Saját alkotásaim
Aki lemond a gondolkodásról, az egy szolga,
és ne csodálkozzon, ha rosszra válik a sorsa.
Akinek önálló véleményre immár nem telik,
az önnön hamis álmainak a csapdájába esik.
Aki lemond a szabadságáról, az rabbá válik,
s ne is lepődjön meg, ha vele az élet elbánik.
Aki tétlenül vár a csodára, s eközben csak ül,
az előbb-utóbb majd a pokol forró tüzén sül.
Aki egy hazug ember szavát issza,
az csakis a mocskot böfögi vissza.
Aki elhiszi, érte történik minden,
annak túl sok sütnivalója nincsen.
Amikor valaki hall a rosszról, de még nem érzi,
nevetve legyint egyet, s a halottakat mind kétli.
Miután az mégis bekövetkezik, pánikolni kezd,
és attól fogva az önbizalmából igen sokat veszt.
Amikor valaki hall a rosszról, ám mégis tétlen,
később ne hitegesse magát, hogy ebben vétlen.
Hiába fogja be a két fülét, hunyja be a szemeit,
nem kerülheti el, hogy megkapja önnön sebeit.
Hiába csomagolják cukorba ama keserű mérget,
ha a szájban olvadva az előidézi a sanyarú véget.
Hiába ragyog a Nap, ha a sötét vihar ereje nagy,
s az öröm boldog mosolya az ember arcára fagy.
Hiába csomagolják cukorba az élet nehézségeit,
ha a valóság elpusztítja mindenki reménységeit.
Hiába az önteltség és a butaság, értelem nélkül,
mind a pökhendiek, gőgösek, odavesznek végül.
Aki pökhendi, öntelt, hazug ember szavát hiszi,
az önmaga és a családja jövőjét is kockára teszi.
Akinek nem kell a biztonság és nem kell a béke,
akkor kezd eszmélni, mikor mindezeknek vége.
A valóságot elfogadni hihetetlenül nehéz,
az ugyanis megégeti a lelket és a szívet,
s aki mindezzel szembeszáll, merész.
A valóságot elfogadni mámor a semmibe,
önbecsapás, önámítás és fejet hajtás,
azonban mindez nem jó semmire.
A valóságot elfogadni gyakorta nem lehet,
mivel a tudat és az elme nem is bírja el,
s ez ellen az ember nem sokat tehet.
Másoknak tanácsot adni soha nem nehéz,
a tanács lehet kért, vagy akár kéretlen,
és olykor játéknak tűnhet az egész.
Ki a tanácsot adja, néha nem gondolja át,
és olykor félvállról veszi a másik baját,
hisz annak a lelke mélyére nem lát.
Másoknak tanácsot adni pedig felelősség,
a meggondolatlan beszéd kárt okozhat,
s akkor nem segíthet az érzelgősség.
Szilveszter éjjelén útra kelnek a vágyak,
az álmok, az óhajok, az elképzelések,
és nagy önbizalommal szállnak.
Szállnak a téli széllel a távolba, messze,
s végig bizakodnak valamiféle jóban,
remélve, még nincs minden veszve.
Remélnek, de belül érzik, hogy baj van,
minden tettük, sőt, maga az életük is,
elhalkul, a hangos, háborús zajban.
Szilveszter éjjelén elhiszik, van remény,
ez az éjjel a mesék és a csodák világa,
ám hamar kiderül, az élet kemény.
Készül a fekete leves, már jó ideje főzik,
s van benne minden, ami csak kell,
a recept titkát ősidők óta őrzik.
Van benne ámítás, hitegetés, hazugság,
szemfényvesztés és félelemkeltés,
no meg egy nem létező valóság.
Van benne gonosz ármány, ártó métely,
mérgekbe áztatott mézesmadzag,
és lelkeket kiölő, örök kétely.
Készül a fekete leves, van belőle bőven,
nem is győzik megenni az emberek,
pedig adagolják ki nekik bőszen.
Egy őszinte ember igazat mond, ha fáj is,
nem kertel és nem hazudik sohasem,
nem beszél mellé, sőt, még lát is.
Látja a valóságot és hallja a bánat szavát,
érzékeli a számtalan, gyötrő rosszat,
s ezek alól nem vonja ki önmagát.
Igyekszik segíteni, ahogy erejéből telhet,
s próbál fényt gyújtani a sötétségben,
miközben maga is visel elég terhet.
Egy őszinte ember nem hajlik meg soha,
mert van gerince, s van becsülete is,
a hitványságot pedig száműzi tova.
