önteltség Archívum - Kiss Gyula versei

Egy hitvány embernek

Egy hitvány embernek az utóda is hitvány,

hiszen örökli mindazt a jót és szépet,

amelyek szerepelnek a listán.

A listán, amelyen ő a világ közepe, az isten,

aki kijelöli az utat a halandók számára,

s aki ellen felszólalás nincsen.

Aki nem tűri az igazságot, mert az fáj neki,

s ha mégis kénytelen azt meghallgatni,

azt mérgesen, kényszerből teszi.

Aki dicsőíti önmagát, s a nem létező tetteit,

aki mindent letagad, legyen az bármi is,

és aki nem adja fel az áruló elveit.

Egy hitvány embernek lelkiismerete nincs,

soha nem is volt és soha nem is lesz,

s egy normális életre esélye sincs.

A disznó elhitte

A disznó elhitte, hogy ő az udvar éke, dísze,

sőt, az udvarnak az ura, egyfajta isten,

és csakis érte rajonghat a népe.

Miközben a többi sertés igyekezett megélni,

addig a pocsolyában dagonyázott vígan,

és szeretett a hőstetteiről mesélni.

A többiek áhítattal hallgatták a dicső tetteit,

csodálták hatalmas termetét, szépségét,

és az óljába vitték neki a reggelit.

Neki kijutott mindenféle jóból, szívta a port,

büszkén, s flegmán nézett a többi lényre,

és eközben lehajtott pár pohár bort.

Magától eltelve feküdt be az akolba pihenni,

a dicsőségéről álmodott horkolás közben,

s nem akarta magát a zajnak kitenni.

A disznó elhitte, hogy sérthetetlen és fontos,

amikor azonban a gazdái mégis levágták,

a végzete igen csúnya lett, mocskos.

A pökhendi záptojás

A pökhendi záptojás hitte, hogy népének éke,

ő a legkiválóbb, egy istenség, a tojások szépe.

Hitte, hogy neki kijár a tisztelet és a dicsőség,

az ő szava szent, bármit is tesz, az a minőség.

A pökhendi záptojás egy koronáról álmodott,

és lélekben immár a felhők fölött szálldosott.

Gőgös volt, beképzelt és volt számtalan bűne,

szétpukkadása után még sokáig érzett a bűze.

Amikor egy hóhér

Amikor egy hóhér kezébe bárdot adnak,

és egy ezüsttel, arannyal teli erszényt,

lesz félnivalója kicsinek, nagynak.

Amikor egy hóhér kiélheti véres vágyát,

és kéjes örömmel végezhet bárkivel,

gúnyos mosollyal húzza el a száját.

Amikor egy hóhér elhiszi, hogy istenség,

és a legjobb, a legtehetségesebb hóhér,

akkor úgy érzi, már ő a mindenség.

Aki nem használja az eszét

Aki nem használja az eszét, annak ott a szája,

az olyan ember mindig a sült galambot várja.

Elhiszi, hogy egyszer majd az ő szájába repül,

ahogy azt is, számára ez semmibe nem kerül.

Aki nem használja az eszét, annak minden jó,

lényegtelen, ha cukor helyett marad neki a só.

Nem számítanak az adók és semmiféle teher,

s fel sem fogja, a hibáiért csakis önmaga felel.

Mindig akad

Mindig akad, aki elvégzi a piszkos munkát,

s ezért majd meg is kaphatja a véres jussát.

Mindig akad, aki árulója hazának, népnek,

s aki az elősegítője a pusztulásnak, végnek.

Az udvar ura

Az udvar ura, egy igen öntelt, gőgös pulyka,

aki pávának képzeli magát pöffeszkedve,

és a számára minden baromfi furcsa.

Mindegyiket lenézi, becsmérli, s meg is veti,

hiszen ki lehet nála okosabb, szebb, jobb,

a sötét szíve mélységes gyűlölettel teli.

Értelmetlenül vartyog, dühöng tébolyultan,

elvárja, hogy a libák, s a kacsák imádják,

és a tyúkok behódoljanak elvakultan.

Jobb, ha a kakas sem kukorékol neki vissza,

az ugyanis nagyon zavarja, nem tűrheti,

s a haragtól befeszül az összes izma.

Az udvar ura elégedetlen, csak panaszkodik,

s belefájdul a feje, ha nem tetszik valami,

a hatalmához a végsőkig ragaszkodik.

A gőgös nagyúr ül a trónján

A gőgös nagyúr ül a trónján, s flegmán alátekint,

elvárja, hogy az alattvalói hűen szolgálják,

és adózzanak neki újra, újfent, megint.

Mondjanak le a jogaikról, hiszen minek az nekik,

engedelmeskedjenek mindhalálig, s mindig,

és akkor a kegyét talán még el is nyerik.

Ne is kérdezzék, fogadják el, csak neki van igaza,

ő mindenekfelett áll, hiszen egy igazi isten,

ám egyszer őt is elpusztítja az idő vihara.

A gőgös nagyúr ül a trónján, s önmagát csodálja,

mikor nem látják, sokszor a tükör előtt pózol,

és hiszi, hogy ő ennek a világnak a csodája.

Amikor a pszichiátriát

Amikor a pszichiátriát egy idegbeteg vezeti,

akinek nincs önuralma, öntelt és gőgös,

az a tébolyt a tökély szintjére emeli.

Hiszi, hogy érte forog a Föld, ő maga a Nap,

tehát megtehet bármit, bárkivel, mindig,

s eme tudattól naponta új erőre kap.

Amikor a pszichiátriát egy idegbeteg uralja,

a többi betegnek sosem lesz nyugalma,

és ha mégis, az a tébolyult kudarca.

Aki elvégzi a piszkos munkát

Aki elvégzi a piszkos munkát, gazdagon tér haza,

nem érdekli sem az igazság, sem a becsület,

s neki nem jelent semmit az a szó, haza.

Az árulásáért megkapja mindazt, amit más nem,

s miközben ő maga az elismerésben fürdik,

másoknak egyvalami jár, a kisírt szem.

Aki elvégzi a piszkos munkát, öntelt, de nagyon,

gőgössége az egekig ér, magát istennek hiszi,

ám megfizet majd mindenért egy napon.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31