virágok Archívum - Kiss Gyula versei

Sétál a szeretet a réten

Sétál a szeretet a réten és a virágokat nézi,

egyik szebb, mint a másik, gyönyörűek,

valamennyiüket imádja, óvja, félti.

A rétet zöldellő bokrok és fák veszik körül,

középen egy kristálytiszta patak csobog,

a szeretet körbetekint, s a szíve örül.

A kezével megérinti a sebes sodrású vizet,

majd gyorsan el is kapja, hiszen hideg,

olyan régen nem érzett át már ilyet.

Ilyen felszabadultságot, s igazi nyugalmat,

örömöt, boldogságot és felhőtlenséget,

ez a jövőre nézve reményt sugallhat.

Sétál a szeretet a réten, s felpillant az égre,

ekkor döbben rá, az álomvilágban jár,

csak ezt eddig még nem vette észre.

Létrejött egykoron

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

tündérek gondozták, védték, s óvták,

eme kertben mindőjük örömöt lelt.

Tele volt szeretettel, virággal, csodával,

bizalommal, reménnyel, s vágyakkal,

és szépséges álmok hosszú sorával.

Tele volt őszinte örömmel, megértéssel,

valódi boldogsággal, mindenféle jóval,

no meg élethosszig tartó egészséggel.

Tele volt virágzó fákkal, tiszta szívekkel,

mosollyal, vidámsággal, igaz lelkekkel,

és szemet gyönyörködtető színekkel.

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

az emberi szemek előtt rejtve maradt,

így élte túl, biztonságra csak így lelt.

Madarak éneke hallik

Madarak éneke hallik messze a határban,

s lágy szellő cirógatja a virágszirmokat,

a tavasz tündére nincs már magában.

Rövid pihenője után örömmel tért vissza,

s mosolyogva lépked a kizöldellő réten,

vidám, hiszen a szíve és a lelke tiszta.

Madarak éneke hallik, újraéled a remény,

s miközben sürög az élet apraja-nagyja,

bárányfelhők úsznak március egén.

Csomagol már a tél

Csomagol már a tél és fogja a batyuját,

a hamuba sült pogácsát, a papucsát,

s bezárja jeges palotája kapuját.

Látja, ahogy a tavasz hamarosan ideér,

s tudja, az ő ideje lejárt, mennie kell,

a tavaszt nem állíthatja meg a dér.

Csomagol már a tél, bólint a tavasznak,

kicsit örül is, mert nagyon elfáradt,

ám ideje a búcsúzó szavaknak.

Emlékek virágai

Emlékek virágai nyílnak a lelkünk mélyén,

van közöttük színpompás és van sötét,

mind ott nőttek, a tetteink fényén.

Van amelyik örökzöld, van hamar hervadó,

van szeretetet sugárzó, van kókadtabb,

s olyan is, amelyik mindig megható.

Van olyan, amelyik megdobogtatja a szívet,

olyan is, amelyiket megtépázott az idő,

s van, amely elérte a legszebb címet.

Emlékek virágai nyílnak a lelkünk mélyén,

mi gondozzuk és ápoljuk valamennyit,

s velünk köszönnek el létünk végén.

A szeretet kertjében

A szeretet kertjében gyönyörűek a virágok,

az illatuk táncot lejt a simogató széllel,

s ezen módon szépítik meg a világot.

A kertben békesség és nyugalom uralkodik,

a Nap is mindig szívesen időzik errefelé,

s a cirógatással soha nem fukarkodik.

Eme kert gazdái, a szív és a lélek szorgosak,

vigyáznak, nehogy elburjánozzon a gaz,

hiszen a számukra a virágok fontosak.

A szeretet kertjében igazán idilli az állapot,

a boldogság, s az öröm sokat járnak erre,

itt valamennyi lény elfelejti a bánatot.

A virágok hálája

A virágok hálája a szépségükben láttatik,

a zöldjükben és az egészségükben,

a lélek látja mindőjük álmait.

Látja, ha szeretetteli gondozásra várnak,

ha kedves szavakra és elismerésre,

s azt is, ha a fényre vágynak.

A virágok hálája csendes, ám csodálatos,

az ő világuk békés, utánozhatatlan,

és a látványuk oly káprázatos.

Virágzó fák és bokrok szerte

Virágzó fák és bokrok szerte, madárének hallik,

virágok illatát hordozza a szél mindenfelé,

éled a természet, immáron nem alszik.

Virágzó fák és bokrok szerte, a tavasz tündököl,

a Nap vidáman mosolyog a felhőtlen égen,

éjszaka pedig a ragyogó Hold üdvözöl.

Újra itt van az ősz

Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,

az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,

és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.

Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,

színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,

halványkék eget, sok vonuló madárral.

Csoda szép az őszi táj

Csoda szép az őszi táj, mindenfelé nyugalom honol,

a lenyugvó Nap lekacsint a Földre lefekvés előtt,

kellemes melegét érzik a fák és minden bokor.

Az állatvilág is békésebb, még gyűjtögetnek a télre,

az utódaik immár a saját életüket kezdték élni,

és ők, most maguknak tesznek élelmet félre.

Csoda szép az őszi táj, színpompába öltözik a világ,

s miközben az égen bárányfelhők játszadoznak,

alant a rovarokat eteti a sok gyönyörű virág.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30