Saját alkotásaim
Annyira unalmas már mindaz, ami folyik,
a mindennapi hazugságok, ígéretek,
és az emberek lealázása porig.
Ugyanaz a lelki nyomás, ugyanaz a séma,
és ugyanaz a félelemkeltés, riogatás,
mintha nem létezne más téma.
Annyira unalmas ez a cirkusz, ez a gazság,
és gusztustalan, hogy ezt megtehetik,
egyvalami hiányzik, az igazság.
A világ legnagyobb rákfenéje, az a politika,
amiből hiányzik az erkölcs és az etika,
s melyben magas szintű a retorika.
Félelem által irányít és ígéretekkel elkábít,
hazugságokkal, zsarolással manipulál,
s minden igazságot letagad, elhárít.
Az intrika folyamatos, mindenfelé az árad,
behálózza az élet valamennyi területét,
igen kitartó és láthatóan nem fárad.
A világ legnagyobb rákfenéje igen hatásos,
észrevétlenül fertőzi meg az ép tudatot,
s a végeredmény legtöbbször halálos.
Ki nem mondott gondolatok, eltitkolt érzések,
fájó szívek és be nem vallott szerelmek,
mindig maradni fognak kérdések.
Kérdések, hogy miért így, miért nem másként,
s miképpen romlott el az, ami szuper volt,
hogyan viselkedhet az ember nyájként?
Ki nem mondott gondolatok és hamis igazság,
elferdített valóság, s ketrecbe zárt vágyak,
a pokolban lesz majd a végső vigasság.
Unalmas már ez a színdarab, unják is nagyon,
a nézőknek elege van, s fogy is a türelmük,
amit e darabra költöttek, az egy vagyon.
Mégis ugyanazt játsszák, más köntösbe bújva,
más színészekkel, de ugyanolyan rondán,
s a legelejétől hatalmas hasznot húzva.
A szponzorokat senki véleménye nem érdekli,
úgy vélik, ők egy szuper előadást terveztek,
s ez a mű mindenki csodálatát érdemli.
Unalmas már ez a színdarab, a közönség fújol,
újabban már megdobálják a színészeket is,
ám az sem számít, színre lépnek újból.
Aki pénzért megvehető, az annyit is ér,
nincs jelleme, nincs becsülete sem,
s még a létezéséért is pénzt kér.
Nem lehet megbízni benne semmikor,
hiszen gyakorta hazudik bárkinek,
és mindenkit folyvást megtipor.
Aki pénzért megvehető, az áruló mind,
bármikor képes hamis fordulatra,
s ennél alantasabb szint nincs.
Hőbörgő háborgók háborognak hamis hírek által,
a hamisságnak a héjái homályban tartják őket,
s már mennének is harcolni, kézzel-lábbal.
Hőbörgő háborgók háborognak háborús időkben,
és hörgő hatalmi tébolyban égve hadakoznak,
a hiszékenység a butasággal együtt időtlen.
A léleknek nincs szüksége a bántásra, a semmire,
a rosszra, a sértegetésekre és a gonoszra,
hiszen azok nem visznek messzire.
Nincs szüksége az ármányra, s az irigységre soha,
ahogyan nincs a hamisságra, aljasságra sem,
mert azok nem vezetnek végül sehova.
A léleknek nincs szüksége hitegetésre, s ámításra,
van viszont szeretetre, boldogságra, örömre,
amelyek őt magát veszik számításba.
Sokan a saját szemüknek sem hisznek, hiába néznek,
s hiába látják a valóságot újra, újból és újfent,
továbbra is kételkednek és tovább félnek.
A szívükhöz, a lelkükhöz, közelebb áll a mesék világa,
sokkal egyszerűbb szemeiket lehunyva álmodni,
és óhajaikat, fájdalmaikat kiáltani a világba.
Egyszerűbb nem elfogadni az igazságot és a tényeket,
sőt, megnyugtatóbb is, hisz nem jár bűntudattal,
ezen okból célszerű nem hallani a lényeget.
Sokan a saját szemüknek sem hisznek, nem is fognak,
mivel könnyebb letagadni a Napot is a kék égről,
mint elejét venni a hamisságnak, rossznak.
A szavak mögé bújnak a hazugok és a becstelenek,
mindazok, akiknek csalárd szándékai vannak,
s akik jónak látszanak, ám jellemtelenek.
A szavak mögé bújnak a hamisak, meg az álszentek,
kik igen mohók, s pénzért bármire kaphatóak,
számukra az élet és a világ csak lábjegyzet.
A mézesmadzag deleje sokszor túlontúl hatásos,
s amikor eme varázs végleg kiteljesedik,
a végeredmény legtöbbször halálos.
E madzag bűvkörébe vonzza azokat, akik vakok,
és lassan ható mérget csepegtet a füleikbe,
amitől aztán el is hiszik, hogy nagyok.
A mézesmadzag deleje hamis ígéretekkel csábít,
és igen ügyesen bájolja el az emberiséget,
minden értelmet, s józanságot elhárít.
