Saját alkotásaim
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,
elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,
s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.
A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,
kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,
s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.
Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,
átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,
a természetet is, mely így pokollá válhatott.
Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,
mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,
és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.
Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,
kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,
s már nem csupán nappal, este is rombol.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, de a lélek sem,
az emberek többsége nagyon szenved e pokolban,
s bizony sokszor nem marad szárazon a szem.
Nem marad, hiszen a sós izzadás elhomályosítja a látást,
marja az arcot, behatol az ember minden pólusába,
és nem fog hozni senkire, semmiféle áldást.
Bezzeg a temetőkben kellemes a hűvös, valósabb a béke,
az ott pihenő rokonok, barátok, ismerősök sokasága,
már mind eltávozott, a legragyogóbb fénybe.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, csakis vegetál,
és minden hazugság, ami arról szól, hogy ez így a jó,
össze fog dőlni, mint egy álombeli mesevár.
A fantáziák világában kellemes a hűvös, s jó az idő,
ember, állat és növény egyaránt jól érzi magát,
egy normális világban, bizony ez lehet jövő.
Nincs forróság, amely megfojtja az életet és a létet,
s nincs semmiféle embertelen dolog, vagy kín,
melynek gyötrő hatása soha nem érhet véget.
Vannak viszont hűs patakok, virágos rétek, mezők,
a bokrok alól madarak vidám éneke száll tova,
és hallgatják őket a tölgyek, hársak, fenyők.
A tiszta kék égen bárányfelhők játszanak a Nappal,
esténként pedig bekacsint a mosolygós Hold is,
és álomtáncot jár minden kicsivel, naggyal.
A fantáziák világában kellemes a hűvös, pihentető,
békét és nyugalmat biztosít a lelkek számára,
egy hely, ahol minden jobban elviselhető.
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, amely kínoz,
s amely még a lelket is kiöli a szenvedőkből,
és közelebb juttat a hűvös sírhoz?
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, mely pusztít,
s lerombolja az egészséget, elveszi az erőt is,
és mindenféle életet megkurtít?
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, minden rosszabb,
a szenvedés, a kínlódás, s a türelmetlenség nagyobb,
ami eddig rövidnek tűnt, most sokkal hosszabb.
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, a hangulata nulla,
folyamatosan izzad, bűzlik, tapad, mindenkit leordít,
és már önmagáról is állítja, hogy csak egy hulla.
Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, végre-valahára,
olyan jó izzadni, állandóan ruhát cserélni, s tapadni,
leégni és pirosra sülni, vidáman kacarászva.
Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, ez igazi élvezet,
s nincs is csodásabb, mint a szemünkbe csorgó sós lé,
ennél szebbet nem tud varázsolni a képzelet.
Az élet túlontúl rövid, de a forróság ideje hosszú,
kegyetlenül gyötrő, a kínokat igen elnyújtja,
s olyan ez, mint egy élet elleni bosszú.
Az élet túlontúl rövid, ám a pokoli hőség nem az,
s könnyedén tönkreteszi a vidám perceket is,
a kérdés az, hol marad a hűvös vigasz?
Kinek nincs még elege a szenvesztő hőségből,
melyben minden perc egy igazi gyötrelem,
és az ember kibújna már a bőréből?
Mikor elfogy az erő és nem lehet hová elbújni,
a légzés is igen nehéz a fullasztó levegőtől,
ez nem fog már sohasem elmúlni?
Kinek nincs még elege mindebből az egészből,
meddig kell még tűrni és meddig kitartani,
s meddig csak álmodni a reményről?
Mindenkiből kihozza a hőség a legrosszabb oldalát,
a kegyetlenséget, a gyilkos hajlamot és a gonoszt,
s felidézi az emberiség legsötétebb korszakát.
Azt a korszakot, melyben az értelem nem virágzott,
amelyben a jóság, a szeretet és a szépség bűn volt,
s amelyikből a tiszta erkölcs biza hiányzott.
Mindenkiből kihozza a pokol az igazi, valódi énjét,
a legrejtettebb vágyait és a legszörnyűbb álmait,
s megmutatja az emberi faj igazi mikéntjét.
