Lehajtott fejjel

Lehajtott fejjel, mélabúsan menetelnek az úton,

az emberek meg sem mernek már szólalni,

s csak magukban merengenek a múlton.

 

A múlton, amikor még jó és szép volt az életük,

mikor szeretett járta át az órákat, a perceket,

s nyugodtan telt a nappaluk, az éjjelük.

 

Most pedig rémálomban élnek, rettegve félnek,

a hazugságok nagyon átmosták az agyukat,

s ilyetén búcsút mondhatnak a létnek.

 

Mérgekkel telenyomva baktatnak a halál útján,

hol mindenfelé csontok hevernek szanaszét,

az utolsó porcig teljesen szétzúzván.

 

Tudják, s érzik, hogy rájuk is ez vár hamarosan,

szeretnének megmenekülni a végzetük elől,

és letérni a sötétség útjáról valahogyan.

 

Ahhoz azonban fel kellene ébredni, de gyorsan,

különben nem lesz innen visszaút sohasem,

és elvesznek mind, gyerekestől, sorban.

 

Lehajtott fejjel nem, csak szívvel lehet küzdeni,

és egymással szorosan karöltve, összefogva,

eme gyilkos bűnbandát a pokolra küldeni.

Gyertyafények tánca

Gyertyafények tánca villódzik a sötétben,

kecsesen hajladoznak az esti szellőben,

s mindannyiuk igencsak törékeny.

 

Hűvös szellő simogatja az apró lángokat,

melyek igyekeznek túlélni a sötétséget,

s valamennyi múltidézésre hívogat.

 

A temető megtelik az emlékezők hadával,

kik szívük fájó sebeit hozták magukkal,

s szembesülnek az elmúlás bajával.

 

Sok arcon könnycseppek csillannak újra,

lassan folyamot képeznek lefelé tartva,

s az itt lévőket megérinti a halál búja.

 

Gyertyafények tánca, s érzések sokasága,

betölti az estét az igazi, tiszta szeretet,

s a rossz elsüllyed az idő mocsarába.

Színes őszi falevelek

Színes őszi falevelek pompáznak az úton,

halkan roppan az avar a cipőtalpak alatt,

és közben az ember mereng a múlton.

 

A múlton, amikor még vidám volt az élet,

mikor sokkal több szeretet áradt szerte,

és mikor nem rettegett minden lélek.

 

Felidéződnek az egykori örömteli percek,

az eltávozott családtagok tettei, szólásai,

és a szívek ismét emlékekkel teltek.

 

Szomorú könnycseppek indulnak útjukra,

a napfény csillog a szemek tengerében,

s lecsordogálnak a pillákon túljutva.

 

Szellő suhan át a számtalan sírhant fölött,

és megcirógatja a friss virágok szirmait,

miközben varjú károg az ágak között.

 

A temetőben emlékek milliói várakoznak,

itt megállt az idő, a végtelen elérkezett,

s a bokrokban cinegék játszadoznak.

 

Színes őszi falevelek és a lenyugvó Nap,

leszállt az este, gyertyafények gyúltak,

aki itt pihen, az szabad, már nem rab.

Szösszenet

Szösszenet az egész létünk ebben az időben,

és meglehet emlékünk sem marad a jövőben.

Éppen ezért nem mindegy, bármit is teszünk,

hogy tiszta, vagy mocskos marad-e a nevünk.

 

Szösszenet vagyunk, semmi más, nem egyéb,

szólhatnak rólunk regék, történetek és mesék.

Netán elfeledhet minket a történelem, a világ,

csak a sírjainkon marad pár elszáradt virág.

temető, temető, sír-4111297.jpg

Elölt álmok

Elölt álmok szállnak a csillagközi térben,

s már nem fürödnek reményben, fényben.

Hajdani ragyogásuk megkopott, fakó lett,

és nem számít immár semmiféle igaz tett.

 

Semmi nem hozhatja vissza a régi múltat,

hiába igyekezett a sors létrehozni egy újat.

A galaxisban suhan a fájdalom, a rettegés,

a csinált világ, a hazug és az aljas tettetés.

 

Szertefoszlanak a valódi érzések, emlékek,

amelyek egy jó világnak állítanak emléket.

Azonban sajnos annak a korszaknak vége,

mivel az emberek sokasága nem tért észre.

 

Elszalasztották az esélyt, s nincsen másik,

minden pillanattal csupán a gonosz játszik.

Megöli a lelkeket, s kiirtja az élet csíráját,

és az összes megmaradtra ráteszi az igáját.

 

Elölt álmok és a sanyarúan keserű igazság,

eltűnnek a semmibe, hol nem lesz vigasság.

Ott más sincs, csakis a sötétség, s a végzet,

harc nélkül semmivé foszlik minden lélek.

csillagos ég, éjszakai ég, csillagok-2675322.jpg

Az élet mulandó

Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,

fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.

Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,

e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.

 

Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,

s megismétli a soha le nem zárt vitákat.

Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,

és folyamatosan újabb kihívást teremt.

 

Az élet mulandó, s legtöbbször kemény,

egy valami tartja a magasban, a remény.

A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,

míg ismételten el nem lobban a fáklyája.

tűz, fáklya, sötét-2293607.jpg

Elszálltak a gyermekévek

Elszálltak a gyermekévek, sajnos nagyon régen,

oly vidámak voltak, boldogok, és játékosak,

jobbak, mint manapság, minden téren.

 

Akkoriban a kacaj felhőtlenül és őszintén szólt,

a nevetés csengő hangja töltötte be a teret,

s a grundon pedig bárki lőhetett gólt.

 

Fogócskázás, bújócskázás, kardozás a sötétben,

birkózás, szaladgálás, lábtenisz, tollasozás,

s tréfás incselkedés a víztorony tövében.

 

A repülőtéren menekülés az üldöző kutyák elől,

csetlések, bukások, s különféle sérülések,

néha dorgálások a morc felnőttek felől.

 

Alkalomadtán ki lehet vajon az erősebb, bunyó,

azután ment minden a megszokott módon,

s százig számolhatott az aktuális hunyó.

 

Esténként felüdítő rémisztgetés, történetek által,

jöhetett a szellemvadász, a gyilkos sárkány,

s a megszökött rém, a lábán lánccal.

 

Elszálltak a gyermekévek, jó volt fiúk, s lányok,

sajnos sokatok ma már csak emlékként él,

de örökre szeretettel gondolok rátok.

football, play, children-1738492.jpg

Régi idők emlékei

Régi idők emlékei bukkannak fel gyakran,

ahogyan telik az idő gyorsan, vagy lassan.

Agyunk a lelki szemeink elé tárja a múltat,

és némelyik dolgot szebb köntösbe bújtat.

 

Számtalan pillanat vésődött örökre belénk,

s elménk igen sokszor tárja mindazt elénk.

Sőt, egyre élesebben, ahogyan öregszünk,

és igazi megnyugvásra, békére törekszünk.

 

Megérint a múlt és a szívünkben kavarog,

az egykori csalódás ismét, újfent zavarog.

Annyi mindent tennénk most másképpen,

és újabban maradnánk inkább a háttérben.

 

Érzések, s érzelmek árja hat immár reánk,

és felidéződik az összes elkövetett hibánk.

Ugyanakkor a szeretteink emléke ragyog,

ők már a végtelen honában, a sírban rabok.

 

Régi idők emlékei suhannak a lelkünkben,

maradandó nyomot hagynak a testünkben.

Amíg emlékezésre még képesek vagyunk,

hisszük, az időben mi is nyomot hagyunk.

clock, pocket watch, movement

Egy elhunyt emlékei

Egy elhunyt emlékei a valóságot őrzik végleg,

és a lelkében a halál után is vele szállnak,

s vele is maradnak örökre, tényleg.

 

A sírban már tisztábbak a folyamatok, a tettek,

világossá válnak a hazugságok, ármányok,

és mindaz, amiatt halottá lettek.

 

Kikristályosodik a borzalmas terv valódi énje,

a genetikai kísérletek, a népesség kiirtása,

s az azt elrendelők gazdag krémje.

 

Megvilágosodik a gyilkos őrület igazi tébolya,

mely nem ismer kegyelmet, s tisztességet,

s a kegyetlenségben sohasem tétova.

 

A megosztásban rendkívüli sikereket értek el,

egymás ellen fordították az emberek javát,

ám a céljukat csak nehezen érték el.

 

Az agresszív propaganda megsemmisítő ereje,

az egész világot behálózza az álnokság,

s a homályban létező erők deleje.

 

Ám aki már nem él, azt nem is tudják zsarolni,

és nem tarthatják félelemben soha többé,

s nem lehet könnyedén letarolni.

 

Egy elhunyt emlékei tisztán mutatják a múltat,

és felidézve a borzalmakhoz vezető utat,

a remény biz hátul kullogva fújtat.

autumn, autumn leaves, autumn light

Kimosott rongyok

Kimosott rongyok hevernek szerteszét,

elkoptak a folyamatos vegyi mosástól,

a szöveteik nem bírták a sok terhelést,

szétmállottak az állandósult nyomástól.

 

Rengeteg ruhadarab hever mocsokban,

a méretük és anyaguk igencsak változó,

koruk, s minőségük nem igen mérvadó,

a mocsárban valamennyi csak sárgolyó.

 

Kimosott rongyok, nélkülözhető ruhák,

melyek egykor sugározták a szépséget,

mára már csak ódivatú, elavult cuccok,

s biz nem igen csigázzák fel az érzéket.

 

E rongyok valaha ékei voltak a Földnek,

s a világ általuk sokkalta színesebb volt,

eddig annyi, de annyi próbatételt átéltek,

ám ami ez idáig történt, nem róluk szólt.

rags, cloth, rag