valótlanság Archívum - Kiss Gyula versei

Amikor rengeteg száj kiáltja

Amikor rengeteg száj kiáltja azt, mást akar,

elég a békéből, s a biztonságból, már zavar.

Unalmas a kiszámíthatóság és a nyugalom,

hiszen nekik mindig kijár a pokoli jutalom.

Amikor számtalan szem tagadja a látványt,

felébresztik a lelkükben megbújó sárkányt.

Az pedig tüzet okád rájuk, s megégeti őket,

mind a kicsiket, nagyokat, férfiakat, nőket.

Amikor milliónyi fül nem szeretne hallani,

az igazságról csakis hamisakat kell vallani.

Valótlanságot, elfogadhatót, megtévesztőt,

félelmet gerjesztőt, rettentően elképesztőt.

Amikor rengeteg száj kiáltja, nincs értelem,

csak lázadás, tüntetés, amely nem vértelen.

Az ostobák maguknak tulajdonítják a fényt,

és megtagadnak mindenféle értelmes lényt.

Az emberek mindig félnek

Az emberek mindig félnek és fájón remélnek,

s miközben már nem urai önmaguknak,

önnön okosságukról beszélnek.

Hiszik, hogy valakik és a véleményük számít,

s nélkülük ez a világ nem is működhetne,

miközben a sötétség deleje csábít.

Hiszik, hogy mind igaz, amit naponta látnak,

és amit hallanak, az csakis valóság lehet,

akkor is, ha ez mindőjüknek fájhat.

Az emberek mindig félnek, ám ez az ő bajuk,

de maguknak köszönhetik eme helyzetet,

hiszen elhitték, ér valamit a szavuk.

Megbántani valakit könnyű

Megbántani valakit könnyű, jót tenni nem az,

és lehet szánni-bánni a vétkeket, a rosszat,

az egy megbántottnak soha nem vigasz.

Hazudozni gyerekjáték, ahhoz nem is kell ész,

csupán jellemtelenség, meg gerinctelenség,

röhögve tagadni kell az igazat és kész.

Mindenre születni kell, még a hitványságra is,

no meg az alakoskodásra, bűbájoskodásra,

a senkiháziak szentül hiszik, az előre visz.

Megbántani valakit könnyű, beismerni nehéz,

beismerni a valóságot igaz embert igényel,

ám az ilyeneket egy semmirevaló lenéz.

Aki fél a tükörbe nézni

Aki fél a tükörbe nézni, annak van rá oka,

hiszen ott szembesülnie kell magával,

s mit a tükörben lát, nem egy csoda.

Sőt, éppen az ellenkezője, az az igazi való,

s hiába szeretne a legjobbnak látszani,

a tükör megmutatja, hogy csak csaló.

Csaló, mivel hazugul letagadja a látványt,

és önmagának is állítja, ez csak látszat,

hisz ő tündér, aki legyőzi a sárkányt.

Aki fél a tükörbe nézni, az a valóságtól fél,

mert az túlontúl fájdalmas tud lenni,

s így inkább a sötét hazugságban él.

Milyen szomorú szó is a soha

Milyen szomorú szó is a soha, de még milyen,

számtalan gondolatsor kezdődhet e szóval,

és a legtöbb nem úgy zárul, hogy igen.

Soha nem érem el azt, amire annyira vágyom,

soha nem lehet enyém a szívem szerelme,

és soha nem válik valóra a régi álmom.

Soha nem leszek sajnos gazdag, csak szegény,

soha nem adatott meg nekem sok minden,

és ráadásul még el is hagyott a remény.

Soha nem leszek sem fiatalabb, sem erősebb,

soha nem leszek bátrabb, ügyesebb sem,

sem bevállalósabb, vagy rámenősebb.

Soha ne mondja senki, semmikor, hogy soha,

és ne is higgye, hogy nem hall többet ilyet,

hisz e mondatoknak hosszú ám a sora.

Milyen szomorú szó is a soha, csak néha nem,

soha nem adom fel, soha nem hajtok fejet,

és soha nem láthat vesztesnek a szem.

Nem a pénz tesz emberré

Nem a pénz tesz emberré, hanem az igazi jellem,

a becsületesség, a tisztesség, a viselkedés,

és nem a nagyszájúság, a kellem.

A tettek bizonyítanak és nem a hazugságok árja,

nem az állandó ígérgetés, figyelemelterelés,

amelynek a kárát mindenki látja.

Nem a hitegetés és nem a valóságnak eltitkolása,

nem a szembe dicséret, ám a hátba egy kés,

s nem a hatalom gyakori fitogtatása.

Nem a pénz tesz emberré, hanem a szív, s a lélek,

a valódi emberség, a segítőkészség mindig,

ezek az alapjai, az igazi fénynek.

Elég nagy baj az

Elég nagy baj az, ha valaki néz, de mégsem lát,

s a szemei hiába is vannak látszólag nyitva,

ha nem ismeri fel sem a füvet, sem a fát.

Elég nagy baj az, ha valaki lekicsinyli az igazat,

mert a tudata egykori lángja csupán pislákol,

és nem fogja fel, hogy a világ egy kirakat.

Elég nagy baj az, hogy emberek idáig jutottak,

s oly mértékben eltompultak az évek során,

hogy immár csak a valótlanra nyitottak.

Sokan önmaguknak is hazudnak

Sokan önmaguknak is hazudnak sok mindenről,

az életről, a valóságról és az érzelmeikről is,

s hagyományt teremtenek mindebből.

Hazugságok fortyogó lávájában telnek a napjaik,

hazugság lesz minden percük és pillanatuk,

s szégyentől piroslanak a fáradt arcaik.

Sokan önmaguknak is hazudnak, úgy könnyebb,

könnyebb elfogadni a cukormázas valótlant,

hiszen félrenézni a lehető legkönnyebb.

Elhinni a valótlanságot

Elhinni a valótlanságot, ez sajnos ma már a sikk,

és nem szembemenni a szutykos, sötét árral,

ez az, aminek örül, az az aljadék klikk.

Nem elfogadni az értelem szavát, ez a való álom,

fejet hajtani, mindent átadni a hiteltelennek,

és ilyenformán elbukni, bármiféle áron.

Elhinni a valótlanságot, ez amit tőlünk elvárnak,

nem gondolkodni, hanem engedelmeskedni,

és ilyetén feszítenek minket egymásnak.

Az elkényelmesedett elme

Az elkényelmesedett elme megpuhítható könnyen,

irányítható, félrevezethető és megtéveszthető,

nem sziporkázik, csak éldegél csöndben.

Elvan a maga kis keretei között, s bámul a világra,

gondolkodás nélkül elhiszi amit hall, mindig,

nem ellenkezik, s nem bocsátkozik vitába.

Az elkényelmesedett elme befolyásolható nagyon,

elfogad minden valótlant, az igazat kevésbé,

és minderre talán rá fog jönni egy napon.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30