Saját alkotásaim
Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,
senkit nem érdekel a tudás, a valóság,
itt az előrejutáshoz nem kell suli.
Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,
ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,
s ha önként megy elébe a végnek.
Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,
mindennapos az őrjöngés, a tivornya,
és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.
Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,
folyik az ital, ropják a táncot egész este,
s nem fogják fel, homályban élnek.
A tévedést beismerni nem könnyű sohasem,
igen erős akarat és bátorság is kell hozzá,
ez a lélekben is nyomot hagy, odabent.
A tévedést beismerni sokaknak nem sikerül,
nem is akarják megtenni, mert az kudarc,
s hogy ki milyen jellem, végül kiderül.
A bérencek világában az árulás természetes,
a számukra a becsület az ismeretlen út,
s amiket tesznek, az mind feltételes.
A világukban a jellemtelenség a megszokott,
lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,
s az uralmuk alatt sok az elnyomott.
Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,
és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,
ám egyszer előlük is elmegy a vonat.
Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,
nem lesz rájuk már szükség, soha többé,
kívül kerülnek majd az eddigi körön.
A bérencek világában a sötétség az igazi úr,
náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,
soha nem jutnak a pokol tüzén túl.
Okoskodni mindig könnyű, ám küzdeni nem az,
s bár szájalni az élet nehézségeiről egyszerű,
ez a szenvedő számára soha nem vigasz.
Könnyű bírálni azokat, kik nem a jóba születtek,
akiknek nehéz a sorsa, keserű és kíméletlen,
s a sóhajaik nem hallhatóak a füleknek.
Okoskodni mindig könnyű, semmibe nem kerül,
ez így volt és így is lesz az idők végezetéig,
amíg a józan ész nem kerül végre felül.
A felfuvalkodott varangy öntelten dicséri magát,
állítja, hogy ő a legjobb, s legszebb varangy,
ő az, aki képviselheti a többiek szavát.
A többiekét, akik furcsa békahipnózisban élnek,
s nem félnek sem a gólyától, sem a siklótól,
bátran ellenállnak a ragyogó fénynek.
Hiszik, őket nem zavarhatja a tudás, az értelem,
és semmiféle gondolkodó, egyszerű béka,
hisz végül, övéké lesz majd a végtelen.
A felfuvalkodott varangy kihasználja a többieket,
szembe fordítja, míg a hazugságait ordítja,
és eközben le is tagadja a történteket.
Mikor nagyobb az arc, mint a csekélyke ész,
és a nem létező bátorság igen hősies,
igen hamar beköszönthet a vész.
Mikor túl nagy a száj, ám az értelem halott,
a hőbörgés és kivagyiság éli a világát,
odaüthet a sors, méghozzá nagyot.
Mikor nagyobb az arc, mint maga az ember,
és egyre csak nő, ezt észre sem véve,
biztosan leszakad majd egyszer.
A pökhendi hörcsög hajókázik a szakadék felé,
ott szeretne fotózkodni majd, a mélységben,
hisz ő a legjobb, hasít a felismerés belé.
Amíg evez, az jár a fejében, hogy milyen bátor,
mennyire okos, merész, a népe kiválósága,
s ezt szereti is hallani, naponta százszor.
Már hallja, ahogy a lezúduló víz alul dübörög,
ez a robaj félelmetes és eléggé meg is ijed,
ám nem teheti meg, hogy csak ücsörög.
Ahogy a szakadék széléhez ér, nyel egy nagyot,
lelki szemei előtt látja az otthoni raktárait,
amelyekbe gyűjtötte a rengeteg magot.
Egy pillanattal később hirtelen zuhan is lefelé,
hangosan visítva markolja a csónak oldalát,
s nem érzi magát bátornak, mint idefelé.
A hangos becsapódás közben levegőt sem vesz,
utána felsóhajtva tapogatja a pofazacskóját,
s érzi, nem biztos, hogy mindent jól tesz.
A partra érve fellélegzik és örülni kezd nagyon,
övé lesz a dicsőség, ezt fotókkal bizonyítja,
s amit eme útjáért kap, az jókora vagyon.
A pökhendi hörcsög hajókázik büszkén tovább,
úgy véli, ennél mélyebb pont nem létezhet,
ám egy feneketlen örvény várja odább.
Akit nem érintenek meg a szívből jövő érzések,
és akinek egyáltalán nem számít semmi,
abban nem merülnek fel kérdések.
Kérdések az igazságról, a valóságról és a hitről,
a lélek érzékenységéről, az álmok erejéről,
mindezeket nem ismeri, csak viccből.
Akit nem érintenek meg a szegények kiáltásai,
a népe sikolya, s a hazája hörgő könyörgése,
nos, neki sem lesznek majd kiváltságai.
Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,
a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,
az másoktól az anyagi javakat reméli.
Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,
hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,
és bárkin átgázol, ha előre akar menni.
Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,
fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,
s önmagát sok hasonlóval veszi körül.
Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,
mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,
ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.
Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,
és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,
s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.
