Saját alkotásaim
A vágyott nyugalom, a béke és a szeretet álom,
pedig a szív, a lélek, annyira repes utánuk,
azonban a sors sajnos nagyon álnok.
Néha felcsillantja a reményt, feltüzeli a vágyat,
s miközben az ember már beleéli magát,
gyorsan küld felé egy sötét árnyat.
A vágyott nyugalom szinte elérhetetlen, s ritka,
olyan, mint egy mesebeli csodás ajándék,
amit senki nem szívesen adna vissza.
A megfizethetetlen nyugalom annyira ritka,
holott mindenki nagyon érzi a hiányát,
s biz ez hozná az életkedvet vissza.
Megpihenni a fárasztó, s gyötrő napok után,
élvezni a kötetlenséget, a szabad órákat,
a jóhoz néha ez is elég csupán.
Kizárni a külvilágot, s annak minden bűnét,
beengedni a szívünkbe az igaz szeretetet,
elűzve a sötét gonosznak a bűzét.
A megfizethetetlen nyugalom élteti a lelket,
támogatja az egészséget, örömmel tölt el,
s általa bárki igazi békét lelhet.
Madárcsicsergés hajnalban, este és reggel,
igazi nyugalmat sugall, békét, szeretetet,
s kellemesebben szól, mint a vekker.
Messze viszi a szél a kis madarak hangját,
s változatos dallamok kelnek versenyre,
ezzel szebbé téve az emberek napját.
Madárcsicsergés a természet kedves része,
behozza az életet, s a reményt a városba,
így száműzve a sötétséget a fénybe.
A színtiszta nyugalom olyan, mint a drágakő, ritka,
különlegessége felér a legszebb gyémántokkal,
s varázslatosságának a lelki béke a titka.
Olyan sokan vágynak rá, s annyira kevesen érik el,
mindazok, akiknek sikerült rátalálni e kincsre,
örömmel és vidáman néznek az égre fel.
A színtiszta nyugalom szinte felfoghatatlan dolog,
egy álomkép csupán az örök vágyakozásban,
s így is fog maradni, amíg a Föld forog.
Lehetne ez egy szebb világ, ha úgy állnánk hozzá,
s ha a szeretet ereje irányítaná a gondolatokat,
akkor az igazság nem zsugorodna ponttá.
Nem halna ki az értelem, a becsület, és a szépség,
s nem venné át a helyüket az a rengeteg rossz,
a sötétség, a gonoszság, a szörnyű rémség.
A jóság és a tiszta szív lenne mindennek az alapja,
egymás segítése, megértése, természetes lenne,
s az összefogás emelne minket a magasba.
Lehetne ez egy szebb világ, s egy sokkal jobb élet,
varászlatosabbá válhatna valamennyi percünk,
és békében, szabadon élne minden lélek.
Az álmok tengerén ringatózik egy sodródó hajó,
a kabinjai, s a raktárai vágyakozásokkal teltek,
utasai között akad öreg, fiatal, apó és anyó.
Minden lélek keresi a békét, s a szeretet világát,
a megnyugvást, az elismerést, az őszinteséget,
és kutatja a sorsa kiszámíthatatlan irányát.
Reménykednek, hogy egyszer kikötnek valahol,
egy szigeten, ahol mindig ragyog a Nap fénye,
s ahol a szerelmes szívek dobbanása zakatol.
Egy olyan helyen mindig tiszta és friss a levegő,
senki nem bánt senkit, nincsenek problémák,
s ott bizony örökre üres marad a temető.
Az álmok tengerén hullámokat vetnek a sóhajok,
s a hajó vitorláit dagasztja a jó szándék szele,
a végtelenbe tartanak az évek, a hónapok.
Nyugodt esték, békés napok, s vidám élet,
erre vágyik az a rengeteg megfáradt lélek.
Oly sok szenvedés, s annyi fájdalom után,
emberibb és sokkal igazabb időkre csupán.
Áhítják a szeretetet, s a szerelem varázsát,
az örömteli ölelést és a szívnek a tanácsát.
Vágyják az egészséget, mesebeli dolgokat,
s minden jót, ami megszépítheti a sorsukat.
Nyugodt esték, békés napok, órák, percek,
és szép évek, melyek boldogságban telnek.
Mindezeket, s mást is álmodnak olyan rég,
Földet, ahol süt a Nap, s mindig kék az ég.
Hamar elmúlik minden jó és minden szép,
s a lélek azt kívánja, hogy ne múljon még.
Jó lenne, ha maradna a karácsonyi varázs,
a szeretet, az öröm, a boldogság, a parázs.
A tisztaság parazsa és a nyugalom békéje,
az ölelés ereje jót hoz az emberek népére.
Megerősíti a szívet és bátorságot biztosít,
s a rosszal szemben igencsak megizmosít.
Hamar elmúlik mindig az, amit szeretünk,
ne hagyjuk annyiban, lássuk mit tehetünk.
Vértezzük fel magunkat, védekezzünk jól,
hiszen minden rólunk, s az életünkről szól.
A csillagok tengerén halad a lelkek hajója,
a fedélzetén minden ragyog és csillog,
s mindig boldog az összes lakója.
Az időtlen-idők kezdete óta úszik az égen,
nappal emberi szem soha nem láthatja,
naplemente után tündöklik az éjben.
A lakói mind békések és olyan nyugodtak,
bármilyen is volt az életük és a sorsuk,
végezetül mégis eme hajóra jutottak.
Itt nincs harag, gyűlölet, értelmetlen viták,
igazi szeretet uralja a végtelen perceit,
s mindörökre eltűntek a földi hibák.
A csillagok tengerén a Hold is rájuk nevet,
a hajó lágyan imbolyog a felhőkön át,
s az útja a halhatatlanság felé vezet.
A tündérek völgye láthatatlan az emberi szemnek,
egy békés, nyugalmas, csodás helyen fekszik,
ahol a lakói állandóan jönnek-mennek.
Varászlatos a vidékük, körbe erdőkkel, bokrokkal,
a zöld mezőt pompázatos virágok serege lakja,
s errefelé nem kell számolni a gondokkal.
Néhanapján benéznek ide a koboldok és a manók,
üzletelnek, eszmét cserélnek, s jókat játszanak,
ritkán leszállnak itt másféle, mesebeli hajók.
Oly messziről jönnek, a galaxisok távoli zugából,
megpihennek kis időre, feltöltődnek a fényben,
és átadnak valamit cserébe az ősi tudásból.
Arra nagy szükség lehet a nehéz, viharos időkben,
amikor az emberek világát a gonosz ostromolja,
a tündérek e tudással segíthetnek még időben.
A tündérek völgye meseszép, s biz ilyen is marad,
a végtelenbe tartó lelkek tömege átsuhan erre,
és innentől az útjuk könnyű, tiszta, szabad.
