Saját alkotásaim
Szabadon szárnyalna a szabadság madara,
ám egyfolytában üldözik a ragadozók,
s jobban, mint egykoron, valaha.
Bármerre is tartson, biztonságra nem talál,
sok csapdát állítottak neki és lőnek rá,
ha elfogják, az az ő számára halál.
Szabadon szárnyalna a szabadság madara,
a szíve a remény felé vinné, a magasba,
ahol örök a fény és a béke tavasza.
A szabadságát vesztett madár nem örül,
bús, szomorkodik, s életuntan csipog,
hiszen erős rácsok veszik körül.
Magába roskadva az emlékei után kutat,
milyen is volt valaha szabadon élni,
és miért nem talál most kiutat.
Annak idején, amikor a magasban szállt,
s az égen a tündöklő Nap felé tartott,
a természettel szinte eggyé is vállt.
Egy óvatlan pillanatban csapdába esett,
s mielőtt észbe kapott, láncra került,
tudta, ez sok madárral megesett.
Azóta reményre nem talál, csak vegetál,
kap ugyan enni és inni, de csakis rab,
s az összes szép álma messze száll.
A szabadságát vesztett madár nem repül,
és régi önmagának torz mása csupán,
mégis reméli, hogy innen kikerül.
Az emberek önként adják fel az egykori énjüket,
s dalolva mondanak le mindenféle jogukról,
miközben a szemükben ott a rémület.
Annyi teher és megannyi félelem rakódik rájuk,
az eddigi álmaik útban vannak a semmibe,
s újabban csak a biztonság a vágyuk.
Az emberek önként adják fel az életük értelmét,
az önálló gondolkodásukat, szabadságukat,
és mindőjük megszokott kényelmét.
A szakadék felé tart a világ nagyon nagy része,
s miközben sötét viharfelhők gyülekeznek,
egyre halványul a reménység fénye.
A szakadék felé tart a szabadság és az értelem,
vesztésre áll a szeretet, harcban áll a lét is,
s meglehet, ez a harc nem lesz vértelen.
A digitalizáció csak addig jó, amíg hasznos a célja,
míg az embereket segíti nagyon sok dologban,
s parancsra nem őket veszi majd célba.
A digitalizáció csak addig jó, amíg szabadságot ad,
szabadságot a mindennapokban és az életben,
s amíg aki használja, nem lesz általa rab.
A kalitka fogságában vidáman énekelnek a madarak,
az életről, a természet szépségéről, a kék égről,
s csicseregve idézik fel a régi, szép nyarakat.
Énekelnek a barátságról, a szeretetről, a szerelemről,
a ragyogó Napról, a tollaikat borzoló szellőről,
a virágokról, a fákról és a zöld levelekről.
Amíg dalolnak, elfeledik, hogy igazából csak foglyok,
ez fel sem tűnik nekik, hiszen kapnak enni, inni,
s úgy érezhetik, hogy elkerülik őket a gondok.
A kalitka fogságában élnek, s kívül sok szépet látnak,
látják a felhőket és a szabadon szárnyaló társaikat,
akik hamarosan majd maguk is fogollyá válnak.
Nem veszik észre az állatok, hogy csapdába kerültek,
és lépre csalták mindőjüket a sok édes csalétekkel,
miközben ők, az evés gyönyörébe merültek.
Nem tűnik fel nekik, hogy a területüket bekerítették,
és körös-körül kerítések, rácsok vannak telepítve,
s a legtöbbjüket pedig már rég leterítették.
Nem veszik észre az állatok, hogy a végüket akarják,
és az eddigi életüknek mindörökre vége fog lenni,
s többé nem tudják majd, mi is a szabadság.
A lélek és a test szabadsága felbecsülhetetlen érték,
a megőrzésük manapság igencsak nehéz feladat,
s a sötétségben nehéz csodálni az ég kékjét.
A lélek és a test szabadsága az aranynál is többet ér,
olyan, mint a ragyogó Nap a viharfelhők között,
s mint az őszi nyugalom, mielőtt ideér a tél.
Aki harc nélkül feladja, az elpusztul remény nélkül,
ha nem küzd meg a szabadságáért, s az életéért,
semmiféle kegyelmet nem is érdemel végül.
Aki harc nélkül feladja, az a saját sírját meg is ássa,
önmaga okozza a végzetét, mert gyáván térdel,
és mindeközben a lelkét a szégyen rágja.
Aki harc nélkül feladja, az elveszít mindent, örökre,
s az utolsó percben jön rá, hogy a népe is így jár,
még él, de már keselyűk köröznek fölötte.
1848-ban a szabadságért folyt a harc, most az életért,
sajnos újabban az életben maradásunk lett a tét,
és ez nem megvehető, semmi pénzekért.
Aki élni akar, annak küzdeni kell, ha muszáj, halálig,
és nem szabad engedni, megalkudni, s feladni,
bizony el kell menni, a legvégső határig.
1848-ban a szabadságért folyt a harc, ami igen drága,
ha a mai ember nem akar szolga, s kutya lenni,
nem hagyhatja, hogy beletiporják a sárba.
