Saját alkotásaim
A boldog tudatlanság sokaknak a mentsvára,
oda bújnak el, hogy ne lássák az igazságot,
s így vidámabban nézhetnek a világra.
A boldog tudatlanság a mesék földjére repít,
ahol sárkányon lovagolva csodás minden,
és a sok élmény az elalvásban is segít.
Aki egy hazug ember szavát issza,
az csakis a mocskot böfögi vissza.
Aki elhiszi, érte történik minden,
annak túl sok sütnivalója nincsen.
Amikor valaki hall a rosszról, de még nem érzi,
nevetve legyint egyet, s a halottakat mind kétli.
Miután az mégis bekövetkezik, pánikolni kezd,
és attól fogva az önbizalmából igen sokat veszt.
Amikor valaki hall a rosszról, ám mégis tétlen,
később ne hitegesse magát, hogy ebben vétlen.
Hiába fogja be a két fülét, hunyja be a szemeit,
nem kerülheti el, hogy megkapja önnön sebeit.
Nem ígéretekkel, tettekkel bizonyítson bárki,
bizonyítsa be, hogy amiket mond, az igaz,
s amiket tesz, nem fog másnak fájni.
Könnyen beszél az, ki a mások pénzén mulat,
kinek csak egyedül önmaga érdeke számít,
s aki a szakadékból nem mutat kiutat.
Nem ígéretekkel kell győzködni az emberfiát,
tényekkel kell alátámasztani a valóságot,
és szorgosan folytatni a jó tendenciát.
Aki egyszer is hazudott, az máskor is megteszi,
soha nem fogja érdekelni senki értékrendje,
és az ellene szegülőket lenézi, megveti.
Aki egyszer is hazudott, annak becsülete nincs,
nem tisztel senkit, lenéz mindenkit, mindig,
és a számára az igazmondás nem kincs.
A szájával mindenre képes valamennyi ember,
tud ígérgetni, javasolni, bírálni, hazudozni,
de megsértődik, ha senkinek nem kell.
A szájával le tudja hozni a csillagokat az égről,
tud szerelmet vallani, hősként szerepelni,
és ehhez fel sem kell állnia a székből.
A szájával becsmérel, dicsőít, hízeleg, elismer,
mételyez, kételyez és mindig mást hibáztat,
oly kevesen tartanak ki egyenes gerinccel.
A szájával elvárja azt, amire önmaga képtelen,
ugyanakkor úgy véli, hogy neki minden jár,
ám néha a kudarcát beismerni kénytelen.
A szájával mindenre képes valamennyi ember,
s bármire is, ha azt nem neki kell kiharcolni,
végül sokszor vívódik kisírt szemekkel.
Egy borús reggelen ébredezik a felismerés kábán,
fáradtan nyitogatja a szemeit, vakarja a fejét,
és csodálkozik a valós történések láttán.
Kezd rádöbbenni, alaposan becsapták, rászedték,
rávették olyasmire, amit magától nem akart,
és eközben fölötte az irányítást átvették.
Egy borús reggelen eljön az feleszmélés pillanata,
az a jövő, amit ígértek, csupán egy hazugság,
s ezen nem segíthet a mesék griffmadara.
Könnyű megvezetni azt, akinek csukva a szeme,
aki elfogad mindenféle hazugságot és mindig,
s akinek az értelem hiányától nem fáj a feje.
Aki elvakult, akit megrémít az igazságnak réme,
aki azt sem hiszi el, amit önnön szemével lát,
s aki akkor is boldog, ha mindennek vége.
Könnyű megvezetni azt, aki gyűlöletből tombol,
akinek az igazi értékek soha nem számítottak,
s akinek az az öröm, ha pusztít és rombol.
Miért is kellene a biztonság, miért kellene a jó,
miért lenne szükség stabilitásra és békére,
hát nem jobb a látszat, s a hazug szó?
Kinek is lenne szüksége kedvezményre, minek,
hiszen nem jobb mindenért többet fizetni,
s létezik, hogy az ne tetszene valakinek?
Kinek kellene több nyugdíj, s családtámogatás,
minek az életkor utáni adómentes jövedelem,
nem jobb egy kifizethetetlen szolgáltatás?
Miért is kellene olcsóbb üzemanyag, szebb élet,
mire jó a szeretet, család, kiszámíthatóság,
amikor keservesek is lehetnek az évek?
Varázsolnak a kezek, üresednek a zsebek,
a tátott szájak a csodálattól hangosak,
s meg vannak tévesztve a szemek.
Varázsolnak a kezek, tetőfokon az ámulat,
s miközben az emberek elméje alszik,
jól szórakozik az elitista társulat.
