forróság Archívum - Kiss Gyula versei

A tűzokádó sárkány visszatért

A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,

a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,

el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.

Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,

iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,

a halálhörgés a számára a kedves zaj.

Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,

és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,

időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.

Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,

amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,

minden percüket az iszonyat kíséri.

A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,

bőven van még irtani való, van mit felégetnie,

hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.

A tartós hőség nem tesz jót senkinek

A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,

elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,

s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.

A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,

kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,

s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.

Már nincs hova bújni a hőség elől

Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,

átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,

a természetet is, mely így pokollá válhatott.

Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,

mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,

és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.

Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,

kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,

s már nem csupán nappal, este is rombol.

Az iszonyú forróságban a test nem pihen

Az iszonyú forróságban a test nem pihen, de a lélek sem,

az emberek többsége nagyon szenved e pokolban,

s bizony sokszor nem marad szárazon a szem.

Nem marad, hiszen a sós izzadás elhomályosítja a látást,

marja az arcot, behatol az ember minden pólusába,

és nem fog hozni senkire, semmiféle áldást.

Bezzeg a temetőkben kellemes a hűvös, valósabb a béke,

az ott pihenő rokonok, barátok, ismerősök sokasága,

már mind eltávozott, a legragyogóbb fénybe.

Az iszonyú forróságban a test nem pihen, csakis vegetál,

és minden hazugság, ami arról szól, hogy ez így a jó,

össze fog dőlni, mint egy álombeli mesevár.

A fantáziák világában kellemes a hűvös

A fantáziák világában kellemes a hűvös, s jó az idő,

ember, állat és növény egyaránt jól érzi magát,

egy normális világban, bizony ez lehet jövő.

Nincs forróság, amely megfojtja az életet és a létet,

s nincs semmiféle embertelen dolog, vagy kín,

melynek gyötrő hatása soha nem érhet véget.

Vannak viszont hűs patakok, virágos rétek, mezők,

a bokrok alól madarak vidám éneke száll tova,

és hallgatják őket a tölgyek, hársak, fenyők.

A tiszta kék égen bárányfelhők játszanak a Nappal,

esténként pedig bekacsint a mosolygós Hold is,

és álomtáncot jár minden kicsivel, naggyal.

A fantáziák világában kellemes a hűvös, pihentető,

békét és nyugalmat biztosít a lelkek számára,

egy hely, ahol minden jobban elviselhető.

Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot

Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, amely kínoz,

s amely még a lelket is kiöli a szenvedőkből,

és közelebb juttat a hűvös sírhoz?

Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, mely pusztít,

s lerombolja az egészséget, elveszi az erőt is,

és mindenféle életet megkurtít?

Amikor a kínzó hőség gyötri az embert

Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, minden rosszabb,

a szenvedés, a kínlódás, s a türelmetlenség nagyobb,

ami eddig rövidnek tűnt, most sokkal hosszabb.

Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, a hangulata nulla,

folyamatosan izzad, bűzlik, tapad, mindenkit leordít,

és már önmagáról is állítja, hogy csak egy hulla.

Az élet túlontúl rövid

Az élet túlontúl rövid, de a forróság ideje hosszú,

kegyetlenül gyötrő, a kínokat igen elnyújtja,

s olyan ez, mint egy élet elleni bosszú.

Az élet túlontúl rövid, ám a pokoli hőség nem az,

s könnyedén tönkreteszi a vidám perceket is,

a kérdés az, hol marad a hűvös vigasz?

Kinek nincs még elege

Kinek nincs még elege a szenvesztő hőségből,

melyben minden perc egy igazi gyötrelem,

és az ember kibújna már a bőréből?

Mikor elfogy az erő és nem lehet hová elbújni,

a légzés is igen nehéz a fullasztó levegőtől,

ez nem fog már sohasem elmúlni?

Kinek nincs még elege mindebből az egészből,

meddig kell még tűrni és meddig kitartani,

s meddig csak álmodni a reményről?

Milyen csodás

Milyen csodás ez a rettenetes és kínzó hőség,

melytől izzad az ember, de úgy rendesen,

s a terményekből sem lesz bőség.

A befolyásolt időjárás valódi poklot varázsol,

és kíméletlenül gyötri az élővilág nagyját,

növénnyel, állattal egyaránt leszámol.

Nem enged pihenni, s elveszi a maradék erőt,

meggátolja a felfrissülést, a normális létet,

messze elűzve a természetes esőt.

Milyen csodás a forróság, jó ám a szenvedés,

kinek is kellenének az elviselhető napok,

mikor itt van helyettük a perzselés.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31