kiszolgáltatottság Archívum

Egy igaz embernek

Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,

nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,

és megtenné a népéért amit kellene.

A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,

nem a szabadság elvétele, mások lealázása,

s emberhez méltó lenne a magatartása.

A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,

Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,

s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.

Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,

amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,

tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.

Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,

a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,

és minden elesettre van néhány perce.

Nincs más választás

Nincs más választás, mint küzdeni a létért,

a szabadságért, egy igazán élhető életért,

és megküzdeni a kiszolgáltatott népért.

Nincs más választás, mint harcolni a jóért,

és kiállni az igazság mellett bármily áron,

néha csupán egyetlen reményteli szóért.

Régóta dühöng a vihar

Régóta dühöng a vihar, homokot visz a szél,

szerte hordja a városokba és a falvakba,

s mindenki megszenvedi, aki csak él.

Régóta dühöng a vihar, tébolyultan tombol,

a homok belekerül az emberek szemébe,

s így nem látják, mi mindent lerombol.

Az ünnep fényei

Az ünnep fényei nem mindenkinek ragyognak,

s nem mindenki érezheti a szeretet melegét,

van, hogy bánat jut kicsiknek, nagyoknak.

Az ünnep fényei néha csupán árnyékot vetnek,

árnyékot az elesett és magányos emberekre,

azokra, akik a szeretteikkel nem lehetnek.

Az ünnep fényei a szívekbe új reményt hoznak,

örömmel, s boldogsággal töltik fel a lelkeket,

egy kis időre búcsút inthet a jó a rossznak.

Arcmaszk mögé bújva

Arcmaszk mögé bújva, nem ember az ember,

csupán egy szolga és egy arctalan senki,

ki önmagára a félelem miatt nem lel.

Aki nem vállalja fel az értékeit, s az igazságot,

mert retteg és könnyebb is fejet hajtani,

semmint képviselni az égető valóságot.

Könnyebb megtagadni a szeretteit, az álmait,

letagadni mindazt, amit valaha szeretet,

és megcsúfolni a legtitkosabb vágyait.

Könnyebb elhatárolódni mindentől, ha fáj is,

és egyszerűbb hátat fordítani a múltnak,

mintsem kardot fogni, még ma, máris.

Arcmaszk mögé bújva, a lélek sokat szenved,

és sokat gyötrődik, amiért olyan gyenge,

s amiért manapság igen sokat enged.

Mind kiszolgáltatottak vagyunk

Mind kiszolgáltatottak vagyunk, amíg élünk,

amíg hordozzuk a saját terheink súlyát,

s amíg csakis rettegünk és félünk.

Amíg elhisszük, hogy nekünk más nem is jár,

és soha nem karol fel minket a remény,

addig biz az élet minden perce fáj.

Mind kiszolgáltatottak vagyunk, ha hagyjuk,

ha nem küzdünk és nem is ütünk vissza,

akkor a végzetünket meg is kapjuk.

Kiszolgáltatott állapotban szenved a lélek

Kiszolgáltatott állapotban szenved a lélek, főleg, ha szeret,

azonban nem azzal él, akihez igazi érzelmek kötik,

s ez ellen sajnos, csak vajmi keveset tehet.

Kiszolgáltatott állapotban szenved a lélek, s nehéz a dolga,

amennyiben nem tud szabadulni ebből a helyzetből,

soha nem lehet boldog és keserű lesz a sorsa.

Kényszerhelyzetben nehéz élni

Kényszerhelyzetben nehéz élni és nehéz dönteni,

az ember lelke ki van szolgáltatva folyvást,

s gyakran hullanak sokak könnyei.

Kényszerhelyzetben nehéz élni, tenni a dolgokat,

megfosztva a boldogságtól és a reménytől,

oly könnyű tönkretenni a sorsokat.

Az út elágazásánál

Az út elágazásánál, előbb-utóbb, sajnos muszáj dönteni,

hiszen egy egész élet múlhat a helyes választáson,

csak a végén ne hulljanak az ember könnyei.

A kényszer, a kiszolgáltatottság, megviseli a lelkek sorát,

szétszórtak, bizonytalanok, tanácstalanok lesznek,

és magukat becsapva várják az isteni csodát.

Az út elágazásánál eldőlhet minden, sötétség, vagy fény,

pusztulás, vagy megerősödés, kudarc, vagy siker,

ezekkel a gondokkal szembesül fiatal és vén.

Meddig tűrjük

Meddig tűrjük, hogy mások döntsenek helyettünk,

mások mondják meg, mikor, mit tehetünk,

s mások uralkodjanak felettünk?

Miért fogadjuk el, hogy tönkretegyék az életünket,

hogy eltiporják a szabadságunkat, jogainkat,

s előidézzék a kínzó végzetünket?

Hogyan hagyhatjuk azt, hogy elvegyék a javainkat,

s amíg sokszorosára növelik a bajainkat,

elnémítsák a józan szavainkat?

Hogy nézhetjük tétlenül, hogy állatként kezelnek,

tücsköt, bogarat és férget etetnek velünk,

míg a világra rácsokat szerelnek?

Milyen szülő az, aki a saját gyermekeit sem védi,

tétlenül hagyja, hogy kísérletezzenek rajtuk,

s eközben az igazságot azt kétli?

Meddig tűrjük, hogy a halálunkig igában tartanak,

félelmet és rettegést generálnak a számunkra,

míg ők otthon békésen alszanak?

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30