Mikor már minden fáj

Mikor már minden fáj, szenved a lélek,

ez az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

Megannyi probléma, gondok és terhek,

és a semmibe szálló dédelgetett tervek.

 

Lassan nem marad semmi, ami megéri,

ezért eljött az idő a valóságról mesélni.

Az azonban bizony nagyon is fog fájni,

és nem lehet csak a régi álmokkal hálni.

 

Mikor már minden fáj, kevés a remény,

hiszen a gonosz sajnos erős, s kemény.

Harcolni ellene szívvel, szerettel lehet,

mert tovább ez a sok rossz, nem mehet.

Gyorsan telik az idő

Gyorsan telik az idő az ember feje fölött, túl gyorsan,

igen hamar megöregszik, ha fiatalon meg nem hal,

s mindent, mit szeretet, elveszít szépen, sorban.

 

Elveszíti az egészségét, s az elméje homályossá válik,

fájnak az ízületei, ropognak a csontjai, fáradékony,

és egész nap a régi szép időkre, korokra vágyik.

 

Sokféle gond gyötri, melyeket egyre rosszabbul visel,

az emlékei a régmúltból élesek, a jelen nem számít,

és sokszor nem tudja miről beszélgetett, s kivel.

 

A bőre ráncossá válik és nem lát túl a szobája ajtaján,

sétálni is alig bír már, a cipekedés halál a számára,

semmi nem olyan ízű, vagy illatú, mint hajdanán.

 

Rokonai és ismerősei egyre fogytak az élet viharában,

a szívét bánat emészti, a lelke nagyon sérülékeny,

s túl sok a drága gyógyszer, a szokásos italában.

 

A családját imádja, reszkető kezei a fotóikat szorítják,

s lehet, nem tudta legtöbbször kifejezni a szeretetét,

ám miközben mereng, könnyei az arcát borítják.

 

Gyorsan telik az idő, s a falon lévő óra utoljára kattan,

mindez még eljut a tudatáig, míg leperegnek percei,

könnyes szemeit pedig lehunyja szépen, lassan.

Boldog Új Évet!

Boldog Új Évet! Ím eljött az évnek a vége,

sokan várták már, hogy bulizhassanak,

és ünnepelhessenek egy jót végre.

 

Eme év is nagyon kemény volt, sok rosszal,

fenyegetéssel, zsarolással, hazugsággal,

és mindenféle gonosszal, gonddal.

 

Megnyomorított lelkek milliói szenvedtek,

féltek kimenni az utcára is szabad arccal,

s maguknak levegőt sem engedtek.

 

Vállalkozások mentek tönkre igen gyorsan,

dolgozók ezrei kényszerültek eltávozni,

s feladni a munkájukat szép sorban.

 

Rengeteg család érezte át mi is az a gyász,

milyen elveszíteni rokonokat, barátokat,

és milyen, amikor kerülget a frász.

 

Félelem uralta a napok valamennyi percét,

elhidegülés és a kapcsolatok felbomlása,

húzta keresztül sokaknak a tervét.

 

Pedig lehetne ez sokkalta békésebb világ,

nyugodtabb, megértőbb és varázslatos,

melyben nyílna a sok gyönyörű virág.

 

Az emberek szerethetnék egymást szívből,

s megölelhetnék azokat, kiket szeretnek,

a rettegést nem ismernék, csak hírből.

 

Boldog Új Évet! Úgy biza őszintén szólna,

s jobban melegítené az emberek lelkét,

ösztönözve őket sok szépre és jóra.

A széken állva

A széken állva mereng életén egy férfi,

hogy ez a világ valaha is jobb lesz,

azt igencsak erősen kétli.

 

Gondolatai visszarepítik a szép múltba,

mikor gyerekként szaladt a mezőn,

majd belenézet egy kútba.

 

A kút csillogó vizében úszott egy béka,

igaz, nem is volt ott keresnivalója,

de mégis előfordult néha.

 

Hasonló történetek képei villantak elő,

szomorkásan elmosolyodott tőlük,

s érezte, elhagyja az erő.

 

Az arcáról igen hamar eltűnt a mosoly,

fájdalmasan felsóhajtott többször,

érezte e Földön csak fogoly.

 

Imádta a családját, a rokonait, barátait,

bármit megtett volna mindőjükért,

de sajnos ismerte a határait.

 

Manapság félelemben telnek a napjai,

minden perce rettegés és pánik,

így akarják a világ nagyjai.

 

A munkahelye veszélyben már megint,

pénze, tartalékai erősen fogyóban,

akárhová néz, bárhová tekint.

 

Kilátástalanság, ismét a járvány réme,

hazugságok sora, s cselszövések,

büntetések várnak a népre.

 

Egész nap maszkban fuldokolva lenni,

visszaszívni az elhasznált levegőt,

de nem tud ellene tenni.

 

Így semmit nem ér az élet, ez nem kell,

nem akar idomított állatként élni,

s nyugodalmat nem lel.

