Mennyit ér az a nép, mely összefogni képtelen,
amely önmagát pusztítja, s belülről rohad,
melynek a sorsa sosem volt vértelen?
Amely fejet hajt idegen uralom előtt bármikor,
amelyet nem a hazaszeretet, a szív vezérel,
és amelyik folyamatosan csak pánikol?
Amelyik véres pénzért behódol, árulóvá válva,
és megtagadja a gyökereit, a dicső múltját,
s amelyiket könnyen taposnak a sárba?
Amelyiknek már szégyen az egykori nagysága,
amely kicsi akar lenni, csak, hogy élhessen,
s melyiket torzzá tesz a gyűlölet vaksága?
Amelyik ahelyett, hogy példát venne elődeitől,
és fennen hirdetné az 1848.-49. ragyogását,
csak részesülni akar árulása előnyeiből?
Melynek nem a haza a fontos, nem a becsület,
nem Petőfi, Kossuth, és nem a szabadsága,
melynek a saját földje csupán terület?
Melynek egy része uszít, hergel, a másik ellen,
és megtesz bármit a félelem fenntartásáért,
s amelyikből kihalóban a harci szellem?
Mennyit ér az a nép, amely nem küzd magáért,
amely tétlenül nézi, hogy a porig lealázzák,
s nem áll össze egy nemzetté, a javáért?
