hőség Archívum - Kiss Gyula versei

Nem kell Afrikába menni

Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,

elegendő eme látványhoz az ablakot kitárni.

Égető napfény, kiszáradt fű és haldokló fák,

az ember bármerre néz, csakis ilyeneket lát.

Szomjazó föld, madarak, s mindenféle állat,

mindegyikük igen gyorsan áldozattá válhat.

Hamis felhők, s rendszeresen szórt mérgek,

hamarosan a tetemeken mulatnak a férgek.

Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,

elég csupán az egykori szép vidéket bejárni.

Igaz, még nincsenek oroszlánok és zsiráfok,

de van szenvedés, félelem, hervadó virágok.

Keserű könnyek

Keserű könnyek áztatják a kiszáradt földet,

igen szomorú emberek könnyei ezek,

akik siratják az egykori zöldet.

A növény és állatvilágot, az élettel teli tájat,

a csicsergő madarakat, a fürge őzeket,

a sűrű bokrokat, dús lombú fákat.

Keserű könnyek válnak semmivé a porban,

és tűnnek el ott viharos gyorsasággal,

ahogy minden jó is eltűnik sorban.

Az izzadtság tengerében

Az izzadtság tengerében fürdenek az emberek,

szenvednek a kínzó hőség pusztító erejétől,

és van gondjuk, problémájuk rengeteg.

Ugyanúgy szenved a természet, s maga az élet,

pusztulnak a növények, ahogy az állatok is,

a manipulált forróság elhozza a véget.

Az izzadtság tengerében elhal a jelen és a jövő,

a remény is fulladozik magára nem találva,

sokan most jönnek rá, a sors cselszövő.

A szegény a felelős mindenért

A szegény a felelős mindenért, nem a gazdag,

és ő a hibás a világ valamennyi bajáért,

neki semmit csak úgy nem adnak.

Viselje el a terheket, a hőséget, a szárazságot,

a nagy számlákat, adókat, meghurcolást,

s ne is fogalmazzon meg jókívánságot.

Pláne ne magának, s a többi szegénynek sem,

örüljön, hogy víz nélkül élhet egy darabig,

miközben a könnytől kiszárad a szem.

A szegény a felelős mindenért, ahogy mindig,

miközben az elit húst eszik, pezsgőt iszik,

az ő lelkében már a remény sem izzik.

Csuromvizes ruhák

Csuromvizes ruhák, izzadtság, forró levegő,

elviselhetetlen nappalok, gyötrő éjjelek,

szomjas állatok és kiszáradt legelő.

Pusztuló termőföldek, s víz nélküli patakok,

madártetemek az utak mentén szerte,

és kimerültségtől tántorgó alakok.

Csuromvizes ruhák, orrokat facsaró szagok,

a manipulált időjárás vígan teszi a dolgát,

eközben szenvednek kicsik, nagyok.

Semmi nem mozdul

Semmi nem mozdul. Fojtogat a forró levegő.

Szenved ember, állat és csontszáraz a legelő.

A hőség tombolva pusztít, leizzaszt, kimerít,

s előbb-utóbb, de biztosan mindenkit kiterít.

Semmi nem mozdul. A csinált forróság arat,

a levegő izzik, perzsel, s fuldokolnak a halak.

A növények kókadoznak, veszélyben a létük,

s joggal érzik azt, hogy senki nem tesz értük.

Pusztító forróságban

Pusztító forróságban szenvednek a növények,

meghajolva, megsápadva szomorkodnak,

miközben esőért esedeznek szegények.

Emberi fül nem hallja meg fájdalmas jajukat,

és gyakorta szenvtelen arccal néznek rájuk,

nem átérezvén a fuldoklásukat, bajukat.

Pusztító forróságban hervadoznak a virágok,

és sárgulnak az egykor zöld rétek, mezők,

a hőség felemészti ezt az egész világot.

Bekopogtatott a hőség

Bekopogtatott a hőség, s elhozta sokak álmát,

a folytonos izzadást, a kimerítő napokat,

amikért mindenki fejezze ki a hálát.

Örüljenek az emberek, immár nem kell fázni,

a szél is forró, a levegő pedig párás, fojtó,

és így megtanulnak a hűvösre vágyni.

Az éjszakai alvás szabadságra ment egy ideig,

átvette helyét a forgolódás, a féléber lét,

s ezt a legtöbben keservesen viselik.

Bekopogtatott a hőség, s úgy döntött, marad,

azonban nem örökre, csupán csak addig,

míg a ruha mindenkire rá nem tapad.

A tartós hőség nem tesz jót senkinek

A tartós hőség nem tesz jót senkinek, éppen ellenkezőleg,

elveszi az életerőt, megterhel, kimerít, a sírba juttat,

s bizony még a legerősebbek is megperzselődnek.

A tartós hőség nem tesz jót senkinek, biz hatásos fegyver,

kiöli a lelket, elpusztítja a termést, elvonja a figyelmet,

s a legvégén rájön az ember, hogy ő már nem kell.

Már nincs hova bújni a hőség elől

Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,

átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,

a természetet is, mely így pokollá válhatott.

Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,

mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,

és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.

Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,

kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,

s már nem csupán nappal, este is rombol.

h	K	s	c	p	s	v
						1
2	3	4	5	6	7	8
9	10	11	12	13	14	15
16	17	18	19	20	21	22
23	24	25	26	27	28	29
30