Saját alkotásaim
Amikor nem a józan ész vezérel, hanem a harag,
és az izzó gyűlölet tombolva lelkeket rombol,
nem csoda, ha a jóból semmi nem marad.
Amikor nem a józan ész az, amely az úton kísér,
és nem a fény ragyog, hanem a sötétség ígér,
akkor bizony a sors ökle senkit nem kímél.
Könnyű megvezetni azt, akinek csukva a szeme,
aki elfogad mindenféle hazugságot és mindig,
s akinek az értelem hiányától nem fáj a feje.
Aki elvakult, akit megrémít az igazságnak réme,
aki azt sem hiszi el, amit önnön szemével lát,
s aki akkor is boldog, ha mindennek vége.
Könnyű megvezetni azt, aki gyűlöletből tombol,
akinek az igazi értékek soha nem számítottak,
s akinek az az öröm, ha pusztít és rombol.
A változás nem azonos a jóval, csupán másik út,
egy lehetőség, amelynek a vége lehet nagyon rút.
Változtatni dacból, haragból és gyűlöletből hiba,
hiszen a jó cél, a béke, s a szeretet útja sem sima.
Akinek fontosabb a gyűlölet, a téboly, s a harag,
mint az élete, a biztonsága, az a rossz felé halad.
Aki nem tud érvelni, csupán lázadni, hőbörögni,
az sokak reményét fogja szétzúzni és összetörni.
Akit elvakít a gyűlölet, s csak a rosszat látja,
az feláldozza a jövőt, csak járhasson a szája.
A baj az, hogy mindenki máséval is azt teszi,
mert a biztonságot, az élhető életet megveti.
A szeretet és a gyűlölet harca régóta folyik,
az idők kezdete óta zajlik ez a küzdelem,
amíg az erejük végleg el nem fogyik.
Keményen csapnak össze minden percben,
a napfény megcsillan a kardjuk pengéjén,
ám mégsem állhatnak a sorsnak ellen.
A sors pedig kiszámíthatatlan, bizonytalan,
homály, s remény irányítja a csapásaikat,
aztán ugyanoda jutnak el minduntalan.
Ugyanoda, ahonnan valaha elindultak rég,
abba az időbe, amikor még béke honolt,
s mikor távolabbinak tűnhetett a vég.
A szeretet és a gyűlölet harca egyre mélyül,
kár mellébeszélni, itt az élet fog eldőlni,
s a győztes mindent el fog vinni végül.
Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,
mind helyezkedtek és versenyeztek,
tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.
Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,
a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,
a butaság, az ordítás és a pusztítás.
Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,
látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,
hisz a tudat ehhez nem volt kellő.
A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,
egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,
a vele való összhang reménytelen.
Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,
fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,
és sokszor erőlködtek görcsösen.
Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,
a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,
az erejük és a tehetségük elfogytak.
Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,
a szeretet, az értelem, meg a becsület,
az igazság nem megvehető jószág.
A gyűlölet és a butaság kéz a kézben járnak,
s a hiszékenységgel karöltve tombolnak,
ha rajtuk áll, nem lesz többé másnap.
Mindenfelé hőbörögnek, dühöngnek rendre,
tajtékoznak a haragtól, ha észt találnak,
s az igazság nem intheti őket csendre.
Igyekeznek befészkelni az elmékbe, tudatba,
s az árulással kiegészülve igen büszkék,
sokszor az öntelt kábulatba zuhanva.
Amerre járnak, a Nap haptákban áll az égen,
s mosolyogva kíséri őket hódító útjukon,
nem a Hold, ők tündökölnek az éjben.
A gyűlölet és a butaság igen hatékony páros,
sikeresen gerjesztik a félelmet, rettegést,
s nem hiszik el, a tevékenységük káros.
Mennyit ér az a nép, mely összefogni képtelen,
amely önmagát pusztítja, s belülről rohad,
melynek a sorsa sosem volt vértelen?
Amely fejet hajt idegen uralom előtt bármikor,
amelyet nem a hazaszeretet, a szív vezérel,
és amelyik folyamatosan csak pánikol?
Amelyik véres pénzért behódol, árulóvá válva,
és megtagadja a gyökereit, a dicső múltját,
s amelyiket könnyen taposnak a sárba?
Amelyiknek már szégyen az egykori nagysága,
amely kicsi akar lenni, csak, hogy élhessen,
s melyiket torzzá tesz a gyűlölet vaksága?
Amelyik ahelyett, hogy példát venne elődeitől,
és fennen hirdetné az 1848.-49. ragyogását,
csak részesülni akar árulása előnyeiből?
Melynek nem a haza a fontos, nem a becsület,
nem Petőfi, Kossuth, és nem a szabadsága,
melynek a saját földje csupán terület?
Melynek egy része uszít, hergel, a másik ellen,
és megtesz bármit a félelem fenntartásáért,
s amelyikből kihalóban a harci szellem?
Mennyit ér az a nép, amely nem küzd magáért,
amely tétlenül nézi, hogy a porig lealázzák,
s nem áll össze egy nemzetté, a javáért?
A gyűlölet rátelepszik mindenre, az életre,
és folyamatosan mérgezgeti a lelkeket,
hiába fogadják ezt sokan kétkedve.
Megmérgezi a perceket, órákat, s napokat,
méreggel telített az étel a víz és a levegő,
a gyűlölet gyorsan feledteti a bajokat.
Haragra buzdít, viszályt szít, s ölni késztet,
ellenséget csinál a legjobb barátokból is,
és nem marad utána más, csak érdek.
A gyűlölet rátelepszik a szeretetre, s a jóra,
igyekszik elfojtani az összes igazi érzést,
és soha nem hallgat az értelmes szóra.
