Saját alkotásaim
A boldog tudatlanság sokaknak a mentsvára,
oda bújnak el, hogy ne lássák az igazságot,
s így vidámabban nézhetnek a világra.
A boldog tudatlanság a mesék földjére repít,
ahol sárkányon lovagolva csodás minden,
és a sok élmény az elalvásban is segít.
Halkan járja az idő a végtelennek útját,
közben figyel, tanul és szomorkodik,
látva az emberek jelenét, múltját.
Látva, mit tettek a Földdel, s magukkal,
mivé is lettek az önzéstől, irigységtől,
mert soha nem bírtak a bajukkal.
Mivé tette őket a pénz, no és a hatalom,
a kapzsiság, a lelketlenség, a harag,
s az elképzelt győzelem, jutalom.
Mivé tette őket a tudatlanság homálya,
a hiszékenység és az égető gyűlölet,
s a hiábavaló várakozás a csodára.
Azt is látja, él még bennük igaz szeretet,
vágynak a szerelemre, szépségre, jóra,
és úsznának a fényben egy keveset.
Szeretnének boldogok lenni és nevetni,
örülni, kacagni, felhőtlenül ragyogni,
s a gondokat, bajokat végre feledni.
Halkan járja az idő a felfedezetlen utat,
s tudja, az az út egy valódi labirintus,
az emberek sorsa meglelni a kiutat.
Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,
egyre nő a feszültség, a meg nem értés,
és a tudatlanság rejlik emögött.
Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,
a téboly beszennyezi a mindennapokat,
és ennek okát mindenki másban leli.
Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,
a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,
a butaság teret nyer az értelem fölött.
A tudás és a tudatlanság együtt rója az utat,
amit az emberiség hajnala óta járnak,
ám nem találtak sohasem kiutat.
Kiutat az élet nehézségei elől, a félelem elől,
s miközben az idő vasfoga őrölte őket,
érezték, hogy önnön világuk ledől.
A tudás próbálta tanítgatni a tudatlanságot,
és számtalanszor lehajolt érte a földig is,
mégsem hozott a sötétbe világosságot.
A tudatlanság csökönyös volt és nem tanult,
inkább befogta a füleit, hogy ne halljon,
holott a kíváncsiság benne is lapult.
Befogta a szemeit is, hogy ne lássa az igazat,
s inkább félrenézett, ha mégis meglátta,
a számára a hazugság a szent kirakat.
A tudás és a tudatlanság sokat veszekedtek,
a kapcsolatuk mindig is túl viharos volt,
bármerre is jártak, vagy tekeregtek.
Meddig tűri a lélek, hogy eltiporják újból és újra,
folyton megalázzák, elvegyék az életkedvét is,
s mindezt tegyék a jó köntösébe bújva?
Mikor ébred fel végre az altatásból, s az álomból,
mert úgy alszik, mint egykoron Csipkerózsika,
de a lelket ki szabadítja meg az átoktól?
A hiszékenység nem erény, sőt, a gyengeség jele,
a bizonytalanságé, a tudatlanságé, s a félelemé,
felnyílhat egyszer az emberek szeme?
Meddig tűri a lélek a semmibevételt, a fájdalmat,
képes lesz valaha magára találni és ha mégsem,
érdemel-e végül bármiféle szánalmat?
Tologatott remény, a csapból is ez folyik
és a hazugságok árja soha el nem fogyik.
Bő vizű folyamként mossa az üres agyat
és betölti az összes helyet, amely szabad.
Márpedig ürességből van bizony bőven,
s kinek van, henceg is vele, igen bőszen.
Homályos tudatlanság, s birka tekintetek,
amelyek a sötétbe, a végzetbe tekintenek.
Tologatott remény, s korrupt, aljas világ,
eme tébolyról készülnek videók és diák.
Amíg a tiszta értelem nem talál magára,
nem lelhet gyógyírt a haldoklók szavára.
