Az öntelt patkány

Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,

a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,

s miatta lesz országa a legvirágzóbb.

 

Mindennap a tükörben bámulta magát,

nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,

s meg sem hallotta a többiek szavát.

 

Nem érdekelte a többi patkány siralma,

és a panaszuk sem hatotta meg soha,

egyedül önmagában volt bizalma.

 

Mulatozott, hazudozott és játszadozott,

mindent tagadott, mit előtte mondott,

s a népéért bizony nem fáradozott.

 

Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,

elvárta, hogy mindig higgyenek neki,

és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.

 

Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,

ehhez talált magához méltó társakat,

és senki nem menekülhetett előle.

 

Dölyfössége túl ment minden határon,

a pökhendisége túlragyogta a Napot,

s elképzelte, kifog majd a halálon.

 

Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,

saját telhetetlensége okozta végzetét,

és így a koronáig el már nem jutott.

 

Az öntelt patkány kudarca így végleges,

az egykori imádói táncolnak a sírján,

számára a hitványsága lett végzetes.

image 1773858045481 compressed

A képmutatás magas szinten szárnyal

A képmutatás magas szinten szárnyal a világban,

mint a sas, amely a felhők fölé emelkedik,

és onnan néz szét minden irányban.

 

A képmutatás magas szinten szárnyal, dölyfösen,

s miközben lenézi, megveti az alant lévőket,

a hatalmához ragaszkodik görcsösen.

adler 1580368 1280

Akinek a szíve gonosz

Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,

a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,

az másoktól az anyagi javakat reméli.

 

Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,

hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,

és bárkin átgázol, ha előre akar menni.

 

Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,

fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,

s önmagát sok hasonlóval veszi körül.

 

Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,

mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,

ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.

 

Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,

és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,

s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.

woman 6918210 1280

Az a sok királyfi és királyleány

Az a sok királyfi és királyleány, kik a felhőkben élnek,

s a képernyőn keresztül árasztják azt a sok észt,

folyvást több és még több pénzt remélnek.

 

Az egyszerű halandóknak a példaképei akarnak lenni,

megmutatják, milyen munka nélkül gazdagodni,

és mi az, amit nem igen szeretnének tenni.

 

Az pedig nem más, mint a dolgozás, az egy rémálom,

micsoda egy alantas dolog, kifejezetten utálandó,

s ezt prezentálják, közös és saját példákon.

 

Az a sok királyfi és királyleány, akik beképzeltek biza,

el sem tudják képzelni, milyen is az a valódi élet,

és pláne nem, hogy bennük is lehet hiba.

ai generated 8419483 640
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.