mocsok Archívum - Kiss Gyula versei

A disznó elhitte

A disznó elhitte, hogy ő az udvar éke, dísze,

sőt, az udvarnak az ura, egyfajta isten,

és csakis érte rajonghat a népe.

Miközben a többi sertés igyekezett megélni,

addig a pocsolyában dagonyázott vígan,

és szeretett a hőstetteiről mesélni.

A többiek áhítattal hallgatták a dicső tetteit,

csodálták hatalmas termetét, szépségét,

és az óljába vitték neki a reggelit.

Neki kijutott mindenféle jóból, szívta a port,

büszkén, s flegmán nézett a többi lényre,

és eközben lehajtott pár pohár bort.

Magától eltelve feküdt be az akolba pihenni,

a dicsőségéről álmodott horkolás közben,

s nem akarta magát a zajnak kitenni.

A disznó elhitte, hogy sérthetetlen és fontos,

amikor azonban a gazdái mégis levágták,

a végzete igen csúnya lett, mocskos.

A víz felszínén úszó

A víz felszínén úszó mocsok belepi a tavat,

s eközben megfullasztja valamennyi halat.

Elzárja őket az oxigéntől, minden esélytől,

és megfosztja mindet az utolsó reménytől.

Szemétből nem lehet

Szemétből nem lehet erős várat építeni,

amely megvédi a népet viharok idején,

s gonoszsággal sem a falait díszíteni.

Nem való az asztalra terítőnek, ételnek,

nem való jó bornak sem étkek mellé,

és nem adhat reményt a léleknek.

Szemétből nem lehet szeretetet gyúrni,

és miatta a napfény is szürkén hűvös,

viszont bele lehet a mocsokba fúlni.

Az embernek elég

Az embernek elég önmaga terheit cipelni,

a saját fájdalmait és a kínjait elviselni,

nemhogy mindig a máséra figyelni.

Elég eltűrnie a hazugságok erős áradatát,

elviselni a becsapást, a megtévesztést,

s nem kimondani a saját gondolatát.

Elég megküzdenie az állandó félelmeivel,

a bizonytalanságával, a rémálmaival,

és megbirkóznia a saját érzéseivel.

Az embernek elég az a tengernyi mocsok,

amely elárasztja az élete minden percét,

s melytől még a Föld is nehezen forog.

A szenny lapátolása

A szenny lapátolása igen erőteljesen folyik,

éjjel és nappal is dolgoznak a munkások,

ám valahogy a szenny mégsem fogyik.

Az emberek mocsokban állnak undorodva,

és a bepiszkított ruháik erősen bűzlenek,

miközben levegőre vágynak fuldokolva.

Unják nagyon és szenvednek tőle rendesen,

rá kellene jönniük, önmagukért tenni kell,

nem pedig csak várni, s tűrni csendesen.

A szenny lapátolása és a sár dobálása megy,

alaposan megkeserítve a mindennapokat,

az élettől néhány nyugodt perc már kegy.

Karácsonykor is dől a mocsok

Karácsonykor is dől a mocsok eme világra,

és a szenny szolgái öntik is reánk bőven,

a szeretetre nem jut idő, csak vitákra.

Karácsonykor is dől a mocsok, s a gyűlölet,

a gonosz nem pihen még ilyenkor sem,

és nem hatja meg az ünnepi bűvölet.

Szemétből van bőven

Szemétből van bőven, sokkal több is, mint kéne,

nagyon felhalmozódott és ellepett mindent,

ideje lenne alaposan kitakarítani végre.

A bolygó egésze fuldoklik a rengeteg mocsoktól,

lassan már nem lehet tiszta élettérre találni,

és az embereknek elege van a mocsokból.

Szemétből van bőven és nincs idő tovább várni,

különben a szemét maga alá temet mindent,

így muszáj lesz eme világon rendet vágni.

A nyugati szél összesodorta

A nyugati szél összesodorta a mocskot, szemetet,

és elárasztotta velük a falvakat, városokat,

az egész világot, utcákat, s tereket.

Eme szenny belepte a virágos kerteket, parkokat,

bejutott minden élőhelyre, a legkisebb résbe,

s elnyomta a segélykiáltó hangokat.

Fuldoklásra kényszerítette az emberek sokaságát,

akik nem hittek még a saját szemüknek sem,

s így eltűrték a tébolyult rohanását.

A nyugati szél összesodorta a gonoszt, s a rosszat,

az elvetemültséget, a kapzsiságot, az árulást,

a hatalomvágy pedig kitart, élethosszat.

Amikor a tiszta víz felszínét

Amikor a tiszta víz felszínét a mocsok belepi,

és beborítja a sötét szenny, meg a méreg,

a friss oxigént a halaktól elveszi.

A halak fuldokolnak, s levegőért kapkodnak,

nem értik, mi történik, mi lett a vizükkel,

és az uszonyaikkal csapkodnak.

Ám hiába minden, egyre zavarosabb a vizük,

homályosul a látásuk, s fogy a reményük,

lassan elhal a túlélésbe vetett hitük.

Amikor a tiszta víz felszínét a mocsok belepi,

elvész a jövő és elvész a halak élettere is,

s ezért az élet már az esélyt temeti.

Egy kis hegyi városban

Egy kis hegyi városban összegyűlt a sok mocsok, szemét,

és ellepte az annak idején tiszta utcákat, tereket,

elvéve mindenki kedvét attól, hogy egyék.

Bűz terjengett a levegőben, beivódott a kövekbe, falakba,

s az egykori szép vidék élhetetlenné kezdett válni,

immáron nem lehetett fellátni a magasba.

Egy kis hegyi városban beszennyeződött minden, örökre,

az emberek már ki sem mertek lépni a házaikból,

és a továbbiakban sem lesz okuk örömre.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31