé válik sokszor,
s mielőtt megszólal, nyel egy párat.
Ha elmegy bulizni, napokig nem lesz önmaga,
a munkahelyen félig alszik, megroggyant,
és ezen már nem segíthet a földanya.
Fáj mindene, sokszor mozdulni sem igen tud,
egyre többször emlékezik vissza a múltra,
és rájön, neki már egyre kevesebb jut.
Kevesebb mindenből, mindenből, ami fontos,
kevesebb a figyelemből és a szeretetből,
eddig hiába is volt szorgos, gondos.
Senki nem marad olyan, mint remélte valaha,
a dédelgetett álmai és a vágyai elhagyják,
s egyre többször kerülgeti a nyavalya.
