Saját alkotásaim
Csuromvizes ruhák, izzadtság, forró levegő,
elviselhetetlen nappalok, gyötrő éjjelek,
szomjas állatok és kiszáradt legelő.
Pusztuló termőföldek, s víz nélküli patakok,
madártetemek az utak mentén szerte,
és kimerültségtől tántorgó alakok.
Csuromvizes ruhák, orrokat facsaró szagok,
a manipulált időjárás vígan teszi a dolgát,
eközben szenvednek kicsik, nagyok.
Semmi nem mozdul. Fojtogat a forró levegő.
Szenved ember, állat és csontszáraz a legelő.
A hőség tombolva pusztít, leizzaszt, kimerít,
s előbb-utóbb, de biztosan mindenkit kiterít.
Semmi nem mozdul. A csinált forróság arat,
a levegő izzik, perzsel, s fuldokolnak a halak.
A növények kókadoznak, veszélyben a létük,
s joggal érzik azt, hogy senki nem tesz értük.
Pusztító forróságban szenvednek a növények,
meghajolva, megsápadva szomorkodnak,
miközben esőért esedeznek szegények.
Emberi fül nem hallja meg fájdalmas jajukat,
és gyakorta szenvtelen arccal néznek rájuk,
nem átérezvén a fuldoklásukat, bajukat.
Pusztító forróságban hervadoznak a virágok,
és sárgulnak az egykor zöld rétek, mezők,
a hőség felemészti ezt az egész világot.
Bekopogtatott a hőség, s elhozta sokak álmát,
a folytonos izzadást, a kimerítő napokat,
amikért mindenki fejezze ki a hálát.
Örüljenek az emberek, immár nem kell fázni,
a szél is forró, a levegő pedig párás, fojtó,
és így megtanulnak a hűvösre vágyni.
Az éjszakai alvás szabadságra ment egy ideig,
átvette helyét a forgolódás, a féléber lét,
s ezt a legtöbben keservesen viselik.
Bekopogtatott a hőség, s úgy döntött, marad,
azonban nem örökre, csupán csak addig,
míg a ruha mindenkire rá nem tapad.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,
elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,
s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,
kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,
s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.
Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,
átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,
a természetet is, mely így pokollá válhatott.
Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,
mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,
és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.
Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,
kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,
s már nem csupán nappal, este is rombol.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, de a lélek sem,
az emberek többsége nagyon szenved e pokolban,
s bizony sokszor nem marad szárazon a szem.
Nem marad, hiszen a sós izzadás elhomályosítja a látást,
marja az arcot, behatol az ember minden pólusába,
és nem fog hozni senkire, semmiféle áldást.
Bezzeg a temetőkben kellemes a hűvös, valósabb a béke,
az ott pihenő rokonok, barátok, ismerősök sokasága,
már mind eltávozott, a legragyogóbb fénybe.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, csakis vegetál,
és minden hazugság, ami arról szól, hogy ez így a jó,
össze fog dőlni, mint egy álombeli mesevár.
A fantáziák világában kellemes a hűvös, s jó az idő,
ember, állat és növény egyaránt jól érzi magát,
egy normális világban, bizony ez lehet jövő.
Nincs forróság, amely megfojtja az életet és a létet,
s nincs semmiféle embertelen dolog, vagy kín,
melynek gyötrő hatása soha nem érhet véget.
Vannak viszont hűs patakok, virágos rétek, mezők,
a bokrok alól madarak vidám éneke száll tova,
és hallgatják őket a tölgyek, hársak, fenyők.
A tiszta kék égen bárányfelhők játszanak a Nappal,
esténként pedig bekacsint a mosolygós Hold is,
és álomtáncot jár minden kicsivel, naggyal.
A fantáziák világában kellemes a hűvös, pihentető,
békét és nyugalmat biztosít a lelkek számára,
egy hely, ahol minden jobban elviselhető.
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, amely kínoz,
s amely még a lelket is kiöli a szenvedőkből,
és közelebb juttat a hűvös sírhoz?
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, mely pusztít,
s lerombolja az egészséget, elveszi az erőt is,
és mindenféle életet megkurtít?
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, minden rosszabb,
a szenvedés, a kínlódás, s a türelmetlenség nagyobb,
ami eddig rövidnek tűnt, most sokkal hosszabb.
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, a hangulata nulla,
folyamatosan izzad, bűzlik, tapad, mindenkit leordít,
és már önmagáról is állítja, hogy csak egy hulla.
