butaság Archívum - Kiss Gyula versei

A szeretetnek ideje

A szeretetnek ideje, hogy felvegye a kardot,

és a reménnyel együtt csatába szálljon,

különben végleg elvesztik a harcot.

Ellenfelük akad bőven és igen kegyetlenek,

jól vív a gyűlölet, a harag, meg a düh is,

s mind sajnálat nélkül verekszenek.

Az oldalukon küzd a gonoszság, az ármány,

az irigység és a rosszakarat mellettük,

s kicsivel hátrább a csinált járvány.

Az elvetemültség és a kapzsiság sem kutya,

a vérszomj vérszemet kapva vérengzz,

s ott a butaság is, amely igen buta.

A szeretetnek ideje kiállnia a lovagi próbát,

másképp elbuknak a reménnyel együtt,

és az el is döntené az emberek sorsát.

Egyre nagyobb a szakadék

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

egyre nő a feszültség, a meg nem értés,

és a tudatlanság rejlik emögött.

Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,

a téboly beszennyezi a mindennapokat,

és ennek okát mindenki másban leli.

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,

a butaság teret nyer az értelem fölött.

Mélységes sötétség van

Mélységes sötétség van sok koponyán belül,

ahol csupán a harag és a gyűlölet tombol,

oda az értelem fénye soha be nem kerül.

Mélységes sötétség van szerte eme világban,

a téboly és az őrület hatalma növekvőben,

ez meg is mutatkozik a dühödt vitákban.

Senki nem marad ugyanaz

Senki nem marad ugyanaz, minden változik,

változik az életkor, változik az egészség,

és mindaz, amiről az ember álmodik.

Változnak a vágyak és változik maga a lét is,

sőt, folyamatosan változnak az érzelmek,

ennek ellenére az élet szenvedés mégis.

Senki nem marad ugyanaz, de nem is teheti,

míg él a józanság, s míg lélegzik a remény,

az értelmet az ostobaság hiába temeti.

Az emberek mindig félnek

Az emberek mindig félnek és fájón remélnek,

s miközben már nem urai önmaguknak,

önnön okosságukról beszélnek.

Hiszik, hogy valakik és a véleményük számít,

s nélkülük ez a világ nem is működhetne,

miközben a sötétség deleje csábít.

Hiszik, hogy mind igaz, amit naponta látnak,

és amit hallanak, az csakis valóság lehet,

akkor is, ha ez mindőjüknek fájhat.

Az emberek mindig félnek, ám ez az ő bajuk,

de maguknak köszönhetik eme helyzetet,

hiszen elhitték, ér valamit a szavuk.

Igába hajtva nehéz

Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,

nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,

s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.

Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,

ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,

s a hanyatló értelem semmiből nem okul.

Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,

a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,

és megélni az igazság tündöklő hajnalát.

Butaságfalván nagy a vigalom

Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,

senkit nem érdekel a tudás, a valóság,

itt az előrejutáshoz nem kell suli.

Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,

ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,

s ha önként megy elébe a végnek.

Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,

mindennapos az őrjöngés, a tivornya,

és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.

Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,

folyik az ital, ropják a táncot egész este,

s nem fogják fel, homályban élnek.

Agymosó Masa mossa

Agymosó Masa mossa a hiszékeny agyakat,

ezt teszi naponta, rendre, folyamatosan,

és mindig kétszer, az unott szavakat.

Így éri el, hogy a mosásának nyoma legyen,

és mindenki ugyanazt a mantrát hajtsa,

mind a földön, égen, vízen, s hegyen.

Igen szorgosan dolgozik, hisz ez a feladata,

ezért is kapja a pénzét és az elismerést,

hiszi, nemsokára eljön az ő pillanata.

A pillanata, amelyben fennen tündökölhet,

melyben fürödhet, mint a hal a vízben,

és amely által ragyogva üdvözölhet.

Agymosó Masa mossa a fogékony elméket,

s mindazt, amire a megbízói megkérik,

ha kell, rongyot, ha kell, kelméket.

Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

A sekélyes elmék világában

A sekélyes elmék világában nagy a verseny,

folyamatosan méricskélik a másikat,

s mind töri magát, hogy nyerjen.

Vetélkednek, kinek is van bölcs gondolata,

és ki az, aki végül hazaviszi a pálmát,

kinek ármányosabb a fondorlata.

A sekélyes elmék világában boldog az élet,

hisz nem esik nehezükre a sok tudás,

és mindennap csak emelik a tétet.

h	K	s	c	p	s	v
						1
2	3	4	5	6	7	8
9	10	11	12	13	14	15
16	17	18	19	20	21	22
23	24	25	26	27	28