kín Archívum - Kiss Gyula versei

A rettegő lovag

A rettegő lovag megjárta a hadak útját,

és részt vett sok csatában, sokfelé,

sosem feledve önmaga múltját.

A harcokban bátran küzdött, hősiesen,

és nem félt a páncélos ellenségeitől,

követte a parancsokat hűségesen.

Egy éjszaka rémisztő látomása támadt,

páncél nélküli emberek gyűrték le,

és ebbe a tudatba bele is sápadt.

Reggel vastagabb páncélt vett magára,

s óvatosan, szinte félve nézett körül,

gondolta, ez lesz a gyógyír a bajára.

Harc idején többé nem rohant az élen,

visszafogta a lovát is, miközben félt,

s alig várta, hogy végre hazaérjen.

A kastélyában ülve is a félelem kínozta,

páncélban evett, ivott, úgy is aludt,

és sokat gondolt a tömegsírokra.

A rettegő lovag szégyene lett magának,

s kezdte elveszíteni a maradék eszét,

a páncéltalanokat tartva a bajának.

Aki nem tapasztalta meg

Aki nem tapasztalta meg, mi is az a szegénység,

és aki soha nem nélkülözött semmiben sem,

annak nem is jelent semmit a reménység.

Aki nem tapasztalta meg, mit jelent a betegség,

a folyamatos kín, a szenvedés és a fájdalom,

annak nem mond semmit a végtelenség.

Aki nem tapasztalta meg, milyen is nélkülözni,

milyen is éhezni és pár jó falatra vágyakozni,

annak mit sem jelent a szó, könyörögni.

Aki nem tapasztalta meg, hogy milyen is a hitel,

milyen folyton rettegni és félelemben élni,

annak még a teljes győzelem sem siker.

Aki nem tapasztalta meg, milyen keserves a lét,

és mennyire rossz is esélytelenként küzdeni,

annak ez az élet, egyáltalán nem lehet tét.

Néma gyász a szívben

Néma gyász a szívben és soha el nem múló bánat,

a szeretteink elvesztése, főleg az édesanyánké,

olyan izzóan, s annyira szenvesztően fájhat.

Néma gyász a szívben, mely hang nélkül is kínoz,

és felfoghatatlan érzéseket, érzelmeket hoz elő,

bizony egyre közelebb visz minket a sírhoz.

Egy megkeseredett ember

Egy megkeseredett ember máson tölti ki a dühét,

a csalódottságát, a fájdalmát, a szenvedését,

és ráönti bárkire a szennyese zömét.

Egy megkeseredett ember gyűlöli önmaga lelkét,

amiért úgy érzi, számára csak kín ez az élet,

s neki kell viselnie a világnak a terhét.

Az irigység sokaknak a lelkét gyötri

Az irigység sokaknak a lelkét gyötri és kínozza a végig,

egy irigy ember számára mások öröme fájdalom,

s eme fájdalmat megőrzik örökre, a sírig.

Aki irigy, annak nehéz látni, ha valaki vidám és szeret,

pláne, ha ama illetőnek még szerencséje is adódik,

s ez ellen ő sajnos soha, semmit nem tehet.

Az irigység sokaknak a lelkét gyötri, pusztítja, emészti,

néha ugyan megpróbálják elnyomni ezt az érzést,

ám a szívüket nem tudják jobbra cserélni.

Mikor már csak szenvedés az élet

Mikor már csak szenvedés az élet, remények nélkül,

ugyanakkor rengeteg fájdalommal és kínnal,

a lélek megtörik, s fel is fogja adni végül.

Mikor már csak szenvedés az élet, idegesség, s teher,

elképzelhetetlen gyötrelmek sokasága és bánat,

a végzet, immár a halál lábai előtt hever.

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, végre-valahára,

olyan jó izzadni, állandóan ruhát cserélni, s tapadni,

leégni és pirosra sülni, vidáman kacarászva.

Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, ez igazi élvezet,

s nincs is csodásabb, mint a szemünkbe csorgó sós lé,

ennél szebbet nem tud varázsolni a képzelet.

A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés

A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés, kínzó állapot,

amikor az ember szeretne, de nem képes segíteni,

s a lelke sem bírja elviselni a fájó bánatot.

Látni a szerettünk gondját, baját, szenvedését, s fájdalmát,

hallani a gyötrelem hangjait a nap minden percében,

és eközben leplezni, önmagunk szánalmát.

A tehetetlenség az egyik legszörnyűbb érzés, keserű méreg,

fohászkodhat bárki a természethez, vagy az istenhez,

hiába teszi, nyoma sincs a gyógyító fénynek.

A Nap ragyogása sem szünteti meg

A Nap ragyogása sem szünteti meg a kínt és a fájdalmat,

nem csökkenti a légszomjat, az álmatlanságot sem,

s emiatt a lélek, már nem igazán szárnyalhat.

Erre rátetéznek a folyamatos gondok és a külső hatások,

a szakadatlan idegeskedés mindenképpen csak árt,

s a napszakok között is elmosódnak a határok.

A Nap ragyogása sem szünteti meg a pánikot, a félelmet,

ahogyan az ármányt, a rosszat, vagy a gonoszt sem,

és nem tudja feltámasztani, a halott értelmet.

Szörnyű az, amikor szenved az ember

Szörnyű az, amikor szenved az ember folyamatosan,

mikor a nap minden perce csupa kín, s fájdalom,

és a teste épül le gyorsan, nem fokozatosan.

Mikor éjszakánként nem tud aludni, fullad és piheg,

emiatt oly ideges, ingerült, türelmetlen, kimerült,

s mikor már a kellemes hőmérséklet is hideg.

Szörnyű az, amikor szenved az ember kilátástalanul,

mikor megfárad, megfásul a lelke, keserű az élete,

és elege van mindebből, oly kimondhatatlanul.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30