Saját alkotásaim
Egykoron a becsület és a hűség még jelentett valamit,
az adott szó fontos volt, ahogy a tisztesség is,
s nem lehetett semmibe venni valakit.
Egykoron a becsület és a hűség a halál percéig tartott,
sokan fel is áldozták magukat ezeket betartva,
s minden tettük, a jellemükről vallott.
Az élethez nagy kitartás szükséges, bizony nem kevés,
biz rengeteg a gond és a megoldandó probléma,
hisz az élet nem csupán ivás, meg evés.
Az élethez nagy kitartás szükséges, de még mennyire,
az ember hiába hoz az erején felül is áldozatokat,
sokszor mégsem marad végül semmije.
A valóság és az élet gyakran próbára teszi az embert,
sajna nem cirógatja a lelkét, kedvesen, lágyan,
hanem felkavarja, mint vihar a tengert.
A valóság és az élet meg tudja keseríteni az álmokat,
s a vágyak tüze hiába lobog fennen a szívekben,
az ember legtöbbször, szenvedő áldozat.
Megpróbáltatások sokasága terheli az embereket,
betegségek, adósságok, s hatalmas hitelek,
mindezek tönkreteszik a szervezetet.
Az élő szervezetet, amely a testet hívatott védeni,
megóvni a külső és a belső sérülésektől,
s a lelket, melyet nehéz megérteni.
A lélek annyira sérülékeny, hihetetlenül érzékeny,
s a reá nehezedő folyamatos nyomás alatt,
nem fürödhet a békesség fényében.
Megpróbáltatások sokasága tépi szét az álmokat,
s rombolhatja le a szépen felépített életet,
sajnos mindenkiből lehet áldozat.
Levegőhöz jutva az áldozat kezd remélni,
s miközben erősen kapkodja a levegőt,
elkezdi hinni, a holnapot megéli.
Fojtogatója azonban csak szórakozik vele,
ezáltal a saját gyilkos játékát játssza,
s szíve kegyetlenséggel van tele.
Karmait már mélyen belevájta jól a húsba,
áttépve a szöveteket s az inakat is,
a zsákmányt az árnyékba húzva.
Az rángatózik hevesen, s rémülten retteg,
kapaszkodik a maradék életösztönébe,
és tudja, hogy jártak így ezrek.
Levegőhöz jutva felcsillan egy kis remény,
ám az életben maradáshoz több kell.
Vajon túl fogja élni szegény?
