zsarnokság Archívum - Kiss Gyula versei

Némely emberhez képest

Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,

és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,

amikor nézi a fenti világot fáradtan.

Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,

a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,

hiszen fenn, már minden romokban.

Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,

nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,

s mind a bográcsokban végzik végül.

Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,

és sunyin uszítanak biztonságos helyről,

amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.

Némely emberhez képest a Sátán egy álom,

sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,

mit eme világ magára tett, az a járom.

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

Akinek van pénze bőven

Akinek van pénze bőven, azt nem rettenti el semmi,

úgy érzi bármit megtehet, nem érez felelősséget,

s számára nem számít soha, semmikor, senki.

Akinek van pénze bőven, megszegheti a szabályokat,

hajthat gyorsan az autójával, s megvehet akármit,

állandóan feszegetheti a meglévő határokat.

Akinek van pénze bőven, a világ urának hiszi magát,

az érzelmei igen silányak, a valóság nem érdekli,

és nem akarja meghallani az elesettek szavát.

Akinek van pénze bőven, annak az élet csupán játék,

lenézi a szegényebbeket, sőt, gúnyosan kineveti,

s hiányzik belőle a legelemibb segítő szándék.

Akinek van pénze bőven, az halhatatlanságra vágyik,

öntelt, felfuvalkodott, pöffeszkedő, igazi zsarnok,

és nem hiszi, hogy jó maga is semmivé válik.

Olyan nehéz reményt adni

Olyan nehéz reményt adni, egy reménytelen időben,

mikor hatalmas a zsarnokság, s uszít a hazugság,

és rengeteg ember jár ugyanabban a cipőben.

Sajnos hihetetlen a megosztottság okozta széthúzás,

az egymás elleni intrikák, a bérencek sunyisága,

és mindezek miatt egyre közelebbi az elmúlás.

Fel nem fogható, hogy az értelem ennyire elfogyott,

s vannak emberek, kiknek nem fontos a családjuk,

és nem jönnek rá, ez az egész világ elnyomott.

Az egykori szikra már nem élteti a lelkeket, a népet,

évtizedek alatt a sötétség erői kidolgozták a tervet,

és kialakítottak egy teljesen hamis, hazug képet.

Olyan nehéz reményt adni, mikor a gonoszság az úr,

és ezen rendkívül nehéz lesz valaha is változtatni,

amíg el nem pattan majd, az a bizonyos húr.

Milyen világban élnénk?

Milyen világban élnénk szívesen, örömmel, igazán,

egy irtózatos rémálomban, amely majd elpusztít,

s mely nem egyedüli a zsarnokság piacán?

Egy olyan borzalomban, ami most a létet fenyegeti,

és amely megöli mindazokat, akik élni akarnak,

s melyben erősen támadnak a gonosz seregei?

Milyen világban élnénk tovább a szokásos életünk,

olyanban, amiben béke, boldogság, egészség vár,

vagy amiben örök rabszolgaságban élhetünk?

Melyiket választanánk, az elnyomás tömény hadát,

vagy a szeretetet, a családot, a valódi igazságot,

és amelyben mindenki hallathatja a szavát?

A szolgaság jelképével arcukon

A szolgaság jelképével arcukon, rémült szemekkel,

rettegő pillantásokkal és iszonyatos félelemmel,

fejüket lehajtva küzdenek a lelki sebekkel.

A sebekkel, amelyeket a zsarnoki hatalom okozott,

és melyeket a háttér sötétsége diktált a számukra,

a hiszékenység pedig a maximumra fokozott.

A másokra tekintés hihetetlen gyötrelem számukra,

s mivel sokan nem hordják a mocsoknak bélyegét,

még nagyobb teher nehezedik a ferde vállukra.

Magukban elátkoznak mindenkit, kik józanul élnek,

akik szeretik a szabadságot, s a tiszta levegővételt,

és az aljas hazugságok nyomásában sem félnek.

Meghipnotizáltan gyűlölködnek, ellenségük az ész,

és nem bírják eltűrni a józanságot, hiszen gyávák,

s nem ellenkeznek, amikor közeledik a vész.

