engedelmesség Archívum - Kiss Gyula versei

Egy hatalom álma

Egy hatalom álma az engedelmes szolga,

amely mindig fejet hajt, sosem lázad,

és elhiszi, hogy csodálatos a sorsa.

Elhiszi, érte történik minden, fogadja el,

s jobb, ha nem is próbál gondolkozni,

a lelke megnyugvást csakis így lel.

Hiszi, az időjárást nem módosítják soha,

az a rengeteg probléma miatta van,

s ha élve maradhat, az egy csoda.

Elfogadja, hogy mindenért önmaga felel,

még a vízhiányért és a szárazságért is,

s a saját léte a világ számára teher.

Örül, ha nincs árama, s kínozza a hőség,

ha az élelme megromlik a hűtőjében,

és semmiféle jóból nem lesz bőség.

Vidám, ha azt látja, pusztul a növényzet,

ha sivataggá válik az egykori élettere,

s ha mindent kivégez az enyészet.

Egy hatalom álma a szolgáik nélküli lét,

mindenből a legjobb, s a legkiválóbb,

amikor már nem emészti őket a tét.

A szolga csak addig kell

A szolga csak addig kell, amíg nem okoz bajt,

amíg a fejét lehajtva mindenfélét megtesz,

és soha nem is hallat semmiféle zajt.

Nem beszél vissza, nem elmélkedik, nem lát,

nem hall, nincsenek önálló gondolatai sem,

s az erdőben sosem látja majd meg a fát.

A szolga csak addig kell, míg az úrnak fontos,

amíg kellőképpen kiszolgálja az érdekeit,

melyeknek a legtöbbje aljas és mocskos.

Kényelmesebb nem gondolkozni

Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tenni,

és könnyebb félrenézni, mint elismerni,

viszont így igen nehéz előre menni.

Egyszerűbb követni a megtévesztett tömeget,

mint kiállni az igazságért, szabadságért,

és nem elfogadni a hazug szöveget.

Egyszerűbb fejet hajtani, az kevésbé fog fájni,

és semmibe nem kerül az engedelmesség,

csupán nem kell a valóságot látni.

Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tudni,

a tudás fárasztó, félelmetes és megrettent,

biz könnyebb árulóként előre jutni.

Békésen tűrik a juhok

Békésen tűrik a juhok, hogy lenyírják a gyapjukat,

némán, kidülledt szemekkel és sírva néznek,

s ez ellen soha nem hallatják a hangjukat.

Békésen tűrik a juhok, hogy az utódaikat levágják,

a kicsiny bárányaik mind túl korán távoznak,

s mögöttük az akol ajtaját végleg bezárják.

Békésen tűrik a juhok, hogy a vágóhídra kerülnek,

engedelmesek és menekülni sem próbálnak,

így hamarosan a bográcsokba kerülnek.

Igába hajtva nehéz

Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,

nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,

s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.

Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,

ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,

s a hanyatló értelem semmiből nem okul.

Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,

a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,

és megélni az igazság tündöklő hajnalát.

Sokan harc nélkül adják fel

Sokan harc nélkül adják fel az igazukat,

lehajtott fejjel bólogatnak mindenre,

és keserűen keresik a vigaszukat.

Belül ugyan érzik, hogy sokat hibáznak,

s tudják, mennyire gyengék, tétlenek,

az igaztalannal soha nem vitáznak.

Tudják, tehetnének ez ellen, ám félnek,

egyszerűbb megalkudni és engedni,

s inkább örök rettegésben élnek.

Sokan harc nélkül adják fel az életüket,

és lemondanak minden reményről,

így elősegítve a sötét végzetüket.

Arcmaszk mögé bújva

Arcmaszk mögé bújva, nem ember az ember,

csupán egy szolga és egy arctalan senki,

ki önmagára a félelem miatt nem lel.

Aki nem vállalja fel az értékeit, s az igazságot,

mert retteg és könnyebb is fejet hajtani,

semmint képviselni az égető valóságot.

Könnyebb megtagadni a szeretteit, az álmait,

letagadni mindazt, amit valaha szeretet,

és megcsúfolni a legtitkosabb vágyait.

Könnyebb elhatárolódni mindentől, ha fáj is,

és egyszerűbb hátat fordítani a múltnak,

mintsem kardot fogni, még ma, máris.

Arcmaszk mögé bújva, a lélek sokat szenved,

és sokat gyötrődik, amiért olyan gyenge,

s amiért manapság igen sokat enged.

Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

A hipnózis világában

A hipnózis világában minden olyan békés,

az abban élők nagyon engedelmesek,

s hogy mi lesz velük, nem kérdés.

Bólogatnak, nem szólnak vissza sohasem,

és elhisznek mindent, az utolsó szóig,

azt is, hogy csodás lesz odafenn.

Odafenn, a másik világban, az életük után,

ahol meg fogják kapni a jutalmukat,

amiért fejet hajtottak oly bután.

A hipnózis világában elképzelhető akármi,

az elmék a mesék mezején sétálnak,

s nem fognak igazságra találni.

Tömegek fognak gyászolni

Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,

s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,

az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.

A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,

a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,

s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.

Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,

s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,

amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30