tudat Archívum - Kiss Gyula versei

Mikor már csak

Mikor már csak önmagunk árnyékai vagyunk,

s a legszebb éveink a végtelen felé tartanak,

átgondoljuk, az utódokra mit hagyunk.

Mikor már a Nap melege is hűvösnek érződik,

és a szellő cirógatása kemény ütésként hat,

rájövünk, mindez túl jól nem végződik.

Mikor már alig tudunk felmenni a lépcsőkön,

mindenünk fáj és a levegőt kapkodni kell,

az esélyeinken merengünk, a végsőkön.

Mikor már az emlékezetünk többször hibázik,

és a hajdani elménk inkább aludni vágyik,

az egykori énünk egyre jobban hiányzik.

Mikor már semmi nem megy úgy, mint régen,

s már a szeretet is megkopik irányunkban,

éjszakánként szomorúan ülünk az éjben.

Mikor már csak szenvedés a sorsunk és bánat,

nevetés ritkán hagyja el kiszáradt ajkainkat,

a lelkünk az utolsó sóhajtásunkra várhat.

Megérteni a megérthetetlent

Megérteni a megérthetetlent soha nem lehet,

az emberi elme egyszerűen képtelen rá,

és nem is tudja, mi az, amit tehet.

Megérteni a megérthetetlent kínzóan gyötrő,

a tudat hiába is reménykedik a csodában,

az eszmélés fájó lesz, mindent elsöprő.

Bizony többre képes az elme

Bizony többre képes az elme, mint a test,

amíg az elme a fantáziával szárnyal,

addig a test igen puhány és rest.

Bizony többre képes az elme, ha hagyják,

ha nem zárják be kalitkába, ketrecbe,

s még a becsületét is visszaadják.

Felfogni a felfoghatatlant

Felfogni a felfoghatatlant senki nem képes,

hiába is szeretné megérteni a végtelent,

az ember elméje behatárolt, véges.

Felfogni a felfoghatatlant soha nem sikerül,

lehet próbálkozni, igyekezni és tanulni,

mindez sajnos kevés, végül kiderül.

Amikor nem lát a szem

Amikor nem lát a szem, s tompul az elme,

az érzékek az álmokkal aludni térnek,

a reménynek nincs a jövőre terve.

Amikor nem lát a szem és közeledik az éj,

a meggyötört lélek is leteszi a lantot,

s könnyes szemekkel pihenni tér.

A valóságot elfogadni

A valóságot elfogadni hihetetlenül nehéz,

az ugyanis megégeti a lelket és a szívet,

s aki mindezzel szembeszáll, merész.

A valóságot elfogadni mámor a semmibe,

önbecsapás, önámítás és fejet hajtás,

azonban mindez nem jó semmire.

A valóságot elfogadni gyakorta nem lehet,

mivel a tudat és az elme nem is bírja el,

s ez ellen az ember nem sokat tehet.

Miután elköszönünk e világtól

Miután elköszönünk e világtól, békére lelünk,

megpihenhet a lelkünk és a tudatunk,

s örömmel csukjuk le a szemünk.

Szenvedtünk épp eleget, többet is, mint kéne,

feláldoztuk az életünk javát, másoknak,

és hittük, ennek sohasem lesz vége.

Nem is lehet, ha nem állunk ki önmagunkért,

ha nem küzdünk tiszta szívvel, őszintén,

és nem is harcolunk az igazunkért.

Miután elköszönünk e világtól, fejet hajtunk,

és megfogadjuk, ez nem kell soha többé,

holott minden ezen múlott, rajtunk.

Amikor az elme önmagába néz

Amikor az elme önmagába néz, biz megdöbben,

olyat lát, amit el sem tudott képzelni eddig,

s ezt nem tudja feldolgozni egykönnyen.

Meglátja mindazt a jót, s főleg rosszat, amit tett,

amiket elhallgatott, magába zárt oly régóta,

és meglátja azt, hogy eközben mivé is lett.

Tisztulni kezd előtte a kép, becsapták rendesen,

elámították, eltompították, ostobává tették,

és szégyenében sokat szenved csendesen.

Amikor az elme önmagába néz, nem túl boldog,

ekkor döbben rá, mennyire sokat hibázott,

és főleg miatta alakulhattak így a dolgok.

Az elkábított tudat

Az elkábított tudat nem törekszik a fényre,

nem küzd, nem harcol, csak mosolyog,

s bár be van zárva, nem veszi észre.

Nem érdekli a valóság, hisz azt nem is érti,

az igazság a számára érdektelen, mese,

és miért is zavarják vele, ezt kérdi.

Az elkábított tudat édesded alussza álmát,

nem érzi a fenyegető veszélyeket sem,

s végleg lekapcsolták nála a lámpát.

Elég nagy baj az

Elég nagy baj az, ha valaki néz, de mégsem lát,

s a szemei hiába is vannak látszólag nyitva,

ha nem ismeri fel sem a füvet, sem a fát.

Elég nagy baj az, ha valaki lekicsinyli az igazat,

mert a tudata egykori lángja csupán pislákol,

és nem fogja fel, hogy a világ egy kirakat.

Elég nagy baj az, hogy emberek idáig jutottak,

s oly mértékben eltompultak az évek során,

hogy immár csak a valótlanra nyitottak.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31