Egy hatalom álma

Egy hatalom álma az engedelmes szolga,

amely mindig fejet hajt, sosem lázad,

és elhiszi, hogy csodálatos a sorsa.

 

Elhiszi, érte történik minden, fogadja el,

s jobb, ha nem is próbál gondolkozni,

a lelke megnyugvást csakis így lel.

 

Hiszi, az időjárást nem módosítják soha,

az a rengeteg probléma miatta van,

s ha élve maradhat, az egy csoda.

 

Elfogadja, hogy mindenért önmaga felel,

még a vízhiányért és a szárazságért is,

s a saját léte a világ számára teher.

 

Örül, ha nincs árama, s kínozza a hőség,

ha az élelme megromlik a hűtőjében,

és semmiféle jóból nem lesz bőség.

 

Vidám, ha azt látja, pusztul a növényzet,

ha sivataggá válik az egykori élettere,

s ha mindent kivégez az enyészet.

 

Egy hatalom álma a szolgáik nélküli lét,

mindenből a legjobb, s a legkiválóbb,

amikor már nem emészti őket a tét.

image 1785608477098 compressed

A szolga csak addig kell

A szolga csak addig kell, amíg nem okoz bajt,

amíg a fejét lehajtva mindenfélét megtesz,

és soha nem is hallat semmiféle zajt.

 

Nem beszél vissza, nem elmélkedik, nem lát,

nem hall, nincsenek önálló gondolatai sem,

s az erdőben sosem látja majd meg a fát.

 

A szolga csak addig kell, míg az úrnak fontos,

amíg kellőképpen kiszolgálja az érdekeit,

melyeknek a legtöbbje aljas és mocskos.

image 1784825511342 compressed

Kényelmesebb nem gondolkozni

Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tenni,

és könnyebb félrenézni, mint elismerni,

viszont így igen nehéz előre menni.

 

Egyszerűbb követni a megtévesztett tömeget,

mint kiállni az igazságért, szabadságért,

és nem elfogadni a hazug szöveget.

 

Egyszerűbb fejet hajtani, az kevésbé fog fájni,

és semmibe nem kerül az engedelmesség,

csupán nem kell a valóságot látni.

 

Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tudni,

a tudás fárasztó, félelmetes és megrettent,

biz könnyebb árulóként előre jutni.

image 1773944768442 compressed

Békésen tűrik a juhok

Békésen tűrik a juhok, hogy lenyírják a gyapjukat,

némán, kidülledt szemekkel és sírva néznek,

s ez ellen soha nem hallatják a hangjukat.

 

Békésen tűrik a juhok, hogy az utódaikat levágják,

a kicsiny bárányaik mind túl korán távoznak,

s mögöttük az akol ajtaját végleg bezárják.

 

Békésen tűrik a juhok, hogy a vágóhídra kerülnek,

engedelmesek és menekülni sem próbálnak,

így hamarosan a bográcsokba kerülnek.

image 1772050249573 compressed

Igába hajtva nehéz

Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,

nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,

s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.

 

Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,

ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,

s a hanyatló értelem semmiből nem okul.

 

Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,

a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,

és megélni az igazság tündöklő hajnalát.

image 1772129955250 compressed

Sokan harc nélkül adják fel

Sokan harc nélkül adják fel az igazukat,

lehajtott fejjel bólogatnak mindenre,

és keserűen keresik a vigaszukat.

 

Belül ugyan érzik, hogy sokat hibáznak,

s tudják, mennyire gyengék, tétlenek,

az igaztalannal soha nem vitáznak.

 

Tudják, tehetnének ez ellen, ám félnek,

egyszerűbb megalkudni és engedni,

s inkább örök rettegésben élnek.

 

Sokan harc nélkül adják fel az életüket,

és lemondanak minden reményről,

így elősegítve a sötét végzetüket.

image 1772358339705 compressed

Arcmaszk mögé bújva

Arcmaszk mögé bújva, nem ember az ember,

csupán egy szolga és egy arctalan senki,

ki önmagára a félelem miatt nem lel.

 

Aki nem vállalja fel az értékeit, s az igazságot,

mert retteg és könnyebb is fejet hajtani,

semmint képviselni az égető valóságot.

 

Könnyebb megtagadni a szeretteit, az álmait,

letagadni mindazt, amit valaha szeretet,

és megcsúfolni a legtitkosabb vágyait.

 

Könnyebb elhatárolódni mindentől, ha fáj is,

és egyszerűbb hátat fordítani a múltnak,

mintsem kardot fogni, még ma, máris.

 

Arcmaszk mögé bújva, a lélek sokat szenved,

és sokat gyötrődik, amiért olyan gyenge,

s amiért manapság igen sokat enged.

image 1772358336638 compressed

Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

 

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

 

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

 

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

 

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

 

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

image 1772358343758 compressed

A hipnózis világában

A hipnózis világában minden olyan békés,

az abban élők nagyon engedelmesek,

s hogy mi lesz velük, nem kérdés.

 

Bólogatnak, nem szólnak vissza sohasem,

és elhisznek mindent, az utolsó szóig,

azt is, hogy csodás lesz odafenn.

 

Odafenn, a másik világban, az életük után,

ahol meg fogják kapni a jutalmukat,

amiért fejet hajtottak oly bután.

 

A hipnózis világában elképzelhető akármi,

az elmék a mesék mezején sétálnak,

s nem fognak igazságra találni.

image 1779184907324 compressed

Tömegek fognak gyászolni

Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,

s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,

az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.

 

A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,

a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,

s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.

 

Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,

s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,

amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.

pexels photo 7317927
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.