szolgaság Archívum - Kiss Gyula versei

A technika fogságában élve

A technika fogságában élve, a valóság nem számít,

s nem számítanak az emberi kapcsolatok,

mivel a nem létező látszat elkábít.

Manapság nincsenek beszélgetések, igaz ölelések,

nincs normális szülő és gyermek kapcsolat,

s szétfoszlanak a szoros kötelékek.

Nem számít az értelem, s nem is kell, hogy legyen,

elég a telefon bűbája, a számítógép varázsa,

és ez már nem a jövő, hanem a jelen.

Lélektelenné téve, az ember nem más, csak szolga,

engedelmes rab, olcsó kapcarongy csupán,

és elhiszi, csakis a főhajtás a dolga.

A technika fogságában élve, élvezhetetlen a világ,

nincs szeretet, s nincs tisztelet és becsület,

végül már a sírokon sem lesz virág.

Egy hosszú út után megpihenni

Egy hosszú út után megpihenni, mennyei érzés,

és levetni magunkról a terheink páncélját,

egy igazi álom, ez nem is lehet kérdés.

Az ember egész élete kihasználtság, s szolgaság,

kivéve természetesen a kiváltságos rétegnek,

melyeknek ez biz, kizárólag formaság.

Az egyszerű ember kiszolgáltatott, s rab csupán,

adózik mindenért, azért is, amiért élni mer,

és nyoma sem fog maradni halála után.

Elvárják, hogy engedelmeskedjen, fejet hajtson,

ne gondolkozzon, pláne vissza ne beszéljen,

és mindig önnön pusztulása felé tartson.

Egy hosszú út után megpihenni, a szívek vágya,

megérdemelten, szabadon élni, emberként,

és eme sok mocskot, magunkról lerázva.

A gazdagot nem érdekli a szegény

A gazdagot nem érdekli a szegény, soha nem is fogja,

kizárólag a haszon, a bevétel és a profit számít,

önnön kapzsiságának a halálig a foglya.

Nem számít senki, az emberség nagyon távol áll tőle,

eltapos bárkit, ha úgy érzi, veszélyezteti a pénzét,

és a saját hatalmát belevésetné a kőbe.

A gazdagot nem érdekli a szegény, az szolgának való,

talpalávalónak, kapcának tudja elképzelni csupán,

holott ő maga az, aki hitvány és csaló.

Egész életünkben

Egész életünkben, csupán mások szolgái vagyunk,

kidolgozzuk a lelkünket, a majdnem semmiért,

s magunk után szinte semmit nem hagyunk.

Nem fognak emlékezni reánk, mint dicső hősökre,

s mint egyfajta segítőre, támaszra, támogatóra,

sokkal inkább, mint gyáva, senki ősökre.

Azért élünk, hogy egyesek jól élhessenek általunk,

és miközben ők dőzsölnek a mi munkánk által,

mi csak a békés halálunkra várhatunk.

Egész életünkben számtalan bánat és keserűség ér,

megannyi lelki sebet szerzünk, sok fájdalmat,

ez az élet ennyi szenvedést tényleg megér?

Lelkiismeret nélkül élni

Lelkiismeret nélkül élni nem lehet könnyű,

és ártani másoknak felsőbb parancsokra,

nem más, mint aljas, gonosz, szörnyű.

Mégis van olyan réteg, amely erre kapható,

mely véres, júdás pénzért bármit megtesz,

és néhány tagja folytonos hangadó.

Ez a réteg nem sajnál senkit, semmit, aljas,

másokra hárítja a felelősséget bármikor,

s a hitványsága undorítóan szánalmas.

Valaha azért tanultak, hogy jókat tegyenek,

gyógyítsák a betegeket testben, lélekben,

s ne csak a hatalom bérencei legyenek.

Immár sajnálat nélkül osztogatják a halált,

nem szánnak sem öreget, sem gyereket,

s a sötétség bennük jó szolgára talált.

Lelkiismeret nélkül élni, lelketlennek való,

olyannak, aki eladja a becstelen lelkét,

ám a végén reá is vár majd a bakó.

A szolgaság jelképével arcukon

A szolgaság jelképével arcukon, rémült szemekkel,

rettegő pillantásokkal és iszonyatos félelemmel,

fejüket lehajtva küzdenek a lelki sebekkel.

A sebekkel, amelyeket a zsarnoki hatalom okozott,

és melyeket a háttér sötétsége diktált a számukra,

a hiszékenység pedig a maximumra fokozott.

A másokra tekintés hihetetlen gyötrelem számukra,

s mivel sokan nem hordják a mocsoknak bélyegét,

még nagyobb teher nehezedik a ferde vállukra.

Magukban elátkoznak mindenkit, kik józanul élnek,

akik szeretik a szabadságot, s a tiszta levegővételt,

és az aljas hazugságok nyomásában sem félnek.

Meghipnotizáltan gyűlölködnek, ellenségük az ész,

és nem bírják eltűrni a józanságot, hiszen gyávák,

s nem ellenkeznek, amikor közeledik a vész.

A szolgaság jelképével arcukon a halálukra várnak,

és engedelmesen kiszolgálva a hóhérok parancsát,

a végzetnek az ösvényén is szemlesütve járnak.

A szolgaság jelképe

A szolgaság jelképe virít az arcokon,

s takarja a hordója igaz valóját,

túlmutatva a régi harcokon.

A régi harcok már emlékekké váltak,

voltak kisebbek és nagyobbak,

s az időbe karcokat vájtak.

Újabban egyetlen harc dúl a Földön,

és valamennyi embert érintve,

az egész világ egy börtön.

Ez a jelkép félelemben tart, elhidegít,

s láthatatlanná teszi a lelkeket,

rettegést gerjeszt, idegesít.

Sokakban a látványa is pánikot okoz,

s a maszkjuk alatt imádkoznak,

amíg terjedőben a gonosz.

A szolgaság jelképe rémmé változtat,

s bábbá varázsol, nagy senkivé,

örökre pokolra kárhoztat.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31