 

A széken állva, elmélkedve idáig jutott,

s míg könnyei cirógatták az arcát,

a lába alól a szék kibukott.

chair, room, dark

Bealkonyul

Bealkonyul eme világnak,

nincs többé helye vitáknak.

Leáldozik az ész, s értelem,

a gyilkolászás íme vértelen.

 

Hazugság felhője szárnyal,

leszámol a jóval, s vággyal.

Elhomályosítja a valóságot,

kierőszakolja az adósságot.

 

A butát még butábbá teszi,

az élet lehetőségét elveszi.

Kiritkítja a népek tömegét,

s mindig átírja a szövegét.

 

Folytonosan rettegést tálal,

félelemmel, pánikkal házal.

Szétrombolhatja a családot,

elriaszt biz minden barátot.

 

Sajnos könnyen sírba tehet,

az útja pusztuláshoz vezet.

Lélektelen lelkeket teremt

és örökre kivégzi a jelent.

 

Nem hagy örömöt, s szépet,

kizárólag gonoszokat éltet.

A világűrt is nagyon akarja,

és senki többé nem zavarja.

 

Bealkonyul eme világnak,

s nem lesz vége a hibáknak.

Lemegy a Nap, lenn marad,

ez a világ a vég felé halad.

mountains, landscape, sunset

Minden fáj

Gyerekkorban gondtalan az élet,

nevetés, kacaj és felhőtlen órák,

könnyed játékkal telnek a percek,

az álom útjait mesefigurák róják.



Iskolásként már nehezebb az út,

nem a táska súlya a gond csupán,

tudásvággyal telnek meg a napok,

a tanuló néha értetlenkedik sután.



A tinédzser kora maga a lázadás,

ellenszegülés, dacolás, ki a főnök,

egyre több a sérelem, s a kudarc,

hiába beszél a szülő, úgyis győzök.



Felnőttként arcul csap a valóság,

s éget az igazságtalanságok sora,

a stressz viharként sújt le sokszor

és a nyugalom örökre elszáll tova.



Végül eljön a pillanat, minden fáj,

a lélek fiatal marad, a test szenved,

az emlékek elillannak a végtelenbe,

s nem sikerül több levegőt venned.

dependent, dementia, woman

Az élet mégis szép

Ember gondolkodj, s ne add fel még,

hiszen jól tudod, a világ milyen szép!

Van benne fájdalom, de öröm is elég,

hinned kell, az Élet nem hagy el még.



Gondolj rá, mikor bölcsődben ringtál,

s édesanyád melléből anyatejet szívtál!

Majd iskolába jártál hosszú éveken át,

szereztél barátokat, láttál virágot, fát.



Felnőttél és kezedbe vehetted a sorsod,

érezted, hogy sokkal több lett a dolgod.

Szerelmes lettél, elárasztott az érzelem,

olykor biz háttérbe szorult az értelem.



Családot alapítottál, jöttek a gyerekek,

s szétáradt lelkedben a szülői szeretet.

Igyekeztél elkerülni a rossz dolgokat,

s szebbé, boldogabbá tenni a sorsodat.



Mérlegeld életed, ne csábítson a Halál!

Amíg velem vagy, Ő reád nehezen talál.



(Élet)

baby, caucasian, child

Túlterheltség

Az élet útján sok a teher,

s csak egyre nő a számuk,

akad gond nem egy, ezer,

holott nem vágyunk rájuk.

 

A nap minden perce nehéz,

s komoly próbatételek sora,

a jó néhanapján talán benéz,

ám nem marad sokáig soha.

 

Boldognak tűnhetnek órák,

s esetenként meglehet azok,

a történések az útjukat róják,

sajna utánuk jönnek a bajok.

 

Minden jó elillan biz hamar,

a sötétség fátyla reánk tekint,

a remény sok vizet nem zavar,

küzdhetünk újra, újból, megint.

 

Hőségtől gyötörten harcolunk,

izzadtságtól áztatott a ruhánk,

új, s újabb álmokat hajszolunk,

a szerencse nem tekint le reánk.

 

A túlterheltség végezhet velünk,

egyikünk a másik után hullik el,

a világból kevés jó jut nekünk,

nyugalmat lelkünk így nem lel.

books, woman, girl

Kimerülés

Terhek, gondok, nehéz percek,

tikkasztó hőség, s kínzó napok,

a feszültség a levegőben serceg,

mindenki számára jutnak bajok.

 

Izzadtság csorog le az állakon,

sokasodnak a kíméletlen órák,

óriási súly fekszik a vállakon,

a sejtek fáradtan az utakat róják.

 

Leépül a test és kiürül az elme,

riasztó beszédzavar mutatkozik,

az embertől több már nem telne,

nincs pillanata, mikor unatkozik.

 

Kimerülés taszít a mélység felé,

egyre hevesebben dobog a szív,

bárki tétován állhat a sorsa elé,

a vég tárt karokkal magához hív.

woman, model, girl