Saját alkotásaim
Önámítás, a lélek gyilkosa, mely a magasba emel,
elhiteti, hogy az ember bizony oly tökéletes,
és semmiféle gondért, bajért, nem felel.
Elhiteti, hogy minden pazar, s minden nagyon jó,
nem kérdéses a siker, a dicsőség, a győzelem,
és az óhaj sem egy pusztába kiáltott szó.
Önámítás, a lélek gyilkosa, mely az elmét megöli,
és amely hatalmas arroganciát sugall szerte,
s a jóságot, az emberséget, örökre kiöli.
Az a sok királyfi és királyleány, kik a felhőkben élnek,
s a képernyőn keresztül árasztják azt a sok észt,
folyvást több és még több pénzt remélnek.
Az egyszerű halandóknak a példaképei akarnak lenni,
megmutatják, milyen munka nélkül gazdagodni,
és mi az, amit nem igen szeretnének tenni.
Az pedig nem más, mint a dolgozás, az egy rémálom,
micsoda egy alantas dolog, kifejezetten utálandó,
s ezt prezentálják, közös és saját példákon.
Az a sok királyfi és királyleány, akik beképzeltek biza,
el sem tudják képzelni, milyen is az a valódi élet,
és pláne nem, hogy bennük is lehet hiba.
Áll az ökör a tükör előtt, s a látványt csodálja,
micsoda termet és milyen szeretni való arc,
mekkora szarvak, ő a világnak csodája.
Büszke alkatát meg is irigyelheti a többi állat,
kidolgozott izmok, s hozzá bikaerős lábak,
nem meglepő, hogy irigylik is százak.
Az eszét tekintve sem fog akadni méltó párja,
hisz nincs olyan a Nap alatt, amit ne tudna,
és elbődülését az egész világ várja.
Áll az ökör a tükör előtt és elégedett magával,
ekkora tehetséget meg sem érdemel a Föld,
miért is törődne tehát mások bajával.
