Saját alkotásaim
Mindenkinek az a jó, amit önmaga csinál,
s eközben hiszi, neki a dicséretből is kijár.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga szeret,
az nem foglalkoztatja, másokért mit tehet.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga képzel,
még ha a világot fel sem tudja fogni ésszel.
A vastag bőr az arcon hasznos, ha fúj a szél,
ha tüzesen süt a Nap és ha túl kemény a tél.
Hasznos, hiszen mindig lepereg róla az eső,
ahogyan bármi más is, ez bizony tudvalevő.
A gőgösség és a barátai találkoztak egy napon,
beültek egy jól ismert kocsmába iszogatni,
s hitték, mindenki értük rajong nagyon.
Ott volt az ego, a nárcizmus és a pökhendiség,
a kivagyiság, a fölényesség, meg a lekezelés,
mind hitte magáról, hogy igazi egyéniség.
Hamarosan hozzájuk csapódott az elmezavar,
a dühkitörés, s a haverja, a pszichopata is,
akinek a számára ez az élet igen fanyar.
Miközben jól érezték magukat jókat nevettek,
és vígan hahotáztak a mások szenvedésén,
hisz ők szívből még soha nem szerettek.
A gőgösség és a barátai a bezárásig mulattak,
mindőjük igyekezett túltenni a többieken,
amíg totális kábulatba nem zuhantak.
Amikor a sátán ivadéka előtör a sötét mélyből,
felfog égetni mindent és elpusztítja a létet,
csupán gőgből, pökhendiségből, kéjből.
Oly mértékben el van telve önnön nagyságától,
hogy a világot csak a játszóterének tekinti,
ám mégsem tud elszakadni a gazdájától.
Hiába rendez hatalmas ünnepséget pompával,
attól még nem lesz különb, ugyanaz marad,
és soha nem tud elszámolni a jussával.
A jussa, a sötétség uralma a hiszékenyek fölött,
a valótlanság elhitetése, a nyomor fokozása,
a szenvedés és a kín áll mindezek mögött.
Amikor a sátán ivadéka elhiszi, hogy ő az isten,
és ő az, aki mindenekfelett áll, mindenben,
akkor ennek a világnak visszaút nincsen.
Amikor éretlen csírák akarnak növénynek látszani,
s gyenge mivoltuk ellenére mégis az élettel játszani,
fel sem fogják, mi az a napfény, mit is jelent ártani,
s az erőlködésük eredménye mily végzetes, drámai.
Önmaguk sírját is megássák, s a pusztulásuk biztos,
mindaz a méreg, amit reájuk szór a valóság, gyilkos.
Amikor éretlen csírák miatt pusztulnak a kert lakói,
az életösztön közli, távol vannak a reménység hajói.
Aki pökhendi, öntelt, hazug ember szavát hiszi,
az önmaga és a családja jövőjét is kockára teszi.
Akinek nem kell a biztonság és nem kell a béke,
akkor kezd eszmélni, mikor mindezeknek vége.
Mikor a nagy szájhoz nem társul értelem,
akkor az eredmény nem mindig vértelen.
Mikor a hőbörgés leplezi a tudatlanságot,
nehéz a sötétségbe elhozni a világosságot.
A duzzogó záptojás felébredt az egyik reggel,
és mosolygott, mivel oly szépet álmodott,
mire bágyatagon ébresztette a vekker.
Azt álmodta, hogy ő lesz a megváltó, a csoda,
és a tojások népét ő vezetheti el a fazékig,
s így marad a történelemben nyoma.
A fazékig, amelyben a tojások mások lesznek,
keményre főnek és engedelmessé válnak,
s ilyetén alkotja meg a kívánt csendet.
A csendet, melyben csak jó maga hangja szól,
és nem kérdezgeti egyetlen más tojás sem,
hiszen kizárólag így érezheti magát jól.
Elképzelte, ahogy a fényben fürdőzik az égen,
és hozzá képest a Nap egy aprócska segéd,
de a Hold sem más, csekélység az éjben.
A duzzogó záptojás tagadta, hogy volna bűne,
ám amikor végül szétpukkadt és szétfolyt,
sokáig hátramaradt az iszonyatos bűze.
Aki szemétből építi fel önmaga várát,
és az a vár hamar maga alá temeti,
sírva, keserűen húzza el a száját.
Aki szemétből építi másoknak a jövőt,
a sajátját viszont pénzből, s aranyból,
tömegével lesznek a miatta nyögők.
Aki szemétből építi a követői táborát,
és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,
hátra is hagyja a véres lábnyomát.
Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,
a reménytől is megfoszt mindenkit,
az másokra hárítja a világ terheit.
Aki szemétből építi a mindennapokat,
és eközben dicsőítteti már a létét is,
pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.
Amikor valaki elfeledi, ki is valójában,
és milyen volt mielőtt gőgössé vált,
már nem él az igazi valóságban.
Mikor feledi, ő sem több, mint ember,
feledi, amikor nehéz időket élt meg,
s könnyes szemmel ébredt reggel.
Feledi, mikor bizonytalan volt a sorsa,
s tagadja a múltat, az sérti a lelkét,
úgy véli, az isten szerepe a dolga.
Amikor valaki elfeledi, honnan indult,
és többre tartja magát, mint kellene,
azt látja, a baráti köre megritkult.
