Egykoron valaha

Egykoron valaha élt a völgyben egy disznó,

oly vidám volt, fürgén túrta fel a földet,

és sugárzott róla, hogy jópofa fickó.

 

Szerette a hasát, naphosszat élelem után járt,

nem válogatott, s bármit elfogyasztott,

és folyvást újabb, friss étkekre várt.

 

Az evésen kívül aludni imádott a legjobban,

sosem tartott attól, ami meg nem történt,

s attól sem, hogy az álla felkoppan.

 

Egyszer nagyobb disznók találtak a földjére,

s közölték vele, attól kezdve az az övék,

és igényt formáltak minden zöldjére.

 

Nem tetszett neki mindez, nem igazán örült,

ám a nagyobbak túl meggyőzőek voltak,

s a mérgező szavaiknak végül felült.

 

Azt röfögték neki, hogy nem való semmire,

és ne is igyekezzen szaporodni sohasem,

s kerülje el a Földi létet jó messzire.

 

Szinte hipnotizálták, átjárta lelkét a félelem,

rettegni kezdett, s nem is mert ellenállni,

és elhitte, ezen változtatni képtelen.

 

Elvették tőle a reményt, mindazt mi jó volt,

semmit nem hagytak neki, csak önmagát,

s onnantól minden a végzetéről szólt.

 

Egykoron valaha élt egy disznó, mára múlt,

nem bírta elviselni a tehetetlenség terhét,

s bánatában öngyilkos lett és kimúlt.

disznó, farkas le, házi disznó-4125919.jpg

Dédelgetett délceg disznó

Dédelgetett délceg disznó,
deviánsan delejes domináns
dúvadféle, délelőttre dézsában
darált darabokban dögönyözve
dermedten dévajkodva dermed,
dermesztően dörgölődő, derék
dőzsölős duhaj dínom-dánom,
dallamos dallamok dalolásával
dáridózva dorbézoló, diadalmas,
dögletesen dicső disznótorban.

diszno 8

Szép rózsaszínű kismalac voltam

Szép rózsaszínű kismalac voltam,

anyám ápolt és gondozott rendesen,

egész nap a hűs pocsolyában túrtam,

majd kifeküdtem a napra nedvesen.



Naphosszat birkóztunk a mamával,

a tesóim vígan dögönyözték egymást,

az orrom tele volt a környék szagával,

mindennap megtanultunk egy s mást.



Esténként kötelező volt aludni térni,

pedig még maradtunk volna játszani,

egymás mellett jól el tudtunk férni,

mindig jó malacnak kellett látszani.



Telt-múlt az idő, gyarapodtam szépen,

ekkor ért a döbbenet, a gazda eladott,

az új helyről el akartam szökni az éjben,

bár az új tulajom is mindent megadott.



Gyorsan híztam, nőttek rajtam a hurkák,

ráadásul a hormonok keringtek bennem,

a sonkáim formásodtak, a lábaim kurták,

zavaromban nem tudtam mit kell tennem.



Egy nap arra ébredtem, hogy leszúrtak,

véreztem, egy nagy kés volt a tokámban,

kinyírtak, pont ők, akik eddig leszóltak,

kik pálinkáztak, s múlattak a szobában.



Most itt fekszem kihűlve, fáznék ha élnék,

ámulattal vesznek körbe idegen emberek,

a perzselő égető tüzétől bizonyára félnék,

nyugodalmat ilyen állapotban nem lelek.



Ha már így esett, ne menjek veszendőbe,

valamennyi porcikámat dolgozzák fel,

ne várjanak vele a következő esztendőre,

kedvére való étket belőlem mindenki lel!



Hagymás vér, hurka, kolbász és egyebek,

elégedett leszek, ha elfogy minden részem,

rólam életemben jót csiripeltek a verebek,

ezután elmondhatom, biz nem hiába éltem.

2 169

Bendő Benő disznótora

Bendő Benő arra ébredt egy hideg téli napon,

szívesen enne egy kis hurkát, kolbászt nagyon.

Azonban csupán ürességtől kongott a kamrája,

lehetetlen helyzet, ez nem lehet az ő karmája.



Kinyitva a hűtő ajtaját kis híján infarktust kapott,

semmit sem talált benne, abból viszont nagyot.

A homlokára csapva rögtön eszébe ötlött valami,

mikor a disznóól irányából röfögést vélt hallani.



Előkereste a szúrókést, s mellé tette a bárdot,

nem ölt még disznót, de már többször is látott.

Talált egy öblös nagy edényt, a kifolyó vérnek,

a hagymás vérből tudta, mások úgysem kérnek.



Hiszen egyedül él, minden amit szerez az övé,

soha nem fog éhenkórászokat venni maga köré.

Miután meglelt mindent ami kellett, irány a bolt,

ahogy mindig szokott, kifogott egy jókora sort.



Telepakolta a kosarát, s közben vakarta a fejét,

magában átkozódva szidta a boltost és a nejét.

Türelmetlenségében arrébb tolta az előtte állót,

gyorsan fizetett, a pulton hagyva a visszajárót.



A levegőt kapkodva tette meg az utat hazáig,

néha megcsúszott és a hóba süppedt bokáig.

Otthon fogta a kést, s erősen buzdította magát,

korgó gyomorral indult ellátni a disznója baját.



Az akol ajtaját kitárva lelkesen az állatra rontott,

a dulakodás közepette néhány lécet is lebontott.

A röfi visítva küzdött és orrával a falhoz nyomta,

Benő eközben erősen a farkát és a fülét fogta.



Forogtak körbe, a sertés nagyokat rúgott hátra,

a reménytelen harcból bőven elég is volt mára.

Csalódottan földre ült, éhesen kopogott a szeme,

nagy szerencséjére a kosara élelemmel volt tele.



hurkak