A szolgaság jelképével arcukon a halálukra várnak,

és engedelmesen kiszolgálva a hóhérok parancsát,

a végzetnek az ösvényén is szemlesütve járnak.

A zsarnok fogságában

A zsarnok fogságában tengődik az Élet,

láncra verve, megalázva, lenézve,

s így érhet a sorsa véget.

Fogoly, nem más, rabláncra vert senki,

tanácstalan, s a szemei is lesütve,

úgy érzi, hogy Ő semmi.

Lehajtott fejjel bólogat a zsarnoki szóra,

nem ellenkezik, s nem áll ellent,

mélán gondol csak a jóra.

Rettegve riad meg a legapróbb nesztől,

a hírek, mit hall, félelemmel töltik,

s menekülne e szennytől.

Minden porcikája szabadulna a láncról,

sajnos túl gyáva egy igaz harchoz,

s elzárja magát a vágytól.

A vágytól, mely éltetné a csodát, a létet,

s visszahozná a régi szép időket,

eltakarítva az útból a rémet.

A zsarnok fogságában tengődik az Élet,

s annak szolgájaként végezheti,

ha nem emeli meg a tétet.

A tétet, mellyel megszabadítja önmagát,

s letépve rabláncait örök időkre,

végül megnyerheti a csatát.

A testünk a miénk

A testünk a miénk, a lelkünk ugyanúgy,

saját létéről mindenki dönthessen maga,

milyen jogon uralhat bennünket akárki,

s dönti el, hogy csakis neki lehet szava?

Milyen jogon uralnak minket zsarnokok,

s kényszerítenek reánk gyilkos mérgeket,

s miképpen tiltják meg az értelem szavát,

elhallgattatva a valóságot és a tényeket?

A testünk a miénk, szabadnak születtünk,

a lelkünk egyedi és velünk együtt pusztul,

érzékeny, sérülékeny, nagyon sokat retteg

és a megsemmisülést szánják neki jussul?

Tönkretett életek

Tönkretett életek, széthullott családok,

s egymásra uszított emberek garmada,

értelem ellen való, elnyomó szabályok,

s mételyező mérget szétszóró armada.

Hamis illúziót tápláló, hazug emberek,

megvásárolt, s népeket irányító körök,

nem is kellenek ide immáron heckerek,

az emberi kapzsiság, s gonoszság örök.

Megtévesztés, szemfényvesztés, halál,

mindezek sajna mindennaposak lettek,

s az értelmes réteg kiutat nehezen talál

és hiábavalónak tűnnek az igazi tettek.

Az agymosás szennyes árja nem kímél,

bepiszkítja a legtisztább és legjobb utat,

megtéveszt, megmérgez, s ha kell elítél,

folytonosan egy valótlan világot mutat.

Tönkretett életek, megnyomorított idő

és lelketlen zsarnokok gyilkos uralma,

ha a gonosz győz, nem marad hírvivő,

s a gyávaságnak a pusztulás a jutalma.

A sötétség kora

A sötétség kora reánk települ,

a vég elől senki nem menekül.

Manapság gonosz idők járnak,

sötét árnyak lelkünkbe vájnak.

Folytonosan félelmet keltenek,

a dolgok egy irányba lejtenek.

Vírusként növekszik a rettegés,

állandósult a hazugság, tettetés.

Zsarolják, s fenyegetik a népet,

jó testvérek közzé vernek éket.

Szétforgácsolnak sok családot,

s előkészítik a halotti palástot.

Eme világon túl sok az ember,

s jókora részük többé nem kell.

A homály háttere felfedi magát,

elhallgattatja az értelem szavát.

A hatalomért bármire képesek,

a világ minden pénzére éhesek.

Leigáznák a Napot és a Holdat,

aki élve marad, chipet hordhat.

Ez maradna az utókorra végleg,

a szabadság létezhetne, névleg.

Gyermekek, s unokák sírhatnak,

amiért ily örökséggel bírhatnak.

A remény biz haláltusáját vívja,

az igazságot a mélyből előhívja.

Kettejükre véres küzdelem vár,

addig, míg a sötétség kora lejár.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31