Saját alkotásaim
Minél tovább alszik mély álomban az ember,
annál fájdalmasabb lesz majd az ébredése,
s miután körbenéz, megszólalni sem mer.
Rádöbben, semmi nem olyan már, mint rég,
fájón látja, hová is fajult a világ, míg aludt,
s ha ez így folytatódik, hamar eljön a vég.
Minél tovább alszik az elme, annál rosszabb,
annál inkább képtelen lesz magára találni,
és eközben az agóniája sem lesz hosszabb.
A kedvesség nem kerül semmibe, a szíven múlik,
a lelkek tisztaságán és a valódi emberségen,
s mindez sötét köntösbe soha nem bújik.
A kedvesség nem kerül semmibe, tisztán ragyog,
fennen hirdeti a jót, a szépet, a boldogságot,
és általa lesznek csodásabbak a napok.
Olyan csodás világban élünk, amit fel sem fogunk,
melyben mindent szabad, amit megengednek,
s amelyben lassan semmihez sincs jogunk.
Egy világban, melyben tündököl a jóság, a szeretet,
a napok minden perce boldog, sok a vidámság,
és mesékkel kelnek a felnőttek, gyerekek.
Olyan csodás világban élünk, amelyről álmodtunk,
melyben alapvető az öröm, a sok-sok kacagás,
és ennyi meglepetéssel nem is számoltunk.
Mi minden rejlik belül, a lelkünk legmélyén,
ezt bizony majdnem lehetetlen megfejteni,
s ezért elbukunk majd az utunk legvégén.
Megannyi szeretet, szerelem, s titkos vágyak,
elképzelt, de meg mégsem valósult tettek,
velünk mind az örökkévalóba szállnak.
Kihagyott lehetőségek és forrón izzó percek,
a számtalan csalódás, fájdalmak, s bánat,
a semmivé váló, egykori szép tervek.
A néma megbánás, a ki nem mondott szavak,
a megjátszott sértődöttség, s a duzzogás,
a ki nem használt, könnyed nyarak.
Mi minden rejlik belül, magunk sem tudjuk,
és sokszor még önmagunkat is meglepjük,
miközben álmainkat börtönbe csukjuk.
