Saját alkotásaim
A mocsárból nincs menekvés, az maga a halál,
aki belelép, az egyre mélyebbre süllyed,
és onnan visszautat már nem talál.
A mocsárból nincs menekvés, magához ragad,
és miközben fájón fuldoklik az áldozata,
a mocsár a szenvedésén jókat kacag.
Az egész életünk kínok, panaszok sokasága,
legfőképp szenvedés és jó adag rettegés,
mielőtt eltűnünk az idő mocsarába.
Eltitkolt érzések, érzelmek kísérik az utunk,
bizonytalanság, kétkedés és sok félelem,
előbbre azonban sehogy nem jutunk.
Az egész életünk tragédiák sora és halmaza,
a hiszékenység, s a butaság uralja a létet,
egyszer talán eljön az értelem hajnala.
Olyan most a világ, mint a fortyogó vulkán,
a belsejében iszonyú erők működnek,
és biztosan kitör majd idő múltán.
Olyan most a világ, mint egy ködös mocsár,
igen veszélyes hely és kiismerhetetlen,
ahol nem látható élesen a határ.
Olyan most a világ, mint egy lángoló mező,
melyen az élet hamvai hevernek szerte,
s melyet nem tud eloltani az eső.
Olyan most a világ, mint egy vídia, kemény,
olyan, mint egy kietlen és forró sivatag,
amelyet örökre elhagyott a remény.
Az eddigi világ hamarosan a süllyesztőbe kerül,
minden, ami ez idáig szép és jó volt benne,
végleg a sötét gonosz mocsarába merül.
Az eddigi világ megszűnik és nem lesz visszaút,
vele köszön el a szeretet, a becsület, az élet,
s vele távozik a jelen, a jövő, meg a múlt.
Az eddigi világ élhetne, ha küzdene önmagáért,
ha nem adna fel minden esélyt és reményt,
s ha szükséges, kardot vonna az igazáért.
A világ a fertő mocsarába süllyed, amely egyre terjed,
és nem kíméli az eddigi, megszokott életrendet,
hanem mindenféle alja elmebajra gerjed.
A világ a fertő mocsarába süllyed, s onnan kiút nincs,
elsüllyed az értelem, a történelem, a múlt, a lét,
és nemsokára ezeknek már nyoma sincs.
Aki belelép a mocsárba, az nagy eséllyel elsüllyed,
hisz az magába szívja és egyúttal végez is vele,
a sors, egyeseket ilyenformán megbüntet.
Aki belelép a mocsárba, annak a reménye is elhal,
és miközben próbál kimászni az életét mentve,
rájön, hogy a sötét mocsár, mindent felfal.
Mocsárba süllyed az ismert világ és ott is marad,
a sötétség leple egyre erősebben terjeng,
s az élet, a végleges vég felé halad.
Mocsárba süllyed az ismert világ, kialszik a fény,
nem ragyognak többé csillagok az égen,
és el fog pusztulni valamennyi lény.
Az Ész és az Értelem útnak indult egy napon,
gondolták megkeresik a jó megoldást,
és igyekeztek is ezért oly nagyon.
Végigjárták a világnak bugyrait és segítettek,
találkoztak az Elmével is egy délután,
és kis pihenő után, erőt merítettek.
Azután folytatták az útjukat a tudás irányába,
a homály leküzdése lett a fő céljuk,
s így kerültek a sötét világába.
Ott félvakon csak tapogatóztak, s nem láttak,
a szemük lassan szokta csak a helyet,
épp ezért a menekülésre vágytak.
Azonban már késő volt, a mocsárba kerültek,
érezték, hogy egyre inkább süllyedtek,
és lassan a legaljára merültek.
Levegő után kapkodtak, de csak fuldokoltak,
s kínjaikban felmerültek a régi szép idők,
a mostanitól bizony undorodtak.
Az Ész és az Értelem érezte, hogy itt a vége,
s innen nem lehet kiszabadulni könnyen,
ám úgy döntöttek, harcolnak végre.
Az elnyomottak sikolya messze száll a sötétben,
és félelmetesen hangzik, mint a lidércek dala,
könnyen rettegést keltve a lelkek körében.
Éles hangjukat elnyeli a bűzlő, süppedő mocsár,
amelynek sötét és feneketlen mélye halálos,
s mely egyetlen élőlénnyel sem cimborál.
Folyvást fortyog a feltörő gázok gyilkos elegye,
és mindazok, akik bármily okból beleléptek,
meglátták, milyen a halál útjának az eleje.
Az elnyomottak sikolya addig meg nem szűnik,
amíg az elnyomók gonoszsága, s kapzsisága,
ebből a világból, véglegesen el nem tűnik.
Kimosott rongyok hevernek szerteszét,
elkoptak a folyamatos vegyi mosástól,
a szöveteik nem bírták a sok terhelést,
szétmállottak az állandósult nyomástól.
Rengeteg ruhadarab hever mocsokban,
a méretük és anyaguk igencsak változó,
koruk, s minőségük nem igen mérvadó,
a mocsárban valamennyi csak sárgolyó.
Kimosott rongyok, nélkülözhető ruhák,
melyek egykor sugározták a szépséget,
mára már csak ódivatú, elavult cuccok,
s biz nem igen csigázzák fel az érzéket.
E rongyok valaha ékei voltak a Földnek,
s a világ általuk sokkalta színesebb volt,
eddig annyi, de annyi próbatételt átéltek,
ám ami ez idáig történt, nem róluk szólt.
