Saját alkotásaim
Amikor egy hóhér kezébe bárdot adnak,
és egy ezüsttel, arannyal teli erszényt,
lesz félnivalója kicsinek, nagynak.
Amikor egy hóhér kiélheti véres vágyát,
és kéjes örömmel végezhet bárkivel,
gúnyos mosollyal húzza el a száját.
Amikor egy hóhér elhiszi, hogy istenség,
és a legjobb, a legtehetségesebb hóhér,
akkor úgy érzi, már ő a mindenség.
Az emberek világa egy hamis és hazug világ,
tele önáltatással, csalással, kapzsisággal,
amelyben mindennaposak a viták.
Az emberek világa egy látszat, megtervezett,
szemfényvesztő, megtévesztő és lélekölő,
s az esetek többségében elrendezett.
Az emberek világa kegyetlen, rettegéssel teli,
a legtöbb ember sokat szenved, kínlódik,
és önmaga békéjét sehogyan sem leli.
A pénz bűvöletében sokan mássá válnak,
csillog a szemük, pökhendiek lesznek,
s egy álomvilágnak a talaján állnak.
Kapzsiság árad az ereikben, éjjel-nappal,
a mohóság felfalja a lelkük maradékát,
és nem törődnek kicsivel, naggyal.
A hatalmi téboly kezd eluralkodni rajtuk,
s marakodnak a legkisebb koncokon is,
csak a pénz láttán derül fel az arcuk.
A pénz bűvöletében fuldokolnak a végig,
és nincsenek tekintettel senkire sem,
az emberséget nem pénzben mérik.
Halkan járja az idő a végtelennek útját,
közben figyel, tanul és szomorkodik,
látva az emberek jelenét, múltját.
Látva, mit tettek a Földdel, s magukkal,
mivé is lettek az önzéstől, irigységtől,
mert soha nem bírtak a bajukkal.
Mivé tette őket a pénz, no és a hatalom,
a kapzsiság, a lelketlenség, a harag,
s az elképzelt győzelem, jutalom.
Mivé tette őket a tudatlanság homálya,
a hiszékenység és az égető gyűlölet,
s a hiábavaló várakozás a csodára.
Azt is látja, él még bennük igaz szeretet,
vágynak a szerelemre, szépségre, jóra,
és úsznának a fényben egy keveset.
Szeretnének boldogok lenni és nevetni,
örülni, kacagni, felhőtlenül ragyogni,
s a gondokat, bajokat végre feledni.
Halkan járja az idő a felfedezetlen utat,
s tudja, az az út egy valódi labirintus,
az emberek sorsa meglelni a kiutat.
Karácsonykor is dől a mocsok eme világra,
és a szenny szolgái öntik is reánk bőven,
a szeretetre nem jut idő, csak vitákra.
Karácsonykor is dől a mocsok, s a gyűlölet,
a gonosz nem pihen még ilyenkor sem,
és nem hatja meg az ünnepi bűvölet.
A bérencek világában az árulás természetes,
a számukra a becsület az ismeretlen út,
s amiket tesznek, az mind feltételes.
A világukban a jellemtelenség a megszokott,
lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,
s az uralmuk alatt sok az elnyomott.
Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,
és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,
ám egyszer előlük is elmegy a vonat.
Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,
nem lesz rájuk már szükség, soha többé,
kívül kerülnek majd az eddigi körön.
A bérencek világában a sötétség az igazi úr,
náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,
soha nem jutnak a pokol tüzén túl.
Melyik a leggonoszabb faj, az, amelyik fosztogat,
a pénzért bármire képes, rabol, meg gyilkol,
és eközben jó tanácsokat osztogat?
Amelyik irigy, melyiknek mindig a másé kellene,
amelyik szórakozásból bántja a többieket,
és amelyiknek hiányos a jelleme?
Amelyik önző érdekből pusztít, a hatalom a célja,
amelyik kegyetlenebb valamennyi állatnál,
s amelyik tud kedves is lenni néha?
Amelyik folyamatosan háborúzik és félelmet kelt,
amelyiknek egy része gonosz terveket sző,
s csak akkor nyugszik le, ha nyert?
Melyik a leggonoszabb faj, vajon melyik is lehet,
amelyik igényt tart mindenre, ami létezik,
és hiszi, mindezért bármit megtehet?
Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,
a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,
az másoktól az anyagi javakat reméli.
Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,
hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,
és bárkin átgázol, ha előre akar menni.
Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,
fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,
s önmagát sok hasonlóval veszi körül.
Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,
mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,
ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.
Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,
és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,
s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha üres a lelke,
ha nem érdekli semmi más ezen a világon,
s csak a hatalom megszerzése a terve.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha irigy, kapzsi,
és eladná a szeretteit is bármikor, bárkinek,
s a szívébe csak a gonosz jár be lakni.
Hiába dúskál valaki a pénzben, őt is eléri a vég,
nem menekülhet a sorsa elől, ahogy senki,
és a bűnei miatt, a tüzes pokolban ég.
Aki a fogához veri a garast, azt csakis a pénz érdekli,
a fukarsága nem ismer határt, egy igazi fösvény,
és szerinte a segítségét senki nem érdemli.
Aki a fogához veri a garast, az belefulladna a pénzbe,
az az istene, az igazi szent Grálja, a vágya tárgya,
a szerelme, s mindezt nem is veszi észre.
Aki a fogához veri a garast, az aztán született zsugori,
olyannyira, hogy még önmagát is cserben hagyja,
és számára a csalódottság túlontúl gyakori.
