zsarnokság Archívum - Kiss Gyula versei

A gőgös nagyúr ül a trónján

A gőgös nagyúr ül a trónján, s flegmán alátekint,

elvárja, hogy az alattvalói hűen szolgálják,

és adózzanak neki újra, újfent, megint.

Mondjanak le a jogaikról, hiszen minek az nekik,

engedelmeskedjenek mindhalálig, s mindig,

és akkor a kegyét talán még el is nyerik.

Ne is kérdezzék, fogadják el, csak neki van igaza,

ő mindenekfelett áll, hiszen egy igazi isten,

ám egyszer őt is elpusztítja az idő vihara.

A gőgös nagyúr ül a trónján, s önmagát csodálja,

mikor nem látják, sokszor a tükör előtt pózol,

és hiszi, hogy ő ennek a világnak a csodája.

Mikor a farkasra bízzák

Mikor a farkasra bízzák, hogy őrizze a nyájat,

az nagyon fog örülni, hisz ez volt az álma,

s naponta bekap a birkákból egy párat.

Azonban ez sem elégíti ki, sokkal többet akar,

neki az összes birka kell, az utolsó szálig,

s számára a napi néhány igazán fanyar.

Mikor a farkasra bízzák, tegyen kedve szerint,

és ne is foglalkozzon a birkanép vágyával,

az istennek hiszi magát újra, s megint.

Amikor a sátán ivadéka

Amikor a sátán ivadéka előtör a sötét mélyből,

felfog égetni mindent és elpusztítja a létet,

csupán gőgből, pökhendiségből, kéjből.

Oly mértékben el van telve önnön nagyságától,

hogy a világot csak a játszóterének tekinti,

ám mégsem tud elszakadni a gazdájától.

Hiába rendez hatalmas ünnepséget pompával,

attól még nem lesz különb, ugyanaz marad,

és soha nem tud elszámolni a jussával.

A jussa, a sötétség uralma a hiszékenyek fölött,

a valótlanság elhitetése, a nyomor fokozása,

a szenvedés és a kín áll mindezek mögött.

Amikor a sátán ivadéka elhiszi, hogy ő az isten,

és ő az, aki mindenekfelett áll, mindenben,

akkor ennek a világnak visszaút nincsen.

Némely emberhez képest

Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,

és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,

amikor nézi a fenti világot fáradtan.

Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,

a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,

hiszen fenn, már minden romokban.

Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,

nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,

s mind a bográcsokban végzik végül.

Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,

és sunyin uszítanak biztonságos helyről,

amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.

Némely emberhez képest a Sátán egy álom,

sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,

mit eme világ magára tett, az a járom.

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

Akinek van pénze bőven

Akinek van pénze bőven, azt nem rettenti el semmi,

úgy érzi bármit megtehet, nem érez felelősséget,

s számára nem számít soha, semmikor, senki.

Akinek van pénze bőven, megszegheti a szabályokat,

hajthat gyorsan az autójával, s megvehet akármit,

állandóan feszegetheti a meglévő határokat.

Akinek van pénze bőven, a világ urának hiszi magát,

az érzelmei igen silányak, a valóság nem érdekli,

és nem akarja meghallani az elesettek szavát.

Akinek van pénze bőven, annak az élet csupán játék,

lenézi a szegényebbeket, sőt, gúnyosan kineveti,

s hiányzik belőle a legelemibb segítő szándék.

Akinek van pénze bőven, az halhatatlanságra vágyik,

öntelt, felfuvalkodott, pöffeszkedő, igazi zsarnok,

és nem hiszi, hogy jó maga is semmivé válik.

Olyan nehéz reményt adni

Olyan nehéz reményt adni, egy reménytelen időben,

mikor hatalmas a zsarnokság, s uszít a hazugság,

és rengeteg ember jár ugyanabban a cipőben.

Sajnos hihetetlen a megosztottság okozta széthúzás,

az egymás elleni intrikák, a bérencek sunyisága,

és mindezek miatt egyre közelebbi az elmúlás.

Fel nem fogható, hogy az értelem ennyire elfogyott,

s vannak emberek, kiknek nem fontos a családjuk,

és nem jönnek rá, ez az egész világ elnyomott.

Az egykori szikra már nem élteti a lelkeket, a népet,

évtizedek alatt a sötétség erői kidolgozták a tervet,

és kialakítottak egy teljesen hamis, hazug képet.

Olyan nehéz reményt adni, mikor a gonoszság az úr,

és ezen rendkívül nehéz lesz valaha is változtatni,

amíg el nem pattan majd, az a bizonyos húr.

Milyen világban élnénk?

Milyen világban élnénk szívesen, örömmel, igazán,

egy irtózatos rémálomban, amely majd elpusztít,

s mely nem egyedüli a zsarnokság piacán?

Egy olyan borzalomban, ami most a létet fenyegeti,

és amely megöli mindazokat, akik élni akarnak,

s melyben erősen támadnak a gonosz seregei?

Milyen világban élnénk tovább a szokásos életünk,

olyanban, amiben béke, boldogság, egészség vár,

vagy amiben örök rabszolgaságban élhetünk?

Melyiket választanánk, az elnyomás tömény hadát,

vagy a szeretetet, a családot, a valódi igazságot,

és amelyben mindenki hallathatja a szavát?

A szolgaság jelképével arcukon

A szolgaság jelképével arcukon, rémült szemekkel,

rettegő pillantásokkal és iszonyatos félelemmel,

fejüket lehajtva küzdenek a lelki sebekkel.

A sebekkel, amelyeket a zsarnoki hatalom okozott,

és melyeket a háttér sötétsége diktált a számukra,

a hiszékenység pedig a maximumra fokozott.

A másokra tekintés hihetetlen gyötrelem számukra,

s mivel sokan nem hordják a mocsoknak bélyegét,

még nagyobb teher nehezedik a ferde vállukra.

Magukban elátkoznak mindenkit, kik józanul élnek,

akik szeretik a szabadságot, s a tiszta levegővételt,

és az aljas hazugságok nyomásában sem félnek.

Meghipnotizáltan gyűlölködnek, ellenségük az ész,

és nem bírják eltűrni a józanságot, hiszen gyávák,

s nem ellenkeznek, amikor közeledik a vész.

A szolgaság jelképével arcukon a halálukra várnak,

és engedelmesen kiszolgálva a hóhérok parancsát,

a végzetnek az ösvényén is szemlesütve járnak.

A zsarnok fogságában

A zsarnok fogságában tengődik az Élet,

láncra verve, megalázva, lenézve,

s így érhet a sorsa véget.

Fogoly, nem más, rabláncra vert senki,

tanácstalan, s a szemei is lesütve,

úgy érzi, hogy Ő semmi.

Lehajtott fejjel bólogat a zsarnoki szóra,

nem ellenkezik, s nem áll ellent,

mélán gondol csak a jóra.

Rettegve riad meg a legapróbb nesztől,

a hírek, mit hall, félelemmel töltik,

s menekülne e szennytől.

Minden porcikája szabadulna a láncról,

sajnos túl gyáva egy igaz harchoz,

s elzárja magát a vágytól.

A vágytól, mely éltetné a csodát, a létet,

s visszahozná a régi szép időket,

eltakarítva az útból a rémet.

A zsarnok fogságában tengődik az Élet,

s annak szolgájaként végezheti,

ha nem emeli meg a tétet.

A tétet, mellyel megszabadítja önmagát,

s letépve rabláncait örök időkre,

végül megnyerheti a csatát.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31