Saját alkotásaim
Minden szép álomnak vége szakad egyszer,
és mindenkinél eljön majd az a pillanat,
mikor már nem ragyog a Nap reggel.
Minden szép álomnak szomorú lesz a vége,
s valamennyi elvész a végtelen ködében,
mialatt mi eljutunk békésen a révbe.
Egy hazaáruló a hazája ellen bármire képes,
a számára a júdás pénz a legfontosabb,
s neki a sötétség ragyogó, fényes.
Egy hazaáruló a hazája ellen vétkezik sokat,
bárkit és bármit eltapos a kedve szerint,
ha ebből neki bármily haszna fogant.
Egy hazaáruló a hazája ellen mindent bevet,
csak gőgösen kacag a népe szenvedésén,
s ha az végre kipusztul, jókorát nevet.
Ötszáz éve e napon vérbe fúlt a nemzet,
a széthúzás bizony ilyen véget nemzett.
Mohács mezején maradt az ország java,
és igen fájó, égető sebet szerzett a haza.
Ötszáz éve e napon, 1526. 08. hó 29-én,
magyar hon népétől elbúcsúzott a fény.
Az akkori vereség homálya máig kitart,
és nem hagyja csitulni a lélekölő vihart.
Az emberek világa egy hamis és hazug világ,
tele önáltatással, csalással, kapzsisággal,
amelyben mindennaposak a viták.
Az emberek világa egy látszat, megtervezett,
szemfényvesztő, megtévesztő és lélekölő,
s az esetek többségében elrendezett.
Az emberek világa kegyetlen, rettegéssel teli,
a legtöbb ember sokat szenved, kínlódik,
és önmaga békéjét sehogyan sem leli.
Egy értelmes lény védi az utódait bármi áron,
harcol értük és az életben maradásukért,
a végsőkig, az bármennyire is fájjon.
Egy értelmes lény küzd, néha könnyes szemmel,
s ha kell, feláldozza magát a gyermekeiért,
nem úgy tesz, mint sokszor az ember.
Amikor a teli spájzot patkányok lepik el,
nem sok marad, mire a gazda reggel kel.
Felfalják az összes tartalékát, az élelmét,
s megerősítik a kártevőktől való félelmét.
Amikor a teli spájzot csupán emlék őrzi,
már semmi nincs, amit meg lehet főzni.
A régi szép idők után jön az éhezés kora,
ezt pedig senki nem felejti el majd soha.
Amikor kártevők lepik el a gyönyörű kertet,
amelynek a csodájára járt eddig a világ,
biztonságra egy növény sem lelhet.
A kártevők színesek, s csillognak a fényben,
az étvágyuk óriási, gyorsan pusztítanak,
rettegést keltve minden kerti lényben.
Amikor kártevők lepik el az összes növényt,
s elpusztítják még a jövőnek a csíráját is,
elhozzák a végleges sötétséget fölénk.
Az egész életünk kínok, panaszok sokasága,
legfőképp szenvedés és jó adag rettegés,
mielőtt eltűnünk az idő mocsarába.
Eltitkolt érzések, érzelmek kísérik az utunk,
bizonytalanság, kétkedés és sok félelem,
előbbre azonban sehogy nem jutunk.
Az egész életünk tragédiák sora és halmaza,
a hiszékenység, s a butaság uralja a létet,
egyszer talán eljön az értelem hajnala.
Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,
elegendő eme látványhoz az ablakot kitárni.
Égető napfény, kiszáradt fű és haldokló fák,
az ember bármerre néz, csakis ilyeneket lát.
Szomjazó föld, madarak, s mindenféle állat,
mindegyikük igen gyorsan áldozattá válhat.
Hamis felhők, s rendszeresen szórt mérgek,
hamarosan a tetemeken mulatnak a férgek.
Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,
elég csupán az egykori szép vidéket bejárni.
Igaz, még nincsenek oroszlánok és zsiráfok,
de van szenvedés, félelem, hervadó virágok.
Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,
nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,
és megtenné a népéért amit kellene.
A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,
nem a szabadság elvétele, mások lealázása,
s emberhez méltó lenne a magatartása.
A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,
Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,
s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.
Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,
amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,
tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.
Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,
a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,
és minden elesettre van néhány perce